Környezetvédelmi témák az egy feketelyuk árnyékában
Az Interstellarban és a róla szóló kritikákban is főképp a feketelyuk kapja a reflektorfényt, annak pontos modellezése miatt. Azonban legalább ennyire fontos, hogy megértsük azt, amiről a film szól. Cooper nem csak azért kénytelen engedni kalandvágyásának, mert az emberiség egyelőre csak egy bolygó porát tapossa, hanem azért is, hogy megmentse családját és ezzel az egész fajt a kipusztulástól. Két nagyon fontos motívumot emelek ki a cikkben a filmből, a porviharokat és a kukoricát, amely már századok óta része az amerikaiak életének.
A szél és a szárazság hatása
Ma Magyarországon nem kell tartanunk porviharoktól, azonban Amerikában és Kínában is újra és újra feltámadnak ezek a hatalmas sárgás fellegek, hogy átláthatatlan függönyként boruljanak a neonfényektől világító városokra. Az afrikai, ausztrál viharok viszont ennél már ritkábban kerülnek bele a híradóba és nem is ez, ami igazán aggodalomra ad okot, hanem a mögötte végbemenő folyamat, az elsivatagosodás.
A porviharok nem a legújabb vívmányai az emberi környezet átalakításnak – lásd keretes írás: Dust bowl – és persze nem mondhatjuk azt, hogy ha mi nem lennénk, nem születnének ilyen félelmetes, ugyanakkor valahol mégis lenyűgöző természeti jelenségek.
A porviharok sivatagi környezetben alakulnak ki, hiszen ilyenkor a talaj nem rendelkezik megfelelő és rendszeres víz utánpótlással, ennek következtében pedig növényzettel sem. Így a szél könnyen felkapja a talaj felső, porhanyós rétegét, hogy így végérvényesen megpecsételje annak sorsát azzal, hogy mint egy üres csontvázat hagyja hátra a nagyobb, nehezebb homokszemeket, kisöpörve minden életet az egykori talajból.
Ennek kiváltó okai a természetes mellett az emberi folyamatok, mint a túllegeltetés, vagy a fokozott vízkivétel. Ezek általában túlnépesedett területeken jelentkeznek, mint Afrika, a Közel-Kelet vagy Közép-Ázsia, de ugyan így sok veszélyeztetett terület van Észak-Amerikában és Ausztráliában is.
A gond nem csak az, hogy a porviharok megkeserítik a területeken élők életét, vagy, hogy egyre gyakrabban alakulnak ki, hanem sokkal inkább azért, mert ezeken a területeken csökken a talaj eltartó képessége, ami az ott élők nem kényelmi, hanem létszükségleteit veszélyezteti. Márpedig ezeken a területeken nő a lakosság száma, így pont az ellenkezőjére, egyre több élelemre és vízre – valamint megfelelő vízháztartással rendelkező ökoszisztémára – lenne szükség. Ez a nyomás az, amit már nem bír elviselni a talaj és degradálódik.
A talajdegradáció azon kívül, hogy leszűkíti a területen élők alapvető lehetőségét ahhoz, hogy élelmiszerhez jussanak, népességmozgásokat is kivált, hiszen ezek az emberek az éhínségtől igyekeznek megszabadulni, amikor új országok felé veszik az irányt. Így pedig nem csak helyi, lokális tényezőként kell tekintenünk az elsivatagosodásra, mint problémára, hanem mint potenciális konfliktuszónára, hiszen a népességmozgások minden kormány számára megpróbáltatásokkal jár.
De ugyan ilyen komoly problémaként jelentkezik ez az Egyesült Államokban most is, csak úgy, mint 80 évvel ezelőtt. Az évek óta tartó kaliforniai aszály több 10 millió embert veszélyeztet, és dollármilliós károkat okoz az ottani gazdaságnak. Össze tudjuk hasonlítani a kettőt? Aligha.
Dust bowl
Az amerikaiak számára nem annyira ismeretlen a porviharok látványa, ahogy nem az sok 100 millió másik ember számára sem a Földön, ahogy azt előbb olvashattuk.
Az 1930-as években több éhínség is kitört az ország középső vidékein, az angolul Great Plainsnek, magyarul inkább Prériként emlegetett, Chicagótól nyugatra, a hegyek előtt elterülő területen.
Az éhínséget kiváltó okok kettősek. Egyrészt hatalmas szárazság súlytotta a területet az évtized során, másrészt a megnövekedett mezőgazdasági tevékenység volt az, ami tetézte a problémát.
A művelésbe vont területeken termesztett kultúrnövények nem tudták úgy megkötni a talajt, mint a honos fűfélék mélyre hatoló gyökérzetükkel. Így a nedvesség hiányában a kevésbé kötött talajt a fluviális erózió könnyebben elhordta. Olyannyira, hogy nem csak az adott évek terméshozamain lehetett érezni a szél pusztító munkáját, hanem a talaj termőrétegének elkopása miatt ez évekre visszavetette ezen területek termékenységét és értékét is.
