Két nagyon érdekes történetet hallottam mostanában gyerekek és mobiltelefon témában. Az egyik ismerős elment egy kirándulásra 14 év körüli srácokkal, nagyon félt, hogy fognak viselkedni. Emlékezett még a saját gyerekkorára, a buszban hátul cigizésre, az ivásra és arra, mennyire nem tudnak mit kezdeni magukkal ebben a korban.

A következő történt, a srácok felszálltak a buszra, elfoglalták a helyüket, elővették az okostelefonjaikat és az úton egész végig csendben voltak.

Másik történet egy holland park. Gyerekek játszanak, az egyik elkezdi nézni a telefonját és hirtelen elkiáltja magát, “Van WIFI!”. Abban a pillanatban mindenki megállt, elszaladt a telefonjáért leültek a fűbe és csöndben elkezdtek netezni.

A technológia annál addiktívabb, minél személyesebb, minél jobban alkalmazkodik az egyénhez, minél inkább ki tudja szolgálni a személyes elvárásainkat. És ma már mindig ott van.

Az okostelefon lett a generációnk nagy menekülő eszköze. Ami a szüleink generációjának a TV, a korábbi generációknak pedig talán a könyv. Minden olyan helyzetben használjuk, ahol nem jó jelen lenni. Nem túl kényelmes társas szituációkban, nem túl kényelmes magányos szituációkban. Bármikor, amikor frusztráltak lehetünk, a technológia ott van, hogy elszakítson minket saját magunktól.

Nem tudom, miként lesznek az új generációk képesek a figyelmük irányítására, a viselkedésük kontrolálására, ha minden pillanatban ott vannak ezek az elképesztően erős figyelmet gravitáló jelenségek. Gondolom meg fogják oldani, de egy biztos. Olyan világban nőnek fel, ahol mindig, mindenhol van egy kényelmes alternatíva.