Magyarországi nyelvoktatás

Tamáska Zoltán

Nagy Büdös Magyar Nyelvoktatás

Well, igazán elégedettek lehetünk, az idén is many million Euro-val támogattuk a magyar nyelvoktatást. Ezek a Kelet európaiak végre megtanulhatnak bármilyen nyelven. Very good ötlet volt ez a felzárkóztató project. Kiszámoltuk, ha olyan szerényen is, mint 22.000 Hungarian pénz, ez a…. forintot kapnak fejenként és tanóránként a nyelvtanításra. Az is valami, szegényeknek. Annyiból már szűkösen, de lehet olyan nyelviskola, mint egy átlagos norvég, svéd, vagy dán általános iskolás kisdiáknak. Minden tanuló kaphat belőle egy saját lapolvasót, néha egy új pendrive-ot, amin hazaviheti a leckéjét, meg interaktív gyakorlóprogramot a CD-ken. Felszerelik az iskolát minimal alapvető dolgokkal, mint nyelvi labor, hangszigetelt fülkékkel, sőt ennyi pénzből még telik a tanárnak interaktív táblára is. Csak a legfontosabbak, az igaz, de legalább így tanulni már tudnak, poor Hungarian diákok…

— -

hádefigyejjémán! ezek a hüje kűfődijek megin kűdik a zsét! nagyon ott kell ám lenni az osztásnál! há te, valami nyelvtanulós eduszácijós vagymijen célra, netörőggyé! mér kűdik, mér kűdik, netörőggyé má! há csak kűdik, bisztos sok van nekik belőle oszt nem kell nekik több, nem fér a padlásra, netörőggyé. maj nekünk jó lesz az. minek a csicska parasztoknak nyelvtanuláshoz zsé, nem? meg mit akar a sok csicska paraszt a zsével, aszt akarja megtanúni? ott a könyv glédába, mink már azzal fűtünk othol, há vegyen magának a csicska paraszt pár kilót. különbenis mé? te tucc nyelveket? akkor a sok csicska paraszt mire akar villogni? há magyarórszágon vagyunk, magyarul meg már tudunk, nem? akkor meg netörőggyé. maj a kűfődiek is tanujjanak meg magyarúl ha akarnak tőlünk valamit oszt haccáz. addig meg csak kűggyék a zsét oszt netörőggyé. na de majd a szokásos módon, le kell papírozni, nemtom minek, ezek a csicska kűfődijek valamijér ragaszkodnak a formaságokhoz, há legyen meg az örömük. akkó ahogy szoggtuk, mekpájázuk a zsét, lezsírozzuk tudod hogy mink nyerjük meg a pájázatot, oszt holnap már osztozunk is. te mekkapod az eggyik felét, én a másik felét, a sógor nyit egy ijen nyelviskolát vagy mijaszart hogy a papír rendbe legyen, mekkapja a harmadik felét, kibérel belőle valami külvárosi pusztulatot, lop pár preprezánticácijós ingyenes gojóstollat valami kűfődi konfrenerciján, hogy legyen kőccség elszámolva, a maradék pár száz rugó aprópénzzel meg betömjük a sok hüje droid csicska pofályát oszt betaníttyuk a droidoknak, hogy mindent fogjanak rá a gravitációra. Vagy aszt nehéz kimondani, akkor meg a támopra. mijjazatámop, mijjaza támop, te hüje vagy? nem mindegy az neked, mijjaza támop? netörőggyé már annyit! desokattörődől! csak dőljön a zsé, oszt jóvan, azza törőggyé!

— -

A nyelvtanár vagyok, tessék mondani, a fizetésemet átutalták már? Hogyhogy nem fizet a TÁMOP? De kérem, már az ötödik hónapja nincs miből rendezni a villanyszámlámat, ki fogják kapcsolni otthon az áramot! Hogy érti, hogy felemelem a hangom, meg követelődzök!? Akkor a jövő héten kérdezzem meg újra? Jó, csak tessék már őket megsürgetni …

