Tökéletes legyen a kép vagy szép?

Megcsináljuk a tökéletes képet, majd jól elrontjuk…

A divat mindig változik és minden visszatér előbb vagy utóbb. Ilyen a fotózás is, vannak benne kis kitérők, új technológiák, reneszánszukat élő régi eszközök. Az elmúlt időben, sok emberrel beszéltem akiket tanítok fotózni, vagy épp fotós barátok. Ami mindig előkerül, az a különböző márkák összehasonlítása. Erről már egy kicsit elmélkedtem itt. Most egy kicsit máshonnan szeretném megközelíteni.

Kezdjük a régi időkkel amikor filmre fotóztunk. Választottunk egy nekünk tetsző, vagy a témához passzoló filmet. Emlékeztek a Velviára? Minden természetfotós imádta az élénk színeit. Erre mi van ma, megvesszük a hiperszuper digitális gépet és valamiért a képek nem “élnek” anyira mint a filmre készült fotók. Itt kezd kicsit bonyolodni a helyzet. Megnézzük a kész képet a monitorunkon, de ez a monitor kalibrálva van? Ha nincs, akkor kb bármit láthatunk. (HP üzleti monitorok kékes színétől a Samsung natural icm-je ami meg sárga…és közte a szürke 50 árnyalata, azaz a színek rengeteg árnyalata) Monitorunk kalibrálva van. Hurrá!!! Ja mégsem, mert bekalibráltuk, de kiderült, hogy az sRGB színtér 65%-át tudja, AdobeRGB-ből meg csak 45%-ot. Ne essetek kétségbe, vannak jó monitorok is, de azért az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy sok fotós sem fordít túl nagy hangsúlyt a monitor választására, kalibrálására. (a képeket megrendelő ügyfelek meg még ennyire sem foglalkoznak a kérdéssel) Pedig ezen keresztül látjuk mit fotóztunk. Na de vegyük az egészséges helyzetet, a fényképezőnk AdobeRGB színtérre van állítva, a monitorunk tudja az AdobeRGB-t 98%-ban, a feldolgozó szoftver munkaterülete is AdobeRGB (vagy nagyobb színtér). Így már tényleg azt látjuk amit fotóztunk, majdnem. Amikor megnyitjuk a RAW fájlt a feldolgozó szoftverben, akkor annak az algoritmusa “eldönti” mit kell látnunk. A Lightroom egy ideje már tartalmaza a márka és modelspecifikus profilokat. Így ha a gépünk mondjuk portré vagy tájkép képmódban volt, akkor ha ugyanazt választjuk a Lightroomban, akkor szinte azonos végeredményt fogunk kapni. Párhuzamosan az Adobe is fejlesztette a saját profiljait. Most így minden adott, hogy tökéletes legyen a végeredmény. És technikai értelemben az is, de épp ezért látjuk néha kicsit unalmasnak a képeket elsőre.

Ha elkezdünk azon gondolkozni, hogy miért tetszik jobban egy filmre készült fotó, miért szeretjük a különböző film jellegű preseteket használni, akkor hamar rájöhetünk, hogy a filmnek volt hibája. Hívhatjuk ezt karakternek is. Amikor a digitális gépek lineáris tónusgörbéjét (tónusegyenes?) elkezdjük kicsit mozgatni, hamar visszatérnek a filmre hajazó látványos képek. Persze a különböző színcsatornákat is módosítani kell, valamelyik színből elvenni, valamelyiket erősíteni, a színeltolással is módosítani 1–1 szín visszaadását, stb.

Mit csinálnak a gyártók? Leginkább fejetlenséget. 1–2 kisebb cég próbál egyre inkább odafigyelni és gyárilag elérhető színvilága is hibás/karakters/szép, mindenki hívja ahogy szeretné. Ilyen a Fuji mostanában, de a Panasonic is nagyot alakított az L Monochrome D fekete-fehér profillal. De mit tehet az, akinek a gyártója nem ilyen kegyes? Első körben lehet venni olyan preseteket (vagy akár csinálni sem bűn) amiket profik készítettek az ismertebb filmeket figyelembe véve. Érdemes megnézni őket.

Eljutottunk oda, hogy megvan a jól beállított gépünk, a kalibrált monitor, megfelelő szoftver, filmet szimuláló preset. Még egy dolog kell, egy színminta! Ennek segítségével a gépünk gyártója által jónak gondolt (piackutatások alapján mindenképp) színeket korrigálhatjuk ki színhelyesre. Így már az elkészült képre ha a profin elkészített presetet tesszük, akkor a kívánt végeredményt kapjuk meg.

3 kép: Eredeti nyers kép, saját preset, saját FF preset.

Kérdésed van vagy csak elmondanád a véleményed? Ne fogd vissza magad! Megosztásokat köszönöm mindenkinek!