Téli olimpia: Nem hordanak hegyeket

Évekig éltem Pekingben, s ha valaki megkérdezne, miféle nagy világeseményt lehet ott rendezni, a téli olimpia valószínűleg nem jutna az eszembe az első tíz között. Havas emlékem alig van. Néha esett, de kevéske, s a szél hamar elszárította. Ha szélsőséges időjárás után érdeklődik valaki, akkor leginkább a tavaszi homokviharokat és a nyári iszonyú párás meleget mondanám.

Persze — ironikusan — az olimpiát nem lehet kitenni az időjárás önfejűségének, ott nem lehet halasztgatni hóhiány vagy hóesés miatt az eseményeket, pimfli ügyek nem boríthatják fel az egész világ tévéprogramját. Ráadásul, ha tényleg megkérdezné valaki, miféle nagy világeseményt lehet Pekingben rendezni, elsőre mégis csak azt mondanám, hogy bármit. Ha megvan hozzá a központi támogatás, akkor akár alpesi lekvárban síelő versenyt is lehet rendezni, meglesznek hozzá a feltételek.

2022-ben Pekingben lesz a téli olimpia a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legfrissebb döntése szerint, s a világ első városa lesz, amely mind a nyári, mind a téli játékokat megrendezheti. S bár új irányvonal, hogy a korábbiaknál kisebb költségvetésű, kevésbé kivagyi, területileg jobban széttolt játékokat preferálják — így bátorodhatott fel Budapest is -, ez Pekingben azt fogja jelenteni, hogy a lesikló vagy a szánkóversenyekhez nem fognak új hegyeket hordani, hanem megpróbálják a már létezőkön kialakítani a pályákat.

Mert hegy azért van. A város ugyan egy hatalmas laposon terül el a szó szoros értelmében, de nyugaton, északon és észak-keleten nagy hegyek veszik körül, ez adta megépítésekor stratégiai és lakhatási előnyeit. Elképesztően szép vidék, amely a szabadidős lehetőségeken kívül vizet, oxigént, s a közeli sivataggal szemben természetes szűrőt is biztosít. Hó speciel ott sincs sok, nem véletlen, hogy a pekingiek még nem sokat tudnak a sí vakációkról.

Kínában természetesen vannak havas helyek, még olyanok is, ahol azért nem lehetne téli olimpiát rendezni, mert túl hideg van hozzá. Hagyományok nincsenek, de azért már több mint 500 sí centrum van az országban. Hogy miért pont Peking kandidált a kínai városok közül, annak inkább sporton kívüli okai vannak. Ha a kínai főváros lépést akar tartani az ország gazdaságát leginkább húzó várostömörülésekből kifejlődő megacitykkel, amilyenek a Gyöngy-folyó vagy a Jangce torkolatánál alakulnak ki, ahhoz az itteni adottságok miatt intenzív külső beavatkozásokra van szükség. Márpedig lépést akar tartani. Ami itt létrejönne, az megrendítő: a kínaiak által csak Jingjinjinek hívott városkomplexum a mai Peking, a körülötte lévő Hebei tartomány, az eredetileg a kikötőjének mondott közeli óriásváros, Tianjin és annak tágabb környezete, a Bohai-öböl partvidéke cakk-pakk. Teljes kifejlettségében 130 millió emberre taksálják, amihez azért kell infrastruktúra.

Vagyis ami az egyik nézőpontból nagyon nagy dolog, téli olimpiát rendezni a szinte semmiből, az a másikból fontos, de szerény építőkockája egy hatalmas építménynek. A három fő olimpiai helyszín közül Zhangjiakou, ahol főképp az északi versenyszámok lesznek, nagyjából 200 kilométerre van Pekingtől. Mivel nagyon durva hegyeken és szerpentineken kell átmenni, ráadásul milliónyi kamion tart velünk, bármikor is megyünk, szerencsés esetben ez három óra autóval. És négy vonattal. Ez közúton a tervek szerint meg fog feleződni, míg vonattal csak ötven perc lesz. Az ilyesmi sok helyen irdatlan beruházás lenne, de ahol ezer kilométerekben számolják az új és a megépítendő autópályák és gyorsvasutak mennyiségét, ahol százasával építik a hidakat és az alagutakat, túl nagy presztízst sem kell belerakni ahhoz az akcióba, hogy könnyen megvalósíthatónak, már-már rutinnak minősüljön. Milyen horderejű feladat ehhez képest az, hogy legyen hó a hegyoldalban?

