Tudatos munkanélküliség, avagy hogyan ne váljunk majommá

Általános iskolai tananyag, hogy az embert három dolog, mégpedig a (közösen végzett) munka, a tagolt beszéd és a gondolkodás különbözteti meg a majmoktól. Érdekes, hogy a feladatok elvégzése és a közösség igénye ennyire mélyen emberségünk alapját képezi: ebből kiindulva érthető, miért az egyik legstresszesebb életesemény a munkahely elvesztése — egyes mérések szerint a házasságkötéshez hasonló mértékű érzelmi nyomást jelent! :) (ld. https://en.wikipedia.org/wiki/Holmes_and_Rahe_stress_scale)

Személy szerint megint feladatváltásban vagyok, aktuális a téma. Azt kell mondjam, már rendelkezem némi gyakorlattal az érdekes és megélhetést biztosító munkák közötti átmeneti állapot kezelésében — így alakult, vagy az érdekesebb-izgalmasabb területhez kellett csapatot (országot) váltani, vagy egyszerűen egy objektív ok megakadályozta az értelmes továbbmenetelt (átszervezés, piaci potenciál). A bizonytalan időszakban időnként nehéz nem a majmok jellemzőit felvenni (azaz: tagolatlan beszéd, gondolkodás- és munkamentes napok :)), gondoltam, egy kis rendszerezés érdekes lehet, hátha más is kerül hasonló szituációba.

I. Anyagiak előrelátóan. 
A karrier korai időszakában, illetve megélhetés közeli jövedelemnél ez nagyon nehéz, de muszáj megtakarítani, hogy látszódjon annyi könnyen elérhető tartalék, amivel egy váratlanul beeső, jövedelem nélküli időszak áthidalható. Ezt szokták “leszarom pénznek” is nevezni, nem tudok rá jobb szót én sem, elnézést.
Karrierem legelején (tudva a mamahotel végső biztonságának lehetőségét) ez 1–2 hónapnyi célzott tartalékot jelentett, aztán a pozíciók emelkedésével ez szépen emelkedett 6 hónapra, majd családosan már a 2–3 évnyi könnyen vagy ütemezetten elérhető befektetés lett a fájdalomküszöb. Egyrészt, családdal már kevésbé lehet radikális, erősen puritán megoldásokat bevetni (magammal szemben elég könyörtelen is tudok lenni); másrészt, az általam célzott, érdekesnek tartott munkakörök már sokkal ritkábban elérhetőek, kompromisszumok nélkül hosszabb átmenetekre is készülni kell.
Amikor a váltás kevésbé volt váratlan, mert pl. sejtettem, hogy hosszabb távon elfogy a perspektíva, akkor az utolsó hónapokra havi költéskeretet lőttünk be és azt próbáltuk tartani — ez segít a jövedelem nélküli hónapok életmódjára is előkészülni, soft landing. Ma érettebben már úgy gondolom, óvatosan kell ehhez az eszközhöz nyúlni: Nem baj, ha a munka a pozitív élményekkel van elsősorban összekötve, család és egyén számára is, nem kell büntetésként megélni a még jó időszakot.

Szóval tegyük fel, hogy van tartalék, és az elsődleges nyomás nem a mindent felülíró egzisztenciális.

II. Elválás a vállalkozástól.
Sokféle elválás van — ha jól számolom, ~20 év alatt 8 munkahelytől váltam el (így 2–3 év az átlag), és nem volt köztük két egyforma hátterű. Izgalmasabb feladat, családi ok, átszervezés… — ami közös, hogy érzelmileg a kötődés felszámolása minden esetben embert próbáló volt. Elkerülhetetlen, de elviselhetőbbé tehető tudatosággal. Minden vállalkozás egy-egy sportcsapat a szememben: az egyének cserélhetőek (és így is kell legyen!), és természetes, hogy az utolsó pillanatig megfelelő teljesítményt kell hozni, nem adhatjuk fel a bajnokságot csak azért, mert a szezon során változik a csapat.
Dan Ariely egy könyvében szerepel (Predictably irrational), hogy a memória egy folyamatból két dologra emlékszik leginkább: a legintenzívebb megtapasztalásra és a folyamat legvégére. Ez szerintem a munkaviszonyokra is így működik, már csak a jövőbeni referenciák miatt is érdemes jóérzetet hagyni magunk mögött.

III. Terminológia és hivatalos folyamatok.
Munkanélküli
. Bármennyire pontos, talán a majmoktól való elválasztóvonal miatt ez egy kényelmetlen, zavaró szó. Nem akarok “nélküli” lenni. A hivatalosabb megnevezés “Álláskereső”. Én jobban szeretem a “két feladat között” kifejezést. Így is élem meg, az ön-marketing jelleg mellett. :)
Nagyon nehéz a helyzetből eredő stresszt és bizonytalanságot jól kifejezni, minden tiszteletem a munkaügyi központokban dolgozóké, akik ezt érzékelik és tapasztalataim alapján jól is kezelik.
A hivatalos folyamatokra nem vesztegetnék sok szót: véleményem szerint kellemetlen (a kiszolgáltatottság és a vélt előítéletek miatt), de hasznos a munkaügyi központ folyamatait végigjárni. Az előny részben materiális — járadék, TB és egészségügyi ellátás folytonossága -, részben pedig éppen feladatot és új környezetet jelent, kilépést a komfortzónából. Az ellátás feltételei miatt hasonlóan frissen megszűnt munkaviszonyú emberek, alkalmazottaktól felsővezetőkig várhatóak a véletlenszerű módon alakuló csoportba — az első regisztrációmkor számomra meglepő volt, hogy több vezetővel is összefutottam (nyilván az észak-budai körzet valamelyest túlreprezentált vezetőkből).

