A migráns fertőtlenítő karácsonyi Jurta

Állok szombat délben a szirmabesenyői Coop üzlet előtt, a falu főterén nagy a nyüzsgés, jönnek mennek az emberek, pörög az üzlet, holnap mégiscsak advent első vasárnapja lesz és ki tudja, talán én is megcsinálom életem első húslevesét.

Migráns fertőtlenítő

A feleségemre várok és közben figyelem az betonkocka előtt készülő átlátszó műanyagból épülő jurtát. A polgármester úr irányít ; néha még be is segít, szikrázik a nap, miközben készülünk a szeretet ünnepére. A vázszerkezet már áll, hamarosan felkerülnek a led füzérek is, a tér hasznos, közlekedésre használt részét elborító, zavarba ejtő funkciójú építmény pedig kezd alakot ölteni.

Épp előző este szegezte nekem a feleségem a kérdést: “Tudtad, hogy a polgármester egy hógömböt épít a főtéren?” “Micsodát?! Nem, nem tudtam.” Vajon víz is lesz benne, kérdeztem morogva magamtól, de aztán el is feledkeztem az egészről.

Aki elmegy az épülő szerkezet előtt, kivétel nélkül megbámulja. Egy középkorú nő érkezik a tinédzser lányával. Megáll az épület előtt és egyik lábáról a másikra áll, miközben nézi a kupolát. Megvárja, amíg kijön a polgármester és felteszi a kérdést, ami mindenkiben felmerül aki elmegy a dolog előtt.

Mi lesz ez az egész? — kérdezi zavartan.
Fertőtlenítő migránsoknak…—érkezik a magabiztos válasz.

Zavart mosoly fut át a nő arcán és a vállát megvonva bemegy a boltba. Én viszont ott maradok a bolt előtt és ökölbe szorul a kezem. Mély levegőt veszek, nyugodt ember vagyok és legyűröm a késztetést, hogy odamenjek és orrba vágjam a település első emberét.

Veszek inkább egy újabb mély levegőt. Becsukom szemem, miközben elképzelem, ahogy családját eltartandó penészes kenyér után a szíriai télben Aleppo romjai között. Ahogy ledeszkázott ablakok mögött hallgatja az orosz helikopterek érkezését és imádkozik azért, hogy halkuljon és ne erősödjön a rotorok kereppelése. Ahogy leválasztják róla a casual téli dresszét és bakancsát a daesh emberei miközben pisztolyt nyomnak az izzadó homlokához és kést szegeznek a torkának.

Újabb mély levegőt veszek és kinyitom a szemem. Ha itt bármi hasonló történne, ez az ember az elsők között lenne, aki 5 órán belül már az A4-esen hajtana Bécs felé a városi terepjárójával.

Aztán inkább elfordítom a fejem és próbálok nem gondolni az egészre. Arra, hogy milyen abszurd még a szeretet ünnepén is a menekülteket alázni és uszítani. Hogy választott, elvileg független vezetőink is milyen nagy kanállal zabálják és büfögik vissza a kormány által fröcsögött gyűlöletpropagandát. Hogy mi lett a karácsonyból és egyáltalán, mi lett ebből az országból? Hogy mikor és hol volt az a pont, amikor ez a habony tempó sztenderd lett és a generációm elkezdte elfogadni az ilyen stílusban előadott, még a lakótelepi striciktől is távol álló prosztóiságot?

Nem érdekes. Itt az advent, jön majd a karácsony. Remegő hangon lehet majd papírról értekezni a szeretet meg család és elfogadás fontosságáról az önkormányzati/állami rendezvényeken. Lehet majd fényképezkedni a NER helyi nagyságos asszonyával, Csöbör Katalinnal, a többiek meg közben kerülgethetik majd a migráns fertőtlenítő jurtát a szirmabesenyői főtéren.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.