— -

Hát akkor kezdjük a könyv 27. oldalán a nyelvtani gyakorlattal. Hogy az hiányzik a fénymásolatból? Akkor nézze a szomszédjáét. Tehát, a c. feladat a jövő időről szól. Töltsük ki a hiányzó segédigével a kihagyott részeket. Aszondja, Pistike el, szün, menni iskolába. Hogyhogy melyik a c.? Nem látják a bekezdéseket? Ja, a betűzés lelógott a fénymásolatról. Akkor, ott a Pistikés mondatnál. Megvan? Na kérem, ehhez megtanuljuk a jövő idő segédigéjét, fel is írom a táblára ezzel a kék filccel… Hát ez nem fog, ja persze, még a múlt héten kiszáradt. Akkor a zölddel, így ni. Látják hátul is? Hát egy kicsit gyengén fog, de becs’ szóra azt írtam fel… Na megvan, hoztam magammal egy piros filcet, szerencsére vettem egyet a saját pénzemből idefelé. Akkor most már látják? Nnnna… Kezdjük kitölteni a papíron. Még kinek nincs meg a 27. oldal? Próbáljanak kettesével úgy ülni, hogy mindenki lássa, hol tartunk. Ööö… jó, hát akkor hármasával. Vagy csoportosuljanak. Hát…, na mindegy, akkor inkább hallgassuk meg a feladathoz tartozó párbeszédet a CD játszóról. Hol is kell ezt bekapcsolni? Lehet hallani? Hát jó, egy kicsit akad. Mindjárt elindul újra. Mit mondhatnék, jobban vigyázniuk kellett volna a felszerelésre, öt éve ennek a CD-játszónak még semmi baja nem volt. Azt hiszik, lopja a nyelviskola a műszaki cikkeket? Na, ez nem is az a CD, hol van, hadd tegyem be végre. Ja, azt konkrétan tényleg ellopták. Na mindegy, majd akkor én felolvasom a szövegátiratot. Figyeljenek, most éppen férfi vagyok. Mikor lesz vége a tanításnak? Mondom, ezt most nem én kérdeztem, hanem a férfihang a CD-n. Figyeljenek már, most én vagyok a CD. Hogy érti, hogy lassabban mondjam? A CD-től sem tudná azt kérni, hogy az utolsó mondatot ismételje meg. Na szóval. A férjem hívni fogja a szerelőt. Nem az én férjem, hanem most meg egy női hang vagyok. Ne röhögjenek már, hanem írják. Hogy fognak így megtanulni egy nyelvet??? Nem, ezt ne írják, ezt meg tényleg én kérdeztem! Na mindegy, jövő hétre valaki fénymásolja le a következő leckét is, a nyelviskola fénymásolója ma reggelre bedöglött. Nem tudom, mikor működik megint. Én nem tudok fénymásolni, a reggeli zsömlém árából vettem azt a papírt is, amire én írok magamnak óravázlatot. Hát jó, akkor valaki másolja át kézírással. Valamiből csak kell a következő órán is dolgoznunk! Na ugye. És még örüljenek, hogy nyelvet tanulhatnak! Eurós támogatásból!

Abcug/444

Prókay Eszter 2017.03.22.

http://abcug.hu/nyelvvizsgaja-van-de-megszolalni-nem-mer-a-magyar/:

Magyarországon a nyelvtanítás sok helyen még mindig egyet jelent azzal, hogy bemagoltatják a szavak magyar jelentését, a gyerek meg visszamondja. Ez az egyik legfőbb oka, hogy hiába fordítunk európai szinten is sokat a nyelvoktatásra, mégsincs látszatja. Nálunk még tartja magát, hogy a nyelvtudás egyet jelent a nyelvvizsgával, pedig a két dolognak gyakran semmi köze egymáshoz.

  • a többi európai országhoz képest évek óta a magyar közoktatásban az egyik legmagasabb a nyelvórák száma. Közel kétszer annyi nyelvórája van egy magyar diáknak, mint egy dánnak, egy finnek, egy svédnek vagy egy osztráknak
  • a magas óraszámok mellett az igazi luxusnak számító, tudásszintnek megfelelő, bontott csoportos nyelvoktatás is szinte csak nálunk létezik
  • az európai szinten is magas ráfordítások mégsem jelennek meg a magyarok nyelvtudásában
  • a közoktatásban nem eléggé hatékony a nyelvtanítás, a felsőoktatásban pedig szinte teljesen megszűnt
  • azt hangsúlyozzuk, amit nem tudnak a diákok, ahelyett, hogy arra építenénk, amit tudnak
  • a magyar nyelvtanárok jelentős része a kommunikatív módszer helyett még mindig a fordításban, a szókincs bemagoltatásában, a könyvek felolvasásában és az élőbeszédben sosem használt igeidők számonkérésében látja a sikeres nyelvoktatás kulcsát.

