Igaz történetek II. Indián tél.

(Facebook poszt, 2015. október 18.)

Nagyon más volt a világ a 80-as évek közepén. Nemcsak azért, mert 10 éves körüli általános iskolás voltam, hanem egyszerre sűrűsödött a fejlődés (telefon, TV-mozi, elektronikus játékok) és csöpögött az országba a Nyugat (Adidas, dobozos italok, autók…). Lehetett nagyon vágyni és csodálkozni…

Történt egyszer, hogy a család férfitagjai megbeszéltük, meglepjük Anyut Karácsonyra. Nem messze tőlünk volt egy háztartási bolt, mindenfélét árultak — többek között 8x4 dezodort is, valamifajta díszcsomagolásban, pedig nyugati termék! Megkaptam tehát az egyszerűnek tűnő feladatot: titokban elsétálok a boltba, megveszem-hazaviszem, eldugjuk, az Ünnepen előkerül. Apu adott pénzt, nekivágtam az útnak. Biztonságban meg is érkeztem a bolthoz — igen ám, a kirakatban viszont már nem volt kint a csomag. Gyerekként ez már baj. A nagyobb baj viszont az volt, hogy pontosan a hűlt helyén, a maga teljes pompájában egy másik, vadonatúj szett tündökölt: Indiánfelszerelés. Nem láttam még ilyen játékot, még a Triálban sem. Minden háztartás fontos része: 2 paróka, műanyag kés, sőt, még műanyag tomahawk is! Ott helyben elvesztem, egyszerűen nem volt választásom nem élni a sors ilyen lehetőségével… Bementem, kifizettem — a pénz pont elég volt -, és boldogan siettem haza. Otthon akárhogy forgattam, nem hasonlított dezodorra… No de sebaj, ha már így alakult, eldugjuk ezt, ez lesz az ajándék. Éreztem, hogy valamit nem jól csináltam,de nehéz volt érvelni a szülői döntés ellen.
És néhány hét múlva eljött Karácsony, Anyu megkapta a rejtegetett felszerelést, ha jól emlékszem, még fel is próbálta az egyik parókát a műtollakkal — majd szerencsére megenyhült a világ, végre, megkaptuk, és nagyon sokáig megvolt, és máig emlékszem, milyen gyereknek lenni…

Like what you read? Give Laci Kiszely a round of applause.

From a quick cheer to a standing ovation, clap to show how much you enjoyed this story.