IV. Feladatok.
Sikerorientált és aktív emberként két nagy kihívást látok az átmeneti időszakokban:
1. Haszontalanság érzet. Hirtelen véget ér a világos, elérhető célok és mások számára értéket jelentő teljesíthető feladatok időszaka. Ez pedig nem csak a fizetést jelző hóvégi sms elmaradása miatt gond: pozitív visszacsatolást, sikert kell saját magunk számára generálni, hogy másnap és harmadnap is megmaradjon a motiváció, és ne a negatív élményben tapicskoljunk. Ezt szerintem legjobban feladatok tervezésével, saját magunk számára láthatóvá és visszaellenőrízhetővé tételével oldható meg. Meg kell keresni a nyújtható értéket! Én átlagosan napi 5 feladatot betervezek minden hétköznapra, vegyesen tanulási, magán és vállalkozási/álláskeresési témakörökben. Feladat = minimum 30 perc erőfeszítést igényel, értéket jelent vagy a magam, vagy környezetem számára, legyen az család vagy üzleti jellegű. (Sporttevékenységet időigénye és jólléthez való hozzájárulása ellenére sem számítom feladatnak. Must have.)
2. Napirend. Még nem láttam olyan munkát, ahol ne jelentene pluszt egy jól összerakott napirend. Egy hatékony nap leginkább átgondolást és fegyelmet igényel — leginkább ezek elvesztését látom kockázatnak egy átmeneti időszakban. Nincs rövidtávon retorzió, ha nem tartom be… Nem lehet teljesen az éles környezetnek megfelelően működni, de szerintem tudatosan kell tartani mind napi, mind heti rutint. Így a visszacsatolás is bekódolt a mindennapokba, illetve kevesebb energiát igényel az újabb napok ismétlődő részeinek megtervezése, valamint az új lehetőségek reális végiggondolásában is segít.

V. Tanulás.
Szintén jelentős különbség a munka és a nem-munka lét között, hogy sokkal kevesebb, magától érkező releváns információt kell feldolgozni. A vállalkozás kapcsolatai és működése folyamatosan generálja azokat az inputokat, amiből szakmailag közvetlenül tanulni lehet és a jövőbeni versenyképességhez szükséges kompetenciát is megmutatja. Tehát, ha a jövőben is szeretnék megfelelő feladatokat ellátni, kell hozzá:
1. Versenyképes tudás. Trükkös dolog, mert el kell képzelni, hogy a jövőben milyen kompetenciák lehetnek szükségesek egy izgalmas feladat ellátásához, és ezek közül melyik hiányzik belőlem, mire fektessek először hangsúlyt. Vízió és önismeret. Magam részéről alapvetően informatikai jellegű tudásmélyítésbe (cloud & co) és a kommunikációs sémáim javításába teszem az energiát (ami rendszeresebb olvasást és írást is jelent, ld. pl. jelen poszt).
2. Agyi képességek. A közvetlen szakmai tudás mellett nagyon fontosnak tartom, hogy valami megszokottól eltérőt is tanuljon az ember. Igazából mindegy, mit: a tanulás egy részének lényege az agy trenírozása, áthuzalozási képességének megőrzése. (Mostanában erről is sok érdekes cikk születik, talán megér egyszer egy külön feldolgozást.) Ez a fő oka, hogy kishajó-vezetői tanfolyamba kezdtem, egy számomra teljesen ismeretlen terület logikáját és részleteit kell betolnom a fejembe jogszabályi alaposságú leírásoktól gyakorlati részletekig. (Aztán meglátjuk, hátha van is értelme így 40 éves kor felett vitorlázni kezdeni :))

VI. Család, ismeretségi körök.
Ugyancsak nehéz szembesülés a családtagokkal, ismerősökkel kielégítő módon láttatni, mi történt, hogy vagyunk, mik a céljaink. A kíváncsiság mindenkiben benne van, de a téma érzékeny mivolta miatt nagyon óvatos beszélgetések alakulnak ki. 
A szélesebb ismeretségi kört részemről a történések és a sztori külső szemszögből is releváns felépítésével, valamint amennyire lehet, tervezett, proaktív és transzparens kommunikációval igyekszem tájékoztatni, és elsősorban tömeges eszközöket használva — így a személyes beszélgetések lényegesen jobb alapokról indulnak. És persze bármilyen következő feladathoz az ismeretségi kör valamelyik tagjának bevonása lesz szükséges! 
A családtagok reakciója sokkal érzékenyebb — már megtapasztaltam, hogy a családom nehezebben viseli kockázatvállalásaimat és a velem kapcsolatos változásokat, mint én magam, bármilyen előzetes és alapos is az előkészítés és megbeszélés, bármennyire is a matematikai esélyek nyelvére tudom fordítani a jövőt. Hiába, ezek messze nem üzleti kapcsolatok, hanem az állandóságot és folytonosságot hozzák az ember életébe, talán úgy is van jól, hogy ezt a kört már ne lehessen racionalizálni — egyszerűen jelen kell lenni őszinte érzésekkel.

Ez mind szép és jó. De ha esetleg tudsz egy majomszerű viselkedést igénylő munkát 40 felettinek, van az a pénz, hogy újragondoljam a fenti struktúrát!

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.