Tévhit, hogy a magyarok nem beszélnek idegen nyelveket, évről-évre javul a teljesítményünk. Ahhoz képest viszont, hogy az oktatáspolitika az elmúlt 20–25 évben mennyit fordított arra, hogy jobban tudjunk idegen nyelveken beszélni, ez a teljesítmény mégis nagyon gyenge — mondja Nikolov Marianne egyetemi tanár, kutató, aki hosszú évtizedek óta vizsgálja a nyelvtanulás folyamatait és eredményét a közoktatásban. Egy konferencián tartott előadása után beszélgettünk vele arról, hogy mi a probléma az iskolai idegennyelv oktatással, miért nyelvvizsgaközpontú a magyar nyelvtanuló, miért nem igazságos, hogy a diploma feltétele a papírral igazolható nyelvtudás, és valóban érdemes-e már óvodás korban angolul beszélni a gyerekkel.

“Hiába mondják egyre többen, hogy beszélnek valamilyen idegen nyelvet, még mindig nem vagyunk elegen, és még mindig nem beszéljük elég jól” — kezdi Nikolov Marianne, aki szerint ennek több oka van, de talán az egyik legfontosabb az, ami a közoktatásban történik. Amikor a diákok elkezdik a nyelvet tanulni, általában nagyon lelkesek, ez a lelkesedés azonban idővel csökkenni kezd. Hogy miért? Mert az osztálytermi játékos feladatokat felváltják a sokkal szárazabb és unalmasabb nyelvtanítási módszerek, ez pedig egykettőre elveszi a gyerekek kedvét.

Úgy tanítunk, ahogy minket tanítottak

“Azt látjuk, hogy hiába van nagy hangsúly a tanárképzésben a kommunikatív nyelvtanításon, amikor a tanárok az osztályterembe kerülnek, az évek alatt visszatérnek azokhoz a módszerekhez, amikkel még annak idején őket oktatták: felolvasás a tankönyből, fordítás, nyelvtani gyakorlatok, a gyereknek szinte meg sem kell szólalni. Persze vannak olyan helyek, ahol remekül tanítanak, de sajnos nem az a tipikus” — mondja Nikolov Marianne.

Egy korábbi kutatásából az derült ki, hogy a megfigyelt nyelvtanárok harmada még mindig a következő módszerekkel tanítja az idegen nyelvet:

  • az órán főleg magyarul beszél
  • a gyerekek kevés és láthatóan unalmas feladatot kapnak, mindenki azonosat
  • frontális osztálymunkában fordítanak
  • nyelvtani szabályokat tudatosítanak
  • szavakat memorizálnak összefüggés nélkül
  • a tanár feltesz egy kérdést, egy diák vagy a diákok együtt válaszolnak, majd a tanár a választ elfogadja vagy javítja, és már lépnek is tovább a következő kérdésre
  • a tanárok többsége a diákok szóbeli hibáit azonnal javítja, majd elismételteti a jó választ

Ez utóbbi miatt él a legtöbb magyarban az a hibás felfogás, hogy idegen nyelven megszólalni csak akkor érdemes, ha minden tökéletes. Ha hibázunk, az valami olyan rettenetes dolog, amit azonnal ki kell javítani.

Nikolov Marianne azt mondja, az ilyen módszerek felett már eljárt az idő: a nyelvórákon jóval nagyobb szerepet kéne kapnia a videó- és filmnézésnek, a honlapok nézegetésének, a társalgásnak, a szerep és nyelvi játékoknak. Annak, hogy milyen tankönyvből tanítjuk a gyereket, gyakorlatilag nincs hatása a nyelvtudás fejlődésére, minden a jó oktatási módszeren múlik.

Ha a tankönyvben órákon át lapozgatva egymás után oldjuk meg a nyelvtani vagy fordításos feladatokat, abban nincs semmi új, semmi izgalom. A jó módszernek ezzel szemben van motiváló ereje. Sajnos azonban Magyarországon a nyelvtanítás sok helyen még mindig egyet jelent azzal, hogy bemagoltatják a szavak magyar jelentését, a gyerek meg visszamondja vagy szódolgozatban kérik számon”.

Eltúlzott jelentőség

Magyarországon, ha azt mondjuk, hogy nyelvtudás, mindenkinek a nyelvvizsga jut eszébe. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van, hogy a bizonyítvány előnyökkel jár, jó példa erre a közalkalmazottak esete, akik nyugdíjazásukig pótlékot kaptak a papírért, teljesen függetlenül attól, hogy meg tudtak-e egyáltalán szólalni az adott nyelven, vagy kellett-e a munkájukhoz.

