Mi az Út, kérdezi a tanítvány a zen mestert, mire az azt feleli: menj! Értem én, de miért olyan nehéz elindulni, miért olyan nehéz elkezdeni bármit is?

Nyilván túldramatizálom, de néha az az érzésem, hogy minden egyes nap ezerféle miniválaszút áll előttem. Milyen könyvet olvassak. Milyen filmet nézzek. Milyen nyelvet tanuljak. Hol doktorizzak. Milyen ember legyek.

Ez a perfekcionizmus folyamatosan azt kockázza az agyamban, hogy melyik opció vezet az ideálishoz, a boldogsághoz, a kiteljesedéshez. De az élet nem egy algoritmus, legalábbis szeretném ezt hinni, hiába számolom ki én nagyokosan, hogy mitől lesz nekem nagyon jó, anblokk mégsem így működik. Így is túl sok volt az a négy év matek-infó…

Az új év, a régi én; valójában annyit kell tennem, hogy máshogy nézzek magamra, máshogy lássam magam, más síkokra ejtsem a fényt, mint eddig.

A tévhit szerint Éva pénteken evett a gyümölcsből, de hát a napi egy alma az orvost távol tartja, és hát tényleg csak úgy lehet haladni, ha mész, de szerencsére az Út önmagában nem létezik, hanem velünk együtt alakul, one step at a time.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.