A kínaiak ügyelnek a részletekre, s pályázatuk igyekezett megfelelni az új idők puritanizmust is preferáló hangulatának. A teremben vagy építményben rendezendő versenyszámoknak nem kell új létesítmény, minden a már létezőkben zajlik majd. Probléma, ahogy már a nyári olimpián is, a „nagy teremmel”, a város levegőjével van. Ahogy attól sokan tartottak, a 2008-ban iszonyatos erőfeszítésekkel fogyaszthatóvá vált levegő minősége azóta lényegében visszarendeződött, bár kétségtelen, azt már bebizonyították, hogy nagyobb ünnepre képesek jó levegőt biztosítani. Zajlanak persze folyamatok, amelyek nagyon-nagyon lassan talán abba az irányba hatnak, hogy hosszú távon is javuljon, vagy legalább ne romoljon a levegő minősége.

A pekingi téli olimpia üzenete, vagy rosszabb indulattal propaganda értéke azonban mintha jelentősen eltérne a 2008-as nyáriétól. Logikus, hiszen minek kétszer ugyanazt megüzenni. Akkor azt Kína nemzetközi porondra való látványos belépőjének szánták. Meg akarták mutatni, hogy ők olyan olimpiát tudnak rendezni, amilyet senki, s ráadásul sportnemzetként is a dominánsak közé tartoznak. A téli olimpia erre eleve alkalmatlanabb. Messze nem övezi akkora figyelem, s a sport-dominanciában is látszanak problémák.

A Kínában tömegesen űzött, népszerű sportok mind a nyári játékokhoz kötődnek. Azért van 12 téli aranyérmük is, amit az utolsó négy játékokon kotortak össze. Yang Yang gyorskorcsolyázónő igazi nemzeti hőssé vált 2002-ben, amikor 500 méteren az ország első téli olimpiai aranyát nyerte. Arról nem is beszélve, hogy aztán mindjárt 1000 méteren is győzött, s mellesleg hatszoros összetett világbajnok is. Azóta a legjobb teljesítményt egy másik lány, az ugyanabból a harbini iskolából kikerült Wang Meng érte el, ő négyszeres olimpiai aranyérmes. Ezzel együtt a téli sportok nagyrészt ismeretlenek, s amennyire ismertek, annyira inkább a jóléthez kötődnek, mintsem a tömegességhez.

Az azonban elmondható, hogy már a mostani rendezési joghoz vezető kampány során nagyon nagy figyelmet kaptak a téli sportágak népszerűsítése, főképp azok, amelyek ma már inkább csak a hagyományok miatt tekinthetők téli sportnak, valójában bármikor játszhatók, mint például a hoki. A The New Yorker friss riportja szerint például Chengduban, ahol a december-januári átlaghőmérséklet is plusz 10–12 fok, és nem honos a hó, ma már kilenc jégcsarnok van, s városi hoki bajnokságot vívnak a gyerekek. Ez ugyan egy tizenötmilliós városban nem tűnik olyan nagy szónak, de tíz éve még a probléma sem vetődött volna fel. Leginkább az sejthető, hogy a 2022-es üzenet már nem az lesz, hogy itt vagyunk, nagyok vagyunk, hanem az, hogy borzasztóan jól érezzük magunkat.

A jóérzés kapcsán persze felvetődhetnek eltérő szemléletek, s még csak azt se mondhatjuk, hogy erről ne tudna a kínai kormány. Legfeljebb nem érti, vagy nem akarja érteni. Azért ebben is van érdekesség. A China Daily című hivatalos lapban (nem magyaráznám túl, hogy ez mit jelent) közöltek két írást arról, melyek az előnyei és a hátrányai a pekingi, illetve az akkor még rivális almati pályázatnak. A szikár, magyarázatok nélküli, tárgyszerű felsorolás a pekingi pályázat hátrányainak utolsó tételeként azt írja: emberi jogi ügyek. Még egyszer mondom, a hátrányok között.

(Megjelent a 168óra 2015. augusztus 13-i számában.)

Like what you read? Give Gyula Krajczar a round of applause.

From a quick cheer to a standing ovation, clap to show how much you enjoyed this story.