Bár a világ minden részén kérnek a nyelvtudásról vizsgával mért bizonyitványt, mint például a TOEFL vagy a Goethe, de ezeket általában egy konkrét cél miatt kérik, például külföldi egyetemre felvételinél, vagy állampolgárság elnyeréséhez, munkavállalási engedélyhez.

Nálunk erősen eltúlzott a nyelvvizsga jelentősége. Régen csak pár embernek volt, és ettől úgy tűnt, hogy ez valami kimagasló dolog. “Olyan presztízsértéket társítanak hozzá, amit semmilyen kutatás nem támaszt alá” — mondja Nikolov Marianne, aki szerint azért, mert valaki egyszer jól teljesített egy nyelvvizsgán, az még nem jelenti azt, hogy évekkel később képes az idegen nyelvet használni. A magyar felfogás azonban még mindig a nyelvtudás legkézzelfoghatóbb bizonyítékának tartja a papírt.

“Húsz éve arra várunk, hogy a gyerekek számára ingyenes elérhető érettségi váltsa ki a nyelvvizsga szerepét” — mondja az egyetemi tanár. Szerinte ha a közoktatás elérné a célját, akkor a diákok a középiskola végén sikeresen teljesítenék az emelt szintű érettségit valamilyen idegen nyelvből, aminek ki kéne váltania az akkreditált középfokú nyelvvizsgát. Ehhez képest, most ott tartunk, hogy ami ingyen nem sikerül a közoktatásban a diákok jelentős részének, azt pénzért letehető külső vizsgákon próbálják teljesíteni. De a felvételi pontszámok kiszámításának szabálya is az emeltszintű érettségi helyett a nyelvvizsgák felé tereli a diákokat.

Nem nyújt semmit, cserébe követel

A legfrissebb adatok szerint az egyetemisták harmada azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs egy világnyelvből középfokú nyelvtudásáról vizsgája. Ezen a helyzeten most még egyet akarnak csavarni azzal, hogy többet követelnek: már a felsőoktatásba belépéskor kérnék a nyelvvizsgát. Nikolov Marianne szerint ez a rendszer nem tükrözi a valóságot.

Az egyetemeken hosszú évek óta nincs nyelvtanítás, ami van, azok fizetős kurzusok. Mégis elvárják, hogy a felsőoktatásban töltött évek végére legyen középfokú nyelvtudásod. Azt nem értem, hogy azok a diákok, akiknek az egyetem semmit nem nyújtott nyelvtudásuk fejlesztésében, miért engedik meg, hogy olyat követeljenek tőlük, ami az egyetemi tantervben nem szerepel”

– kérdezi a kutató.

A másik probléma, hogy hiába tanul egy diák a középiskolában például angolul, a felsőoktatásban arra is alig van lehetőség, hogy a diákok a választott szakjaikon a szaktárgyakat célnyelven tanulják, és így tartsák szinten és fejlesszék tovább a közoktatásban elért nyelvtudásukat. A tantárgyak célnyelven tanulása a külföldi diákoknak természetes, ez lenne a megoldás a magyar diákok számára is.

Nem történik csoda, ha óvodában kezdjük

Az elmúlt másfél évtizedben világszerte, így hazánkban is egyre több alsó tagozatos és óvodás tanul idegen nyelven, főleg angolul. Az EU-ban a kisgyermekkori nyelvtanulást az állampolgárok többsége hatéves kortól tartja célszerűnek, de 39 százalék már óvodáskorban támogatja a kezdést, elsősorban angol nyelvből.

Azonban szinte alig van összefüggés aközött, hogy valaki hány évig tanul egy nyelvet, és hogy mennyit tud — mutatta ki Nikolov Marianne egy másik kutatása. Az idegen nyelv oktatásának elkezdésében a „minél korábban, annál jobb” alapelv nem állja meg a helyét. A kisgyerekek idegen nyelvi fejlődésének üteme ugyanis lassú. Lényegesen lassúbb, mint a serdülő vagy fiatal felnőtt nyelvtanulóké. A másik fontos tanulság, ami a magyar diákok között végzett vizsgálatokból kiderült, hogy az angol és német nyelvtudásuk szintje és a nyelvtanulással töltött évek száma között gyenge a kapcsolat, és a heti óraszám sincs szoros összefüggésben a tudás szintjével. Lényegesen fontosabb tehát a minőség, mint az idő órákban, években kifejezve.

