6 nap a frigóban

Norvégia közepén voltam, Attival. Még mindig annyi hó van, hogy sok út nem járható, illetve a hegyek masszívan be vannak havazva. Június elején….

Elvitt egy darabon át a hostom, aztán persze stoppoltam egy jó százast. Első körben öt perc várakozás után jött egy arc, aki elvitt az út egy harmadán át. Kirakott Norvégia egyik legmagasabban fekvő útszakaszán. Körülöttem két méter hó és kezdhettem megint a pecázást. Ami nagy fun volt, hogy felfújta a srác mellettem az ernyőjét és snowkitingolt. Két órán át ezzel szórakoztatott, hogy jobbra balra húzta magát a hóban. Innentől elég sima utam volt Lom-ig, talán 4 körből megúsztam az egészet.
Lomban van egy pékség, ami messze földön híres. Amikor Utladalenben voltam akkor az egyik tehenes arc hozott pár kenyérkét onnan, hát tényleg elég ütős anyag. Miután összeszedtük egymást Attival, vásárlás után beugrottunk mi is.

Ami persze zárás után volt, ezért csak a kezünkbe nyomott egy kenyeret és elküldött minket… :) Hát ez is eléggé klappolt.

Nos, innentől 3 napig az erdőben éltünk, közbe kiugorva mászni túrázni persze. Norvégia csúcsát is kipipáltuk, aminek a tetején egy hütte várt egy sráccal, akinek a kedvenc Budapesti helye a Szimpla… Egéybként egy baromi hosszú utat választottunk, így végül a túra 1900m szint és közel 31 kilóméter gyaloglás volt eleinte mocsárban, aztán sziklán aztán gleccseren aztán aszfalton lefele. A lefele nagyon jó volt. NEM

Innen az elcsigázottság vitt minket tovább, átzúztunk egy másik völgybe ahol egy kellemesen szétfosott farmon aludtunk a csűrben. Természetesen iszonyat bárány-tehén szagunk lehetett, de segáz, legalább sötét volt! A pihentető alvás megtette a hatását és felrángattuk magunkat egy hegyre. Végre jött a panoráma is hozzá. Lefele menet 3 csajsziba botlottunk akik picsagatyában sítúracipőben tolták fel magukat a hegyre. Hát elég érdekes látvány volt :D Aztán lefele még néztük őket mert kicsit odafagytak az egyik lejtőre, nem nagyon akaródzott lejönni egyikük a meredeken.

Hazafele stoppolás közben felszedett minket egy telimosoly szöszi. Amint megált első kérdésem volt, hogy nem találkoztunk-e már. Ugyanez neki is :D Hát mik vannak.

Jó újra itthon a farmon. Most volt a leghosszabb nap ami itt elég nagy dolog ahhoz, hogy megünnepeljék. Ezenkívül megevett egy ló.

Store Smorstabbstind
Like what you read? Give Adam Farkas a round of applause.

From a quick cheer to a standing ovation, clap to show how much you enjoyed this story.