Corsa C Gsi 0.0

1964-et írtunk, a Szovjetunióban Nyikita Hruscsov eltávolítása után Leonyid Brezsnyev lett az SZKP főtitkára, Alekszej Koszigin pedig a Minisztertanács elnöke, Budapesten felavatták az új Erzsébet hidat és a Mariner–4 elindult a Mars felé a floridai Cape Canaveral űrközpontból. Ez az év azonban nem csak a 7 év múlva megszületendő Elon Musk szempontjából volt érdekes. A németországi Porsche AG munkatársa megalkották talán minden idők legikonikusabb autóját a 911-est. Minden tekintetben korszakalkotó sportkocsiról volt szó. A 2 literes 6 hengeres boxermotor az akkor viszonyak között brutálisnak számító 130 lóerőt teljesített. Még a RÁBA-nál gyártott felderítő úszó gépkocsi is csak 100! lóerős volt.

Magyar Corsa

Teltek múltak az évek, a PayPal már javában dübörgött, és a szebb napokat is látott Opel mérnökei megalkották a dolgozó nép modern porséjét. Akkoriban Rüsselheimben az mondás járta, hogy kis autót nagy motorral kell gyártani, igazi Abenteuer Auto-t. A Corsa kategória csúcsát valószínűleg a C szériánál érte el. Addigra már a korábbi gyermekbetegségeket orvosolták és 2001 már a 21. századnak számított, tehát modern autóról volt szó. Ráadásul ehhez a népi porséhez ma már bőven 3000 euró alatt már hozzá lehet jutni!

Corsa C Gsi 1.0
2L 6 hengeres boxer: 130 PS (96 kW) @ 6100 rpm
1.8L soros 4 hengeres: 125 PS (92 kW) @ 6000 rpm

Jó kérdés, hogy az 1500-as Ladából fölpiszkált turbós Honda motor meddig és mit bír. Az biztos, hogy a Mazdával rendben vannak a dolgok, amolyan Corsa C Gsi 2.0 és ez kurvafasza.

Mit jelent a turbólyuk?
One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.