Az is fontos lenne, hogy csak akkor kezdjen el a szülő vagy az óvónéni idegen nyelven beszélni az egészen kicsi gyerekhez, ha ő maga valóban jól beszéli az adot nyelvet — teszi hozzá az egyetemi tanár.

Vasárnapi hírek

F. Szabó Kata 2017.05.06.

Nem értjük, nem beszéljük — Kétszer annyi óraszámban tanulnak idegen nyelveket a magyar diákok, mint a nyugat-európaiak, az eredményeken ez mégis alig látszik 
- A magyar iskolarendszerben az elavult módszerek elveszik a gyerekek kedvét és önbizalmát 
- A nyelvvizsga nem sokat mond a nyelvtudásról, de szelektálásra alkalmas

Illusztráció — Vajda János, MTI

Az egész Európai Unióban a magyarok beszélnek a legkevésbé idegen nyelveket — derült ki a Európai Bizottság tolmácsolási főigazgatósága által múlt héten közzétett statisztikából. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felnőtt lakosságnak mindössze 37 százaléka képes megszólalni valamilyen idegen nyelven, ezzel messze elmarad a 66 százalékos EU-átlagtól.

Még döbbenetesebb ez az adat, ha azt is számba vesszük: a 28 ország közül rajtunk kívül Bulgária az egyetlen, ahol a lakosság több mint fele nem ért szót legalább egy más nyelven, mindenhol máshol jóval magasabb a nyelveket beszélők aránya.

Mindez még akkor is nagyon szomorú, ha hozzátesszük: az elmúlt két-három évtized jelentős eredményeket hozott, a kilencvenes évek elején még csak a lakosság 12 százaléka vallotta azt, hogy tud valamilyen nyelven a magyaron kívül, azóta főleg a fiatalabb, iskolázott réteg javított az átlagon.

Nem minden az óraszám

A nyelvtanulásba fektetett idő és energia nincs összhangban az eredményekkel. A magyar gyerekek ugyanis sok órában és sok éven keresztül tanulnak nyelvet. Összehasonlításképpen: első idegen nyelvet Dániában hat tanéven át 510 órában, Finnországban és Svédországban hat vagy kilenc éven át 456–480 órában, Ausztriában kilenc évig 630 órában tanulnak. A magyar gyerekek ennél jóval több időt töltenek nyelvórán, legalább kilenc tanéven át, heti három alkalommal, minimum 984 órában tanulnak, és ez az óraszám a gimnáziumokban az 1300 órát is meghaladja — derül ki Nikolov Marianne összesítéséből. A szakember a Pécsi Tudományegyetemen oktat, és hosszú évek óta kutatja a magyarországi nyelvoktatás eredményességének vagy éppen eredménytelenségének okait és megoldási lehetőségeit.

„Sok mindentől függ, hogy valaki mennyire sikeres a nyelvtanulásban, de furcsa mód kevéssé van összefüggésben azzal, hogy hány órán és éven át tanították.

A minőség nincs egyenes arányban a mennyiséggel, lehet valamit sok órában rosszul csinálni, és kevesebb alkalommal nagyon hatékonyan. Téveszme, hogy a magas óraszám önmagában eredményre vezet” — kezdi Nikolov Marianne, aki szerint a közoktatásban nagyok a különbségek, vannak olyan iskolák, illetve osztályok, ahol nagyon jó minőségű a nyelvoktatás, máshol gyengék az eredmények.

A sikeres iskoláknak hamar híre megy, ezekbe jellemzően a jobb tanulási képességű, motiváltabb, gyakran a felső- vagy középosztálybeli szülők gyermekei járnak, a többieknek pedig marad a rosszabb minőségű „szolgáltatás”.

Arra, hogy az óraszám nem minden, a kutató szerint ékes bizonyíték a nyelvi előkészítő évfolyamok példája is. Ezekben a középiskolákban „nulladik” évfolyamokon a diákok intenzíven, heti tizenegy–tizennyolc órában tanulják az idegen nyelvet, matek és magyar mellett néhány „tölteléktantárggyal” kiegészítve. A program első öt évét értékelő vizsgálat arra jutott, hogy ennek a pluszévfolyamnak a haszna kérdéses: a tanárok és a gyerekek is arról számoltak be, hogy a többi tantárgyat szinte elfelejtették, a nulladik után alacsonyabb óraszámban tanulták a nyelvet, ez pedig nem alkalmas arra, hogy „életben tartsa” a megszerzett tudást. „Tévedés, hogy egy nagy erőbedobással hos?- szú távon használható nyelvtudásra lehet szert tenni. Ez nem olyasmi, amit egyszer megszerzünk, és örökre megmarad.

