Egy helyben rohanni
Az idő a saját végtelenségét figyeli a pult mögül. Jól kéne éreznie magát, elvégre nála a hatalom, ő rak össze napokat és éjjeleket és üzleteket és karriereket és barátságokat és szerelmeket, de valahogy olyan üresek egy idő után ezek is. Pun intended. Inkább kér még egy Unicomot, az mind a négy évszakban ugyanaz. Próbálja nem ugyanazokat a hibákat elkövetni mindig, úgy mint odalökni az embereket egymás mellé akkor, amikor, úgymond, rossz az időzítés. Ebből is elege van, hogy mindig rávarrják a fiaskót, mintha ő tehetne arról, hogy mindegyik úgy akar menő lenni, hogy azt akarja láttatni, nem érdekli, menő-e vagy sem. Aztán a lelket megőrjítik, a hús meg kurva nyers. Kergeti egy jövőkép, a projekt és a pénz cinkosként ejti túszul az estét, a hétköznap semmi, mikor visz a világ, a hétvége tiszavirág. Az élet timelapse, gyorsan nőnek falak a földből és kötnek alkukat egymás feje felett addig, amíg össze nem dől a ház és nem kezdenek el mások, másikat felhúzni oda. Viszont azzal kezdik ők is, hogy idő kell hozzá.
