Nagy Lajos

“Az Együtt (1927–28) Az 1920-as évek második felének tömeges lapkísérletei közül egy Nagy Lajos szerkesztette rövid életű folyóiratot mutatunk be. Az Együtt mindenekelőtt eszmetörténeti szempontból figyelemreméltó: a bethleni konszolidáció, a viszonylagos liberalizálódás, a forradalmi hullám apálya, a szociáldemokrácia jobbratolódása, az illegális kommunista szervezkedés — nem hibátlan, de történelmileg az egyetlen járható irányba vezető — első jelentős kísérletei idején sajátos szocialista kezdeményezést jelent. Elhatárolódott az SZDP eszmei-politikai irányvonalá­ tól csakúgy, mint a liberális, sőt radikális polgári humanista törekvésektől; ugyanakkor a 700% a forradalmi-szocialista irodalom bizonyos fokú zártságához, olykor merev követelményeihez képest egy szélesebb szerzőgárdát foglalkoztatott. Mai szemmel történetileg korainak, megalapozatlannak, a munkásmozgalom fejlődési logikájából eredően — következetlensége miatt — „anakronisztikusnak” tekinthetjük e szocialista tendenciájú „népfrontos” kezdeményezést. Történeti értéke a folyóiratot azonban a magyar szocialista irodalom körébe helyezi, mégha a forradalmi-szocialista törekvéseknél bizonytalanabb, kevésbé érett eredmény is; mégha egy olyan őskáoszt rögzít is, amely később elváló, szembekerülő irodalmi- politikai irányzatokra bomlik az Együtt munkatársainak személyében. Viszont vitatkoznunk kell egyúttal a Kézikönyv ellentmondásos állásfoglalásával, mely a „polgári ellenzék irodalmi csoportjai” között, számos antikommunista, szovjetellenes lap mellett tárgyalja az Egy üttet, ha el is ismerve, hogy folyóiratunk „gyakorlatilag minden vonatkozásban szocialista rokonszenvről tanúskodik”.1 Haladó baloldali fiatalok: Gereblyés László, Gergely Sándor, Gyomai Imre, Kálmán József, Nyigr Imre, Szirmai Rezső és mások szervezkedéséből született meg az Együtt, kihasználva a sajtótörvény közismert kibúvóit. Céljuk az volt, hogy — egyik vezetőjük, a nemrég elhunyt Szirmai Rezső szavaival — végre igazi baloldali lapot teremtsenek Magyarországon, egy egységes munkáskultúrfront összekovácsolását szolgálják a Horthy-rezsimmel szemben. Nagy Lajost kérték fel főszerkesztőnek, kinek éppen ezekben az években volt a legszorosabb kapcsolata az illegális KMP-vel, irodalmi tevékenységének egyik legbátrabb, szocialista korszaka is ez időre esett.”

Hát ezt kurvára megéreztem. Nem tudom, milyen alapon döntött úgy a Kriterion, h rózsaszínbe köti ezeket az epénél keserűbb, “Isten világának irtózatáról” szóló novellákat, de nagyon érdekes így időrendben olvasni őket egymás után. A húszas évek végén, ahol most tartok, van először, h már nem tudom elfogadni (Razzia), de előtte is, amit nyert az eredetiséggel, az avantgard-dal, azt veszítette szellemben. Egyszerűsödött, az elviselhetetlen szorongás helyett válaszai vannak. Gyanítottam, h mert rátalált a Kommunista közösségre, (na jó, az említett novella alapján nem volt nagy kunszt megvonni ezt a kapcsolatot), és lám, tényleg.

Pedig előtte hátborzongatóan jó novellák, pl a Tornázó diákok.