A nyelvtudást folyamatosan ápolni kell, ha nem használják, megkopik” — mondja a szakértő.

Sokan hivatkoznak arra is, hogy mivel a magyar nem indoeurópai nyelv, ezért tanulnak hazánk fiai és lányai nehezebben idegen nyelveket, de erre nincs bizonyíték, az ellenkezőjére viszont rengeteg példa van. Kétségtelen, hogy egy holland anyanyelvű gyorsabban, könnyebben sajátítja el az angolt, mint egy magyar, de ebből nem következik, hogy egy magyar számára ez lehetetlen küldetés lenne.

Nikolov Marianne szerint senki nem reménytelen, a gyengébb nyelvérzékkel rendelkezők ugyanúgy képesek megtanulni idegen nyelvet, ahogy a jobb képességűek, csak éppen több időre és gyakorlásra van szükségük. Tény, hogy a nyugat-európai országok multikulturális közege is sokat segít abban, hogy ott könnyebben sajátítanak el idegen nyelveket a diákok. Nem nehéz belátni, hogy ahol vannak külföldi ismerősök, más nyelven beszélő barátok, ott a mindennapok része az idegennyelvhasználat, nem egy terhes tantermi kötelesség.

Visszakúszó rossz gyakorlatok

„Nem tudom, pontosan mi történt hét éven át a heti 3 angolórán, de ha ugyanennyi időben a gyerekem rajzfilmeket nézett volna idegen nyelven, akkor valószínűleg nem csak a köszönéseket és a színeket tudná” — panaszkodik egy anyuka, akinek gyereke egy budai általános iskolába jár.

„A tanár valamikor szintet lépett, de elfelejtette magával vinni az osztályt. Mostanra fogalmuk sincs a gyerekeknek, hogy miről van szó az órán, a házi feladatot is a szülők csinálják. Az sem gondolkodtatja el a tanárt, hogy az osztály többsége 2-esre, 3-asra áll. A gyerekek egy része az egész idegennyelv-tanulást megutálta, mert számukra egyet jelent a kudarccal” — vázolja fel az egyáltalán nem egyedi példát.

Nikolov Marianne egyik országos, reprezentatív kutatásából az derült ki, hogy a diákok gyakran korszerűtlen, nem hatékony, unalmas feladatokkal találkoznak az angol- és németórákon. A leggyakrabban hangos felolvasást, nyelvtani tesztek megoldását és fordítást vártak tőlük, és ritka volt a csoportos feladat, társalgás, szerepjáték vagy éppen a videózás. Az is kiderült, hogy az osztálytermekben általában a nyelvórákon is magyarul beszélnek, amikor a diákok valamilyen feladat során mégis idegen nyelven szólalnak meg, a tanár rögtön kijavítja, félbeszakítja őket, ha hibáznak.

„Sajnos a tanárok egy jelentős része a kommunikatív, beszédcentrikus nyelvoktatás módszertana helyett még mindig a hagyományos, a nyelvtani ismereteket, olvasást, magolást középpontba helyező módszert alkalmazza. A tankönyvi olvasmányok felolvastatása és lefordítása nem fejleszti a nyelvi képességeket olyan mértékben, mintha például átfutnák a szöveget és annak kapcsán kapnának kreatívabb feladatokat. A diákok nem a nyelvtant és az összefüggés nélküli szómagolást élveznék, szívesebben beszélgetnének, oldanának meg kreatív, játékos feladatokat vagy éppen néznének érdekes videókat” — világítja meg az egyik fő problémát Nikolov Marianne, aki azt is gondnak tartja, hogy a nyelvtanárok egy része alábecsüli a diákok képességeit.

Hiányzik a motiváció

Egy vizsgálat arra is rámutatott: sokan elvágynak az iskolájukból, szorgalmasabb, tehetségesebb gyerekeket szeretnének tanítani, és nem tudják, hogy mit kezdjenek a rájuk bízottakkal. Így ahelyett, hogy az a diákok érdeklődéséhez kapcsolódó érdekes, autentikus anyagokat használnának, az alapokat igyekszenek beléjük sulykolni, ami alatt főleg a nyelvtani rendszert és a szókincset értik. A számonkérést egyrészt fegyelmezésre használják, másrészt többnyire írásban történik, szódolgozatok és nyelvtani tesztek a jellemzőek. „Ez pedig nagyon unalmas és frusztráló tud lenni, hamar elveszi a diákok kedvét, letöri a motivációjukat” — teszi hozzá a kutató.

