A place Fernand-Lafargue-ot ma csinos kis kávézók keretezik, de két évszázada még városi pellengér volt itt. A középkori piac helyén kiállították a bűnözőket, mert a szégyen olykor jobb büntetés, mint a halál. Bordeaux rétegzett, mindenféle értelemben.

A fontos templomok tornyai például a tényleges imaház előtt vannak, mert a földalatti római óvárosra (melyet ide-oda mozgat a víz), nem lehetett égrekiáltó épületeket húzni. A rómaiak amúgy is behúztak a városnak: megépítették Európa legnagyobb sétálóutcáját; a rue Sainte-Catherine valóban megkerülhetetlen, folyton ott köt ki az ember, hatalmas vonzású, mágneses erejű út. Összeköti északot déllel, és azt mondják, építészeti holdudvara teljes összhangban van a Nap járásával.

Bordeaux volt Franciország Csipkerózsikája, míg egy férfi (Juppé) szájon nem csókolta. A térség jellegzetes tégláját szőkének nevezik, kellemes pasztell árnyalat fehér és sárga között. Teljesen magába szívja a kipufogógáz összes mérgét, és őrzi, őrzi, éveken át. Míg Juppé ki nem pucolta a kocsiktól roskadozó belvárost, ezek a magas, karcsú, egyszerre elegáns és otthonosan hívogató épületek feketék voltak, mint a korom. Még látni ilyen házfalat. Jelzik a megtett utat. A túlzott tisztaságban nincs élet, a kényszeres rend mindig tünet.

A Musée d’Aquitaine egyik termében meghökkentő, borzalmas kép: egy rabszolgákat szállító hajó vízszintes keresztmetszete mutatja az egymás mellé fektetett “fekete árut” (a hajó maga is többszintes, jól megpakolható). A bordói kikötőig hosszú az út, a rabszolgáknak parancsra táncolni kellett, mert nem az ernyedt izom a kelendő, hanem a szálkás. A felszínnél csak az alapzat fontosabb, és a franciák nagyon komoly lépéseket tettek, hogy ma szembe tudjanak nézni mások sejtbe ivódott traumáival.

Mindenhol érezni ezt az elmozdulást. Ez a szennyezett, használhatatlan kómaváros feléledt, és most a fuldokló hálájával veszi magához a friss levegőt. Augé hely-filozófiája maradéktalanul érvényesül ebben a városban. Miután a kocsikat kitoloncolták, a folyó, a rakpart, a kis és nagy terek újból hellyé váltak. Az evés-ivás a vie convivial alapja, a város pedig közösségi tér, ahol mindenki vendég vacsorára.