USA


Néhány napja ünnepelték a függetlenség napját az amcsik, és ennek apropóján a Vice közölt egy marha jó cikket arról, hogyan is látják az USA-t a világ különböző pontjain. Különböző nemzetközi Vice irodák írtak pár sort az USA-ról, ebből született meg ez az ütős kis cikk, amit ajánlok mindenkinek elolvasásra.
Itthon viszont nincs Vice iroda (legalább is egyelőre), így a mi véleményünk nem kapott helyet, de én vettem a bátorságot és írtam pár sort a Vice stílusában a nagybetűs USA-ról. Mert miért ne.

A cikkben mellesleg kapott ám az USA hideget-meleget, és nem is csak a sztereotip témákban (gyors kaja, kövér emberek, fegyvermánia, ) kapták az oltást.
Persze az USA közeli érdekszférájába tartozó államok (Kanada, Ausztrália) barátságosabb hangnemet ütöttek meg, mint mondjuk a dánok és a svédek, de ők is éltek némi kritikával.

A legnagyobb hangsúlyt egyértelműen az amerikanizálódás kapta.

Lényegében mindenki arról írt, hogy mennyire jelen van az USA a mindennapi életükben, ha akarják ha nem. Tévéműsorok, mozifilmek, zene, öltözködés, gyors éttermek, stb…szinte minden az USA-ból jön.
Szó esett még az USA külpolitikájáról is, az európai országok közül szinte mind megemlítette, hogy az USA háborús politikája eléggé megkérdőjelezhető.
Talán Szerbia foglalta össze a legfrappánsabban az egészet:

“Habár amerikai repülők is voltak abban a Nato hadtestben ami 1999-ben 78 napig bombázott bennünket, csak néhány napra hagytuk abba a sorban állást a McDonald”s-ban.”

Azt hiszem erre mondják az amcsik azt, hogy touchdown.

Persze volt, aki megemlítette az amerikai álmot, és a legendát ami az egészet körül öleli. Sokan szeretnék meglátogatni, és a saját szemükkel megnézni maguknak ezt az ellentmondásokkal teli helyet. Vegyes a kép. Az USA megosztja az embereket, és megosztja a Vice íróit is. Nem túl meglepő módon egyébként hozzám pont a román és a szerb vélemény áll a legközelebb, talán a közös történelmi múlt és a földrajzi közelség miatt is.

Mindezeket figyelembe véve, ha nekem kellene leírni, hogy magyarként mit is gondolok az USA-ról, akkor ezt írnám:

Távoli Amerika

Képernyőkön keresztül ismerjük Amerikát. A legtöbbünk sohasem látja a saját szemével a Golden Gate hidat, sohasem megy föl a Szabadság-szobor tetejére, sohasem megy végig a 66-os úton. De mindet ismerjük, mindet láttuk már. Filmekben, könyvekben, sorozatokban, híradókban, reklámokban és az interneten fel-fel villanva. Apró részleteket látunk csak Amerikából, a hiányzó részeket pedig álmodozással és téveszmékkel töltjük fel. Amerika nekünk az elérhetetlen, távoli világ, tele lehetőséggel. Ha valaki közülünk el is jut oda, és elmondja, hogy az általunk dédelgetett kép nem teljesen valóságos, nem hiszünk neki. Mert mi szeretünk hinni abban, hogy Amerika az ígéret földje. Mert itthon minden egy kicsit laposabb, lassabb és unalmasabb. Nincsenek hatalmas benzinfaló járgányaink, nincs felhőkarcolónk, nem hordhatunk fegyvert. Nem mi vagyunk a világ közepe. Mi egy apró, elfeledett kis ország vagyunk itt Kelet-Európában, és nem igazán tudjuk felhívni magunkra a figyelmet.
Egy gyenge hasonlattal élve, ha minden ország, egy-egy diák egy iskolában, akkor Amerika a legvagányabb srác az egész suliban. Jóképű és sármos, arcán borosta, bőrdzsekiben jár, szájából cigi lóg és övé a legjobb csaj az osztályban. Mi viszont alacsonyak vagyunk, lyukas a pólónk, pattanásos az arcunk és a legrondább csajok is elkerülnek bennünket. V8-as Camaro helyett lepukkant kettes Golfal járunk.
Viszont nagyon szeretnénk olyanok lenni mint ő. Próbáljuk utánozni, és átvenni a stílusát. Néha mondjuk nem tudjuk eldönteni, hogy vele vagy a moszkvai cserediákkal barátkozzunk, de mi már csak ilyenek vagyunk. Tudjuk, hogy nincsenek jóban, de reméljük, hogy ha oda kerül a sor, így is megvéd bennünket. (Lehetőleg ne balhézzatok össze. Lécci.)
Mindenesetre köszönet a rock-and roll-ért, a szuperhősökért, és a Star Warsért.
A valóságshowk-ból és a kólátokból viszont nem kérek.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.