Igaz történetek III. Első internetes élmények.

(Facebook poszt, 2016. május 21.)

A Kreatívon megy mostanában egy interjú-sorozat a magyar online média kialakulásáról (apropó: kb. 20 éve alakultak az első kereskedelmi célú, ma is ismert magyar site-ok). Erről még korábbi saját élmények jutottak eszembe.

Arra már nem emlékszem, miért és hogyan, de 1991–1995 között egy dial-up modemhez jutottunk (feltételezem, vettük, de tényleg nem tudom már, mi adta az ihletet, alapvetően játszani szerettünk a számítógépeken és a progarmozgatás és a játék célját szolgálta :). Betárcsázós-összefütyülős modem, telefon percdíjon, sebesség kb. percenként 50–100 kilobyte letöltését tette lehetővé. Akkoriban néhány őrült már Magyarországon is elkezdett BBS-eket (“Bulletin Board System”-eket üzemeltetni), ha tudtad a telefonszámot (esetenként bejelentkezést), be lehetett hívni, ezt-azt töltögetni le és fel — leírások, programok, hírlevél-szerű magazinok, ilyesmi. Nem volt valódi online, csak az adott két számítógép állt (a telefonvonalon keresztül) kapcsolatban. Ami izgalmassá tette, hogy egyes BBS-ek világszinten hálózatba-szövetségbe szerveződtek, FidoNet néven, és jellemzően éjszakánként egymással is adatot cseréltek. így már lehetett levelezni és hírleveleket is fogyasztani, és a címzett általában 2–3 napon belül meg is kapta a küldött üzenetet (és ebből közösség is épült, találkozók a Wendy’s-ben az Oktogonon). A bökkenő az volt, hogy alapvetően önszerveződő hálózatként létezett itthon, így ha a BBS-em üzemeltetője pl. szabira ment, vagy technikai problémája volt, akkor leállt a kommunikáció.

Gondoltam, megkérdezem a Műegyetemen (gépészkaros voltam, “mélyebb” informatika nem volt teljesen triviális), nekik van-e BBS-ük, az mégiscsak megbízhatóbb lenne. Nem értették a kérésemet, visszakérdés jött: email-címet szeretnék? Azt mondjuk nem tudtam, mi lehet, de kiderült, hogy ingyen van és csak két tanszékvezető ajánlása kell hozzá (nyomtatvány, aláírás, pecsét), így persze, igen, jó lesz. így lett email-címem — amit biztonsági okokból otthonról nem, csak az egyetemi géptermekből lehetett használnom. Az egyetemi gépek nagyon érdekesnek bizonyultak: email lehetősége mellett szöveges böngészők is voltak rajtuk (gopher, lynx — később jött a grafikus, mai böngészőkre már emlékeztető Mosaic, aki tudja, érti), ezekkel már különböző könyvtárakban, sőt, külföldi egyetemek oldalain is lehetett nyilván nagyon fontos információk után kíváncsiskodni — ez mondjuk elég nagy kontraszt volt a papíralapú világunkhoz képest. Magyarországon online kereskedelmi média még nem volt, a hírlevelek mellett egy-két megszállott gyűjtötte le és publikálta (“linkelte”), hogy milyen új internetes oldalak jelentek éppen meg — nem azért olvastad, mert érdekelt, hanem mert csak az a tartalom létezett gyakorlatilag, várva a következő heti frissítést :) Nos, ebből a környezetből nőtt ki aztán az itthoni internetes média is, illetve én is így keveredtem a pályafutásomat már kb. két évtizede meghatározó útra…

Like what you read? Give Laci Kiszely a round of applause.

From a quick cheer to a standing ovation, clap to show how much you enjoyed this story.