Kelet
Innét mindig jól látszik, ahogy az alkony az utolsó szuflával még pár esőfelhőt szétolt, és a panel panoráma párkányáról egy csikket a távolba repít. A tudatom széléről is lelökné a múltamat az egyszerre homályos és intenzív képeivel. West Balkán, East Bust. Sokszor mintha nem is jobbról álmodnánk, csak melegebbről, ugyanaz a játék újra és újra, a kérdésnél eltűnik és csak akkor ír vissza, ha nem írok rá. A tagek vadul hasítanak az omló homlokzatba, a fekete a szürkét hívja keringőre, a nőink az angyalok, a vonzalmunk az ördög. Bentley a bitumenen, homeless a horizonton, holnap talán egymás mellett állnak a kapunál és kifeszítik a gyémánt pórázt. Holnap az is lehet, hogy eltűnnek a táskák a szemeim alól és leírom a legutolsó sorom. Buda és Pest, Mickey és Mallory.
