Az életem fordulóponthoz érkezett. Egy kapcsolatom úgy ért véget, hogy négy év alatt egyszer, a szakítás napján voltam őszinte a barátnőmmel. A történet nem itt kezdődik, de én itt kezdem.

Össze szűrtem a levet egy exemmel. Gyakorlatilag az egyetlen akire exemként tekintek. Ezzel a lánnyal nagyon fiatalon voltam együtt és én eddig a hétig ugyan az az ember voltam mint akkor. 5 éve. 16 éves koromtól 21 éves koromig nem fejlődtem, nem változtam semmit. Az a lány akivel ezidáig együtt voltam, semmiféle változásra nem kényszerített engem. Ez nagyon becsülendő lenne, de egy 16- és egy 21 éves ember között lennie kell különbségnek. Csak hogy könnyebb legyen beszélni róla legyen a korábbi ex Vivien az “újabb” ex pedig Zsófia. Viviennel 16 évesen voltunk együtt fél évig és ő teljesen belémesett. Szakítás után több ideig utált engem mint ameddig együtt voltunk, pedig a szakítás után egy hónappal már volt barátja. Akkor ez nagyon zavart engem, de ma nem hibáztathatom, mivel ezzel a fiúval szintén 4 évet volt együtt. Zsófival volt egy nagyon buta vitám aminek keretében “azt hiszem szakítottunk”. A vita egy rágalom volt ami nem volt rám igaz és nem is volt sehogysem bizonyítható. Nagyjábol ekkortájt írt rám Vivien, aki elmesélte hogy szakított a párjával, mert már nem volt semmi jó benne. Nagyon sajnáltam ekkor, mivel ő egy nagyon szerethető lány aki hihetetlen sokat törődik az emberekkel. Most pszichológiát tanul, ami nagyon passzol hozzá. Úgy döntöttem, hogy el sem mondom neki, hogy én milyen idióta helyzetben vagyok. Jó volt más bajával törődni kívételesen. Zsófival olyan kapcsolatban voltam, hogy ha megtudta volna hogy egyszer is találkozom egy lánnyal és a sziánál többet beszélünk féltékenységi rohamot kapott volna, ezért ez nekem teljesen új és izgalmas volt, hogy nem mondja meg nekem senki, hogy mit ne tegyek és mi lesz ha mégis. Viviennel a beszélgetés érdekes volt és folytatódott, de közben az én problémámmal kellett törődnöm. (Vivien egyeteme több száz km-re van tőlem, egyszersem találkoztunk). Egy ideig minden nap beszélgettünk, majd mikor kezdtünk a mondanivalókból kifogyni, bedobtam, hogy mi is szakítottunk. Nagyon jól esett hogy egy olyan emberrel beszélhettem mint ő, persze mindezt cseten. Annyira jól esett ez a kedvesség amit a saját kapcsolatomból évek óta nem kaptam meg, hogy azt sem árultam el neki, hogy kibékültünk. A kibékülés ebben a kapcsolatban mindíg a problémák szőnyeg alá söprését jelentette. Nem mondtam el, mert féltem, hogy akkor már nem akar velem beszélni, mert nekem jobb mint neki vagy ha esetleg azért beszélt velem mert mást akar tőlem, akkor meg is bántom és nem is beszélünk. (tévedtem, őszintén örült volna) Egyre többször találtam kifogást hogy Zsófival miért nem találkozom, holott csak azért mert egész este Viviennel akartam beszélgetni és videochatelni. Itt még semmi nem történt, csak szórakoztunk, bókoltam neki, ezt ő nagyon szerette. Betöltöttem a lelkében egy űrt, amit az önbizalomhiány gerjesztett. Ezután találkoztunk és féltem, hogy ez a sok érzés, bűntudat stb ez majd elragad engem és meg akarom szerezn Vivient, mikor először végre személyesen is találkoztunk. De nem így lett. Beszélgettünk, teljesen közönbösen, pedig nagyon csinos volt aznap este is. Nem éreztem semmit. Féltem tőle hogy fogok, de szerencsére nem. Ezek után még bátrabban bókoltam méginkább belementem ebbe az egónövelő önző szarságba. Tetszett az, hogy szereti ha bókolok neki. Egyszer túllőttem a célon és belementem egy szextingnek nevezett perverzkedésbe, amit viszonzott. Ezután másnap ezt felhoztam, hogy mi volt ez, majd ugyan az történt mint Zsófival mindíg, elfelejtettük. Ezután tovább beszéltünk és nagyon közel kerültünk egymáshoz, de még mindíg nem gondoltam úgy, hogy össze akarok vele jönni. Megbeszéltük ki tetszik neki és akor még őszintén drukkoltam, hogy összejöjjön és boldog legyen. Volt egy koncert ami mindkettőnk egyik kedvenc zenekara és ott újra találkoztunk. Amikor megláttam az első gondolatom az volt, hogy el is felejtettem milyen gyönyörű szeme van. Ekkor még nem gondoltam túl semmit. Elvoltunk, ittunk 2 sört meg egy fröccsöt és bementünk a koncertre ami fantasztikus volt. A koncert alatt egymáshoz sem szóltunk, néztük azt a csodát ami a színpadon történik. Az utolsó szám után átkaroltam őt hátulról, ami nem is igazán neki szólt, inkább a zenének, a zenekarnak, az estének. Ő megfogta a kezem és hozzám bújt, ekkor pedig olyat éreztem amit évek óta nem. Elképesztő melegséget és szeretetet. Megijedtem és azonnal elengedtem. Mentünk a ruhatárhoz amikor már biztos volt hogy nem fogok tudn hazamenni utolsó buszommal, ezért megbeszélte apjával, hogy ott alszom én is, ahova éjszaka is tudtunk menni. Felmentünk, lefeküdtem a kikészített kanapéra és ő odabújt mellém. Ez ugyan az az érzés volt mint a koncert után, csak sokkal hosszabban. Mondta hogy velem akar aludni, nem az apjával és már átölelve feküdtünk. Bennem a fantasztikus érzés mellett ott volt, hogy ha eddig nem is, ez már megcsalás. De nem érdekelt. Majd mikor már annyit rágódtam megcsókoljam-e úgy döntött mégis apjával alszik. Mikor elment, borzalmas volt. Egy szobával ment arrébb de rettenetesen hiányzott. Meg akartam ölelni újra és újra. Másnap, mikor apja elment dolgozni átmentem hozzá és megöleltem. Mindent viszonzott majd úgy döntöttem megcsókolom. Ezt is viszonozta. Fantasztikus volt. Mikor már elragadott minden jó érzés elkezdtem a nyakát csókolgatni. Hagyta, de úgy éreztem, ez sok, ez nem kell nekem. Nem ezt akarom. Nem akarok lefeküdni vele, csak megölelni egész nap amíg vissza nem megy vidékre. Mielőtt abbahagyhattam volna leállított. Mondta, hogy ez nem jó ötlet. Itt ennyiben maradtunk. Sajnálom, hogy nem én hagytam abba hanem ő állított ke kb 1 perc után. Felkeltünk ittunk egy pohár vizet, beszélgettünk. Majd leült zongorázni. Amelie csodálatos életéből két nótát játszott és én egyszerre csodálattal néztem hogy milyen ügyes és elalléltam a zenétől. Ott abban a pár percben minden tökéletes volt. Ő volt ott, én, meg a zene. Leírhatatlan.

