A fenti cím némileg ironikus, mikor is alighogy 3 hónapja értem haza, ismét nyakamba vettem a világot, és útrakeltem második otthon-országom felé. Itt mindig otthon érzem magam, akármi van. Ez az érzés hiányzik most hazulról, mármint Bp-ről, épp a minap beszélgettünk erről Bálinttal, hogy jójó ez a hippie-gipsy style, de na, néha nem ártana saját párnára hajtani a fejem. Amúgy találtam egy kislakást. Első kerület, igazi Panni-kuckó, ha meglesz mémire visszamegyek, akkor kiveszem.

Nem írtam a finisterrei megérkezés óta. Se ide, de a naplómba se, valahogy nem volt késztetésem. Amikor hazajöttem kérdően néztetek rám, hogy mit változtam, rájöttem-e az örök élet nyitjára, de legalábbis az örök boldogságéra — én meg nem tudtam válaszolni. Azt tudom, hogy ott valami elkezdődött, és ez a legjobb dolog az életemben. A legjobb döntésem, hogy elmentem.

Weöres Sándor: A teljesség felé című könyve került most a kezembe, kinyitottam csak úgy. A szabály, mint fogság és mint szabadsásg

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.
A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.
A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

Most magamhoz képest elég szigorú szabályok szerint élem az életemet. Abbahagytam a csapongást, és befejezem a dolgaimat. Fél év pihenés után újra kezdtem dolgozni, lendületem is van, kreativitás sem probléma, a lehetőségek is jobbnál jobbak. Ami újdonság, hogy ezerszer fókuszáltabb vagyok, nem, még mindig nem gyártok excel táblázatokat, de rendszer van. Határidők, amiket eddig is tartottam, de most már nem kapkodással, időt szánok, tervezek, és úgy tűnik működik. Van két új ötletem is, de félretettem őket addig, míg be nem fejezem a folyó ügyeimet.

Edzés és evés szempontból is szigorú most a rendszer, az eredmények megkérdőjelezhetetlenek, és nem nehéz tartani, mert látom, érzem, hogy épít.

Folyamatosan kiiktatom a “mérgező” lehúzó kapcsolatokat az életemből, az időmnél nincs értékesebb, mit valakinek adhatok, olyannak adom, aki megérdemli, és fontos.

Augusztust, vagy egy részét legalábbis biztosan Spanyolországban töltöm. Amikor jött a lehetőség, azt éreztem, hogy végre, lehet megint menni, hátra se nézni, kiszakadni, escape satöbbi. Aztán ez változott, ahogy egyre jobban a helyére kerültek a dolgok az életben. Nem menekülök. Eljöttem pihenni, hoztam a munkáimat és az ötleteimet, ugrókötelet, gumikötelet, mászócipőt, Nikont, és három pólót, három szoknyát, két bikinit, heló ☺

Egy fantasztikus csütörtök este után Peti születésnap ünneplés pénteken, nagy-nagy beszélgetés Bálinttal hajnalig, majd másnap KV a Kálvinon, és kitaláltuk, hogy menjünk el a MOM sportba dupla búcsúbulira. Mert valszeg egy darabig nem fogunk találkozni, mert mire én hazamegyek ő már elment Norvégiába. Sokat-sokat úsztam, rettentő jól esett, kipróbáltam a nagymamás, majd’ merőleges a lábad a vízfelszínre úgy tempózol, a fejed kilóg a vízből — hát ezek az öreglányok giga kemények :D Így úszni… ráadásul olyan lassan, hogy a féllábú csigák is megelőznek. Gyorsan elfáradtam, és inkább úsztam normálisan. Speedmintonoztunk is, nehezített pályán, mert a strand füves részén bokáig állt a víz, és ilyen nyúlós mocsaras csúszós-lehúzós volt, érdekesen lehetett benne futni, meg vetődni a labda után.

5 körül, a medence partján azon kezdtem el filózni, hogy mi lenne, ha hazamennék és mondjuk legalább átgondolnám, hogy mit viszek a holnapi útra?! Sikerült egy kézipoggyásszal és egy kistáskával eljönnöm 5 hétre, szerintem tökélyre fejlesztettem a pakolást, és a fölösleges dolgok kiszortírozását. Büszke vagyok. Majd vissza a városba, beszállókártya nyomtatás, pakolás, nagyalvás, három után kelés.

A repülőutat végigaludtam. Kellett még ez a plusz két óra. Így elfelejtettem bekuncsorogni magam a pilótafülkébe, majd hazafelé.

Nyűgös-depis voltam az utóbbi napokban, nehezen viseltem magam is el, de amint leszállt a gép már mosolyogtam újra. BCN Sants, ahol csukott szemmel is tudom, hogy melyik péknél milyen a bagett, honnan lehet wifit lopni, és melyik mosdóba érdemes menni… Majd még egy kics vonatozás, és Premia de Marba érkeztünk. A busz az orrunk előtt ment el, bementem egy boltba érdeklődni, hogy a “linea 14" (14-es járat) mikor megy és pontosan honnan? Értetlenkedve nézett. Na mégegyszer. visszakérdezett, hogy a metró?! Mondom tudtommal itt egyáltalán nincsen metró, egy buszt szeretnék, ha lehet. Erre kioktatott, hogy az C14-es, miért nem mondtam, h C. Talán mert nem tudtam? ☺

Mindegy, már elment, szóval nagy séta fel a hegyre, kimelegedtünk rendesen, de a kilátás gyönyörű, a ház felett sziklák — relaxálós és jógázós helyek, a tenger itt hullámzik alattunk, a strand homokos, és kicsivel arrébb vannak a deepwateres mászóhelyek is. A kislakás terasszal, kerttel pont egy szabadtéri közösségi sport és kulturális centrum mellett van. tenisz, squash, játszótér, mindenféle pályák, még nem mentem le megnlzni pontosan mennyi dolog vár.

Chill a lakásban, megtaláltam a paradicsomokat és a citromfát is. Jó lesz itt nagyon.

Most aludtam két órát, épp a teraszon rendeztem be magamnak dolgozós sarkot, igazi kókuszból kókusztejjel iszom a bitang erős kávémat, mi kell még?

Mindjárt ugrókötelezem, majd bevásárlás, főzés, városnézés, tenger.

Pont innen rálátni egy szép tetejű kistemplomra, remélem a közelében találok helyet jógázni.

A város nagyon helyes, és a tenger meg morgós volt ma, nagy hullámokkal.

Hazaérvén ez fogadott:

ebben az országban mindig otthon van.