Mindez a módszertani korszerűtlenség érthető lenne, ha a tanárképzésben ezt tanulnák, de Nikolov Marianne szerint ez az utóbbi évtizedekben a legkevésbé sincs így. „Biztosan tudom, hogy például az angol szakos tanárképzésben a nyelvtanárokat diákközpontú, kommunikatív, interaktív órák tartására autentikus anyagok használatára készítjük fel. Valamint arra, hogy a diákokban bízni kell, folyamatosan fenn kell tartani a motivációjukat érdekes és teljesíthető feladatokkal és pozitív visszajelzésekkel. Előbb-utóbb a gyakorlatban mégis visszatérnek azokhoz a feladattípusokhoz, amelyekre alig kell készülni, amelyekkel talán őket is oktatták.

A tanár részéről ugyanis semmilyen kreatív előkészületet nem igényel, hogy a gyerek felolvasson a tankönyvből, vagy az egyébként érdekes szöveget lefordítsa” — mondja Nikolov Marianne, aki szerint tagadhatatlan, hogy a kreatív, motiváló, jelentésközpontú feladatok sokkal több időt és energiát igényelnek a nyelvtanároktól.

Az orosz nyelv több generáció nyelvtanuláshoz való viszonyát határozta meg, és az ezzel kapcsolatos kudarcélmények „megágyaztak” annak az alapvetésnek, hogy a magyarok nehezen tanulnak idegen nyelvet.

Nem véletlen, hogy szinte mindenki fellélegzett, amikor 1989-ben eltörölték a kötelező oroszt, amit nagyon kevés helyen tanítottak kommunikáció-központúan.

Akkor mindenki azt gondolta, hogy innentől minden sokkal jobb lesz, más nyelveket, jobb módszerekkel lehet majd az iskolában tanulni. Azóta viszont ugyanazok a problémák ütötték fel a fejüket a többi nyelv tanításában is, az elavult feladattípusok — például a ragozás mantrázása mindennap — rendre visszaköszönnek még ma is. Márpedig a hangos felolvasáshoz vagy a nyelvtani példák megoldásához nem szükséges érteni a szöveget, és nem kell tudni önállóan megszólalni. A gyerekekben pedig a kudarcélmények hatására rengeteg szorongás alakul ki, és egyre nehezebb lesz gátlások nélkül megszólalni, nem törődve azzal, hogy a mondat nem tökéletes nyelvtanilag vagy nem kifogástalan a kiejtés.

Ebből a motiválatlan állapotból pedig egy idő után nagyon nehéz a gyerekeket kizökkenteni — erre panaszkodik egy lapunknak nyilatkozó franciatanár is. „Az első nyelvet, vagyis az angolt nagyjából megtanulják nálunk a diákok, aki hamar nyelvvizsgázott, persze mind külön tanárhoz járt. A második nyelveket viszont már sokkal kevésbé vették komolyan. Az egyetem nagyon kevéssé készített fel a valódi kihívásokra. Nekem nem a módszer, ötlet, fegyelmezés okoz gondot, hanem olykor a motiváció teljes hiánya. Se cucc, se lecke — ilyen ellenállással nehéz megküzdeni. Felvetődik az a dilemma, hogy tanítsam azt a párat, aki motivált, vagy küzdjek mindenkiért, mivel ez közoktatás, nem pedig fakultatív tanulócsoport” — meséli a tanár, aki szerint a modernebb módszereket ellehetetleníti a technológiai eszközök hiánya, de az elismeri, ettől még lehet kommunikatív módszerekkel tanítani.

Nem ad, de elvár

Az iskolai hiányosságokat a fizetőképes, gyerekeik jövőbeni boldogulásáért aggódó szülők külön tanárokkal vagy nyelviskolákban próbálják pótolni. Ugyanakkor a nyelviskolák is nagyon sokfélék, vannak köztük magas színvonalúak és rosszak is.

Ők a saját minőségbiztosítási rendszerük szerint dolgoznak. Ugyanakkor nem kérdés, hogy ha a nyelviskola sokkal jobban fizet, mint a közoktatás, a jó nyelvtanárok inkább oda mennek majd.