Elkísértem a vonathoz, ahol elköszöntünk, csók vagy ölelés nélkül és elment. Hazamentem és a délután hátra lévő részében gondolkodtam. Filóztam, hogy mi volt ez és miért hiányzik ennyire ez a lány. Nem tudom mikor hiányzott valaki ennyire mint ő akkor, de amit ekkor tett, az az eddigieknél is jobb volt. Nem írt semmit másnap délig. Tudtam, hogy le van merülve és csak a koliból ír majd, de nem tette. Egész este nem. Kiderült, hogy elment inni és beszámolt róla, hogy hogyan fűzött valakit aki végül visszautasította. Elmondtam, mennyire fáj ez nekem (mekkora egoista faszság ez??) és hogy rengeteget gondolkodtam a történteken és arra jutottam, hogy amit érzek az igazi és szeretném vele megpróbálni. Pokoli este volt és erre jutottam. Közölte, hogy csak egy butaság volt, nem akar tőlem a világon semmit és sajnálja hogy ezt tette velem. Na itt összeroppantam, emiatt írom a blogot. Ez amit mondott, úgy mellbe vágott, hogy nem kaptam levegőt. Csak rá tudtam gondolni és ezt kaptam 20 óra eltűnés után. Azt mondta sajnálja, hogy ez történt, a csók fizikailag tetszett neki, de érzelmileg nem. Gombóc szorult a torkába miatta, mert érezte, hogy ez nem jó. Bevallom ezt most sem tudom sajnos megérteni, de elfogadom. Ezután nem beszéltünk egy ideig és megint gondolkodtam, majd beszéltem Zsófival. Arra jutottam, hogy az amit mi csinálunk, az nem működik. Hiányzik a kommunikáció. Őt nem érdekli az ami engem és fordítva. Nem véletlen az, hogy jobban tudtam én mérnök hallgatóként egy pszichológia hallgatóval beszélgetni (szöges ellentétű gondolmodás)mint azzal a barátnőmmel akivel lassan 4 éve együtt vagyunk. Elmondtam neki a Vivienen kívül mindent. Elmondtam, hogy gondolkodtam és hiányzik valamiakapcsolatunkból. Valami nagyon fontos. Valami amit előbb megtaláltam a Viviennel pár óra alatt mint vele 4 év alatt és ennek a gondolatnak a soksok szövődményét (ebből Vivient kihagytam) Kérdeztem, hogy ez megmenthető-e és arra jutottunk, hogy nem. Beszéltünk mindenről, olyanról is, amit még itt anonim sem fogok leírni. Nem volt jó együtt, megszoktuk egymást. Vége lett egy kb 5 órás beszélgetéssel és olyan sok mindenre jöttem rá ezelőtt és ez után, hogy egyszerre beláttam, hogy az amit Vivien iránt érzek azt nem is iránta érzem, hanem Zsófi iránt. Vagyis szerettem volna.