A „hatás” nem maradt el, hatalmas – a filmben is látható – porviharok keltek „útjukra” több pedig egészen a keleti-part nagyvárosait is elérte. Ezek közül az egyik 1935-ben akkor volt, hogy több városban a látótávolság 1–2 méterre csökkent, a nappalt éjjellé változtatta. Több, mint 500 ezren kényszerültek elhagyni a térséget, nem csak a szárazság miatt, ami elvitte a termést és új megélhetést kellett keresniük, hanem sokan hajléktalanná váltak, mert a homok betemette a házukat.
Tengeri, törökbúza, kukorica —
Az élelmiszeripar három alappillére
Nem kell összeesküvés elméleteket olvasni, gyártani ahhoz, hogy tudjuk, hogy amit megeszünk, az sokszor köszönő viszonyban sincs azzal, amit gondolunk. Elég csak elolvasni az összetevőket, amik közt pedig sokszor a kukorica további, kreatív neveivel találkozhatunk. Azonban sokszor nem gondolunk bele abba, hogy mennyire egy ország részét képezheti egy növény.
Nem mai „találmány” a kukorica, viszont nem is olyan régóta termesztik az Egyesült Államok területén, mint gondolnánk. A növény Mexikó területéről származik és Meriwether Lewis nevéhez fűződik az amerikai termesztés kezdete. Ő volt az, aki a ma már „Corn Belt”-nek nevezett területen, hogy úgy mondjam, elszórta a növény magvait.
Alig száz évvel később már megjelentek az első, egyetemeken keresztezett, hibrid fajták, majd 1934-re már a kukorica vetési területének 78 %-án ilyenek foglalták el. A keresztezéseket a génmódosított fajták váltották fel. Az első fajtát a Monsanto amerikai, agrokémiával és mezőgazdasági biotechnológiával foglalkozó óriás hozta létre és dobta a „piacra” 1996-ban. Mára 39 millió hektáron termelnek kukoricát (2014), ennek 93 %-án génmódosított növényeket. Ma két államban kötelezik az élelmiszeripari szereplőket, hogy feltűntessék a csomagoláson, ha az tartalmaz génmódosított összetevőket — lásd a CÍMKÉZÉS c. keretes írást alul.
A monokultúrás termesztésben olyan államok állnak az élen, mint Iowa, Illinois és Indiana, de termesztenek kukoricát Alaszkában is üvegházakban.
A minél nagyobb hatékonysággal és magasabb terméshozamokkal rendelkező kukorica a szó szoros értelmében az amerikai gazdaság egyik pillére. Míg 1950 és 1959 között 100 millió tonnát, addig 2013-ban már 360 millió tonnát termesztettek belőle az országban, ezzel a világ össztermelésének a 31 %-át adták, kétszer annyit, mint Kína és hatszor többet, mint az EU.
A teljes amerikai export értékének 1%-át teszi ki a kukorica, csak összehasonlítás képpen, a teljes amerikai gépkocsi export 3 %-ot, a finomított kőolaj 6 %-ot. Igaz, Magyarországon ez az érték 1,2 %, az autók 4,9 %, az olap pedig 1,1 %-ot – de hát a volumenek nem ugyan azok. Az amerikai vetési terület Németországhoz mérhető, míg hazánkban csak 1100 hektáron.
Amerikában a gabona 27 %-ból etanolt készítenek, 26 %-át takarmányozásra (szarvasmarha, disznó, szárnyas), használják, 10 %-át úgynevezett lepárlási melléktermék, amit állatoknak adnak, további 11 %-ot használnak fel fruktóz szirup, édesítőszerek, keményítő, alkohol és corn flakes készítésére, 11 %-ot exportálnak.
Címkézés
Az elmúlt hetekben több amerikai államban is szavazást tartottak arról, hogy címkézzék-e a génmódosított élelmiszereket.
A szavazás elbukott mind Colora-doban, mind Oregonban. Becslések szerint a két államban összesen 36 millió dollárt költöttek az élelmiszeripari cégek a címkézés elleni kampányra, így védve saját érdekeiket.
Az ilyen cégek, mint a Monsanto vagy a DuPont hasonló módszerekkel, kampányokkal tett sikertelenné 2012-ben és 2013-ban népszavazást Washington és Kalifornia államban is.
Jelenleg csak Mainben és Connecticutban szabályozza törvény az élelmiszeripar gyártóit, hogy külön jelöléssel hívják fel a vásárlók figyelmét arra, hogy ilyen alapanyagokat tartalmaz a termékük.
Különleges szerepe van tehát a kukoricának az amerikaiak életében, hiszen egyrészt gazdaságuk egyik alapkövéről van szó, ugyanakkor hatalmas ellentéteket is kovácsol lakói között. Mi pedig szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy hazánkban egyelőre nem lehet GMO-kat termeszteni.