Annak ellenére, hogy a magyar közoktatási intézmények jelentős része sok esetben nem biztosít korszerű nyelvoktatást a diákoknak, az elvárások egyre nagyobbak. 2020-tól például a felsőoktatási felvételi kötelező kritériumává tennék egy középfokú nyelvvizsga letételét. Ez a szemlélet egyrészt feltételezi, hogy a letett nyelvvizsga egyenlő az aktív nyelvtudással, ugyanakkor nem veszi figyelembe, hogy ha valaki 15 éves korában megugorja ezt a szintet, viszont később nem használja ezt a tudást, akkor elfelejti. Jól látszik ez abból, hogy sokan azok közül sem mernek megszólalni idegen nyelven, akinek egyébként van nyelvvizsgája.

„Önmagában az, hogy valaki valamikor letett egy nyelvvizsgát, nem sokat jelent, mert ha nem használja a nyelvet, elkopik a tudás. Túl van misztifikálva a nyelvvizsga szerepe, a fő gond, hogy mindenkitől pont ugyanazt várja el. Ha egyszer megmérnénk például, hogy a felsőoktatásba járó diákoknak a saját anyanyelvükön milyen az írás-, beszéd- vagy éppen szövegértési készsége, nagyon vegyes képet kapnánk, óriási különbségek lennének. Az idegen nyelv esetében is igaz, hogy szakmánként nagyon különböző dolgokra lenne szüksége az embereknek. Attól tartok, az új szabály alapján sokakat ki lehet zárni a felsőoktatásból” — értékeli a tervezett változtatást Nikolov Marianne, aki szerint éppen azok számára előnytelen a rendszer, akik egyébként is hátránnyal indulnak.

A rendszer másik igazságtalansága, hogy a diploma megszerzését is középfokú (máshol ennél magasabb szintű, több vagy éppen szakmai) nyelvvizsgához kötik, pedig a felsőoktatás nem nyújt nyelvi fejlesztést, olyasmit várnak el, amihez az egyetemek, főiskolák jobbára nem tesznek hozzá semmit. Ezen a helyzeten segíthetne, ha egyes kurzusokat idegen nyelven tartanának olyan tanárok, akik a nyelvi fejlesztéshez is értenek. A nyelvtudás jobbára csak elvárásként jelenik meg, így történhet meg, hogy a felsőoktatás évente közel 10 ezer olyan végzős hallgatót bocsát ki, akik nem vehetik át a diplomájukat nyelvvizsga hiányában. Széles körű megoldást eddig erre a problémára nem nyújtott a rendszer, és bár múlt héten bejelentették: 35 éves kor alatt ingyenessé teszik az első nyelvvizsgát, a tudás megszerzését továbbra is mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja. A szakértő úgy gondolja, egyik napról a másikra aligha fog a helyzet változni, mindenképp az iskolarendszerben kell megalapozni a változást, de biztosan nem az a megoldás, hogy még magasabb feltételeket állítanak a diákok elé.

Címkék: Fókusz, közoktatás, felsőoktatás, nyelvvizsga, nyelv

48 
százaléka a diákoknak tanul angolul, 
a második legkedveltebb nyelv a német az iskolákban, 27 százalékkal.

Jobban beszélnek idegen nyelveket azoknak az országoknak a lakói, 
ahol a filmeket és sorozatokat nem szinkronizálják, felirattal, esetleg alámondással vetítik — ez derült ki az Európai Bizottság 2012-es kutatásából. Magyarországhoz hasonlóan Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Ausztriában és Olaszországban a filmeket szinte mindig szinkronnal vetítik, míg a skandinávok, hollandok, portugálok, angolok és a balti államok lakói eredeti nyelven nézik. Összességében ugyan a feliratpárti országok lakói nem beszélnek több nyelven, viszont a tudásuk stabilabb, a szinkron elvetése elsősorban az angolnak kedvez. A kutatásból az is kiderült, hogy azok a fiatalok, akik korábban anyanyelvükön néztek filmeket, sorozatokat, általában a továbbtanulás környékén, az idegen nyelv gyakorlása miatt változtatnak a szokásaikon. A magyarok hagyományosan egyértelműen a szinkront szeretik, a mozikban is többen ülnek be ezekre a filmekre, mint a feliratos verzióra — már ha egyáltalán vetítik eredeti nyelven.