Rájöttem, hogy az amit én eddig az érzéseimmel kapcsolatban tudtam az nulla. Semennyi. Nem tudom azt, hogy miért voltam együtt Zsófival 4 évet, ha megkönnyebbülés szakítani és pár órával később le is tudom írni. Miért nem tudom az érzéseimet a helyén kezelni? Ha én is pszichológiát tanulnék lehet hogy tudnám? Vagy az megy pszicho szakra aki ebben jó? Ismerek már végzett pszichológust és ő ilyen. Jó abban amiről nekem 21 évesen kell rájönnöm, hogy létezik egyáltalán. Az, hogy Vivien engem elutasított és azt mondta, hogy mikor elindult a vonat ő nem szarul lett, hanem megkönnyebbült ugyan sokként ért (mégiscsak örült, hogy megszabadult tőlem mikor nekem mindennél jobban hiányzott), de nagyon sokat adott nekem. Ha ez a csók és ez a rémes érzés-sorozat nem ér engem, nem jövök rá, hogy igaza van és hiba volt. Azt gondoltam először, hogy mivel én szenvedtem, nem pedig ő nekem van igazam. Mekkora ostobaság ez… Nem vagyok Jézus?! Rá kellett jönnöm, hogy neki is és nekem is nehéz időszak ez, illetve hogy valóban hiba volt. Ha nem csókolom meg, nem jövök rá, hogy hiba lett volna, nem szakítok Zsófival és a lelkem 1.0ája tovabb élhetne. Az az 1.0 ami a pszichológiát nem tartotta tudománynak. Az a lelkem ami nem nőtt föl. A férfiaknak a legnehezebb dolog az életben felnőni. Ezt nem én 21 évesen mondom, csak ismétlek. Ez marha nehéz dolog, mikor ott tartunk, hogy na mostmár muszáj. De a léleknek az 1.0áját el kell hagyni és fel kell építeni egy 2.0át. Nem mindenkinek akkor és úgy mint nekem. Szerencsés vagyok, hogy Vivien az életem része volt a napokban, mert ha nem jött volna ez a sokk sorozat tőle ez a nyár délutáni ice-bucket challange morbid változata, akkor lehet hogy 10 év múlva egy pánikroham, vagy egy szorongásos betegség lett volna az. Fel kell tárnom magamban olyan dolgokat, amiket nem tudok és ebben életemben először pszichológushoz fogok menni. Azért fogok oda menni, mert most, hogy ezt leírtam még mindíg rengeteg minden gyötör belülről. Iszonyatosan sok minden nem hagy engem békén és rengeteg mindent nem írtam le.

Egy kapcsolat nem csak abból áll, hogy féltékeny vagy a másikra, ha mással akar szexelni vagy rosszul esik ha nem akar látni. Én 3 részre osztottam magamnak a kapcsolat lényegét. Lelki-testi-szellemi. Ha valakivel azonos az érdeklődés és meghallgatja a mondanivalódat, jókat beszélgettek, az a szellemi. Egy szelemi kapcsolatban nem akkor csalnak meg, ha mással fekszenek le, nem pedig veled, hanem ha másban találja meg a jó beszélgető társ szerepét. A lelki mikor ha van valami bajod de nem akarsz beszélgetni róla, csak megölelni a lelki társad. Hozzábújni és nem beszélni. A testi pedig magáért értetődő. Mi van akkor ha az ember ezt 2 vagy 3 különböző emberben találja meg? A szellemi lehetne akár azonos nemű is. Ismerjük mikor a lány féltékeny a fiú barátokra meg a meccsnézésre meg a sörözésre. Na ez pont az. Én Vivienben mind a hármat megtaláltam egy pillanat alatt. Fantasztikusan beszélgettünk. Nagyon sok minden érdekli ami engem is. Állati jó volt megölelni és a legvonzóbb lány akit valaha láttam. Miért lehetett ez? Tán mert a barátnőmmel már nem akarok együtt lenni? Vagy talán mert az, hogy megcsaltam az utolsó csepp volt csupán a teli pohárban amit nagyon jól eldugtunk magunk elől? Miért lehetett ez… Jó lenne tudni. De sajnos még nem tudom. Az biztos, hogy nem azért, mert ő annyira tökéletes. Most ezt gondolom róla, mert ez támaszt alá mindent amit eddig sikerült feltárnom magamban. De ha ezt gondolom miért nem fáj már annyira hogy nincs velem? És hogy lehet hogy ezekben a pillanatokban éppen mással van? Tekintve hogy aznap este mikor velem csókolózott és pontosan tudta, hogy én mit érzek összefeküdt volna 2 másik emberrel. Csak nem annyira tökéletes. Nem az és rá kell jönnöm a saját érdekemben, hogy miért.

Like what you read? Give Lelek 2.0 a round of applause.

From a quick cheer to a standing ovation, clap to show how much you enjoyed this story.