Host családok

Mostanában lett közel 100%-os a jövőbeli lakhelyeim holléte és költözésem valószínű időpontja (legalábbis a mostani). Először úgy volt, hogy Chase egyik barátja, Ben családja fog fogadni a téli szezonra, viszont a szülei a munkájukból adódóan télen alig vannak otthon és szerintük jobb lesz mindenkinek, ha inkább tavasszal-nyáron megyek. Így egy kis űr keletkezett, amire viszont volt egy lehetséges megoldásom. Még a homecoming hallway díszítés közben mondta az egyik senior lány, hogy idén a szülei beleegyeztek egy cserediák fogadásába és reméli, hogy lesz erre lehetőség. Én akkor megadtam neki a rotarys “felügyelőm” (YEO) telefonszámát, hogy egyeztessenek. Azóta nem kaptam efelől semmi hírt, úgyhogy gondoltam, valamilyen oknál fogva nem jött össze. Így viszont, hogy viszonylag sürgősen kellett találnom egy második családot (az utcára nem kerültem volna, viszont nagyon nem szerettem volna terhelni a Byrne családot feleslegesen), gondoltam rákérdezek. Megbeszélték és beleegyeztek. A héten (11.04 azt hiszem) kitöltötték a papírmunkát, így majdnem 100%, hogy megvan az évi “menetrend”. Költözni hálaadás utáni héten kell, tovább nem szokás halogatni, mivel érdemes megismerni a 2. családot még karácsony előtt.

Belegondolva, hogy már csak ~1 hónapom van a jelenlegi helyemen, eléggé elszomorít. Ahogy beszéltem a többi cserediákkal, mindenki nagyon kötődik az első családjához, szóval nem egyedi eset, viszont ettől függetlenül rossz érzés. Eddig amit nem szerettem volna csinálni, viszont mégis megtettem, az sosem volt negatív élmény és nagyon remélem, hogy ebben a témában is így lesz.

Ui: visszaolvasva észrevettem hogy kicsit túl sokszor használtam a “család” szót, ha ez rajtam kívül bárkit zavar attól elnézést kérek, nem jut eszembe jó szinonimája jelenleg.