Egy szolgálat születése

Irgalom Forrása
2 min readSep 24, 2014

A Szentlélek munkája az Irgalmas Samaritánus közösségben

Közösségünk 2011 decemberében alakult a 2011-ben Szentlélek szemináriumot végzett hívekből. Alkalmainkon eleinte elsősorban az Ige közös megismerését, személyessé tételét, az egymás iránt végzett közbenjáró szolgálatot, és a közös imát/dicsőítést helyeztük előtérbe. Idővel mindannyiunkban gyökeret vert a közös szolgálat szükségének gondolata. Imában hordoztuk ezt a célt hónapokon keresztül, kérve az Urat, hogy mutassa meg, milyen közösségi szolgálatot szeretne ránk bízni.

Végül 2014 augusztusában megkeresést kaptunk a kecskeméti Kéfás és Nehemiás közösségek vezetői részéről, amelyben arra kértek minket, gondoljuk át, tudnánk-e vállalni a Jákob kútja közbenjáró imaszolgálat szervezését, mivel nekik a jövőben nem lesz rá kapacitásuk.

Ebben az időszakban közösségünk két tagja is áldott állapotban volt, két teljesen új tag is érkezett hozzánk, és első – emberi – reakciónk az volt: nem, valószínűleg nem tudnánk vállalni ezt a szolgálatot, hiszen igen sokrétű szervezési és egyéb feladatokkal jár. Nem vagyunk elegen, korai lenne még stb. Közösségünk vezetője, Jobbágy Miklós, azonban arra kért mindannyiunkat, ne mi döntsük ezt el, hanem kérjük imában az Úr vezetését, útmutatását. Ezt követően közösségünk több tagja megkapta imában, hogy az Úr szeretne közbenjáró imaszolgálatot bízni ránk.

Személyes és az Oltáriszentség előtt végzett imáinkban további gyakorlati vezetést kaptunk a szolgálat minden részletére vonatkozólag a névtől és helyszíntől kezdve az időpontig, az alkalmak menetéig. Így alakult ki az Irgalom Forrása Közbenjáró Imaszolgálat mai arca, formája és tartalma. Isten igen erősen a szívünkre helyezte, hogy az alkalmakon különösen nagy erővel szeretné kiárasztani Szentlelkét, csodás gyógyulásokat szeretne véghezvinni, és arra kért minket, hogy bátran és folyamatosan használjuk az Ige kardját, mint lelki fegyvert.

“Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét.” (Ef 6, 17)

Deo gratias!

--

--

Irgalom Forrása

Közbenjáró imaszolgálat minden második hónap utolsó vasárnapján a Kecskeméti Nagytemplomban. Jelenleg a koronavírus járvány miatt szünetet tartunk.