Oké, de hol vannak már a cikkek?

direkt36
2 min readJan 13, 2015

--

Mi lesz az első sztoritok? Mikor jelenik meg? Ez a két leggyakoribb kérdés, amit az elmúlt napokban kaptunk. Teljesen jogos mindkettő. A Direkt36 célja, hogy tényfeltáró anyagokat készítsen és hozzon nyilvánosságra. Kérünk azonban még egy kis türelmet.

A tavalyi év utolsó heteiben döntöttük el, hogy január elején kiállunk a nyilvánosság elé a Direkt36 megalapításával. A terv az volt, hogy a bejelentés után nem sokkal elindítunk egy támogatói kampányt, hogy egyrészt izmosabbá tegyük egyelőre sovány költségvetésünket, másrészt hogy pusztán ezzel a kampánnyal is felhívjuk magunkra a figyelmet. Azt gondoltuk, hogy ez után — némi ismertséggel felvértezve — jöhetünk majd elő az első anyagokkal.

Felemelő érzés

Egy valamivel nem számoltunk. Azzal, hogy ilyen óriási visszhangja lesz pusztán magának a bejelentésnek is. Azt sejtettük, hogy szakmai körökön belül felfigyelnek majd ránk, és bíztunk benne, hogy esetleg lesz még 1–2 ezer érdeklődő, aki kíváncsian várja, hogy mire készülünk. Nem gondoltuk volna azonban, hogy kevesebb mint öt nap alatt lesz 10 ezer követője a Facebook-oldalunknak, hogy tömegével jönnek majd az önkéntes segítségnyújtásról szóló jelentkezések, és hogy még külföldről is tucatjával fogjuk kapni az érdeklődő emaileket és telefonhívásokat.

Felemelő érzés ezt megélni, és még sokáig fogunk erőt meríteni belőle. Tisztában vagyunk azzal is, hogy sokkal rosszabb lenne, ha kutya se lenne kíváncsi ránk. Közben azonban minket is bánt, hogy egyelőre nem tudjuk kielégíteni a sztorik iránti, a várakozásainkat túlszárnyaló kíváncsiságot.

Maradni a tervnél

Első cikkeinken már hetekkel ezelőtt elkezdtünk dolgozni, és azóta is folyik a munka. Van, amelyikről már most látszik, hogy néhány héten belül befejezhető, mert az alapjai megvannak. Van azonban olyan is, ami az előzetes kutatómunka alapján nagyon ígéretesnek tűnik, de a történet természete miatt ennél valószínűleg több időre lesz szükség ahhoz, hogy a végére érjünk.

Nagy a csábítás arra, hogy most villantsunk valamit gyorsan, és talán elő is tudnánk állni valamilyen félkész történettel. Mi mégsem szeretnénk ezt tenni. Ahogy a közhelyes mondás is tartja, a tények makacs dolgok. Meg is kell dolgozni azért, hogy előássuk őket. Mi épp azt ígérjük, hogy megadjuk ennek a módját és rászánjuk a szükséges időt.

Így marad az eredeti terv. Jövő héten elindítjuk támogatói kampányunkat, és bízunk benne, hogy sokan akarnak majd részesévé válni a Direkt36 projektjének. Közben pedig dolgozunk tovább a sztorikon, és várhatóan néhány héten belül jelentkezünk is az első darabbal.

A Direkt36-nak szüksége van rád. De nem csak kérünk, adunk is

Iratkozz fel a támogatói kampány hírlevelére!

--

--