Egy éve érdekesen visszatérő motívum az életemben a kavics. Két munkában is , egy ráébredős projektben, egy barátságban is szerepet kapott, és most a Caminón is.

Szeretnék letenni egy csomagot, melyet sok módon próbáltam becsomagolni, megérteni, eltemetni, de azt hiszem most jött el az ideje annak, hogy ne elnyomjam, hanem tényleg lerakjam.

Az út vége felé, közel Santiagohoz a magasba mered egy nagy kőhalom tetején egy nyárfaoszlop, rajta egy vaskereszt — Cruz de Ferro.

Az eredetét homály fedi, lehet egy római útjelző, esetleg egy telekhatár, vagy Merkúrnak, az utazók istenének szentelt oltár. Mindegy is.

Az évszázadok során a zarándokok a kereszt lábánál egy-egy követ helyeztek el.

“Uram, az igyekezetem szimbóluma a zarándokúton legyen ez a kő, amelyet a Megváltó keresztjének lábához teszek, amely cselekedetem egyszer majd, amikor életem tetteit elbírálod, a mérlegnek azon serpenyőjét fogja mélyebbre süllyeszteni, melyben a jótettek lesznek. Ámen.”

Sok zarándok a mai napig követi a szokást, és otthonában keres egy követ, mely a lelki terhét, vezeklendő bűnét szimbolizálja. Végigviszik az úton, és a Cruz de Ferro alatt lerakják — remélve, hogy ezzel a rituáléval, hogy fizikailag otthagynak valamit, magát a problémát is könnyebben a hátuk mögött hagyhatják.

Tudom, hogy nem mindenki teheti meg most, hogy végigsétál a Caminón. Éppen ezért szeretném nektek, barátaimnak felajánlani, hogy elviszem egy követeket, és lerakom a kereszt alatt.

Ha szeretnéd, keress egy kavicsot, ami tényleg megjeleníti a problémád. Ha ezzel segítek, egy kicsit is, szívesen elviszem.