Kulturális közvetítők I. rész
A lányok szexualizálása témakörében megjelent bevezető írásom után néhány bejegyzést a szexualizáció kulturális kontextusának szánok. Számba veszem a televízió, a popzene, a mozifilmek, a rajzfilmek, a magazinok, a sportközvetítések, a videójátékok, a reklámok, az internet, a folyasztási cikkek (ruhák, kozmetikumok) szerepét, hogy aztán majd a későbbiekben megvizsgáljam azokat az interperszonális (vagyis személyek közötti) és egyéb pszichés tényezőket, amelyek szerepet játszanak a szexualizálás közvetítésében.
A legtöbb kutatás a szexualizáció témakörében a média hatását vizsgálja, talán éppen azért, mert a gyerekek és a serdülők ma már lassan több időt töltenek szórakoztató médiumok fogyasztásával, mint alvással és iskolai feladataikkal. Egy amerikai kutatás szerint egy átlagos gyerek legalább 3 órát televíziózik naponta, ha pedig az összes médiumot vesszük, akkor ez az idő 6 óra 32 percet tesz ki! Az Egyesült Államokban a gyerekek 68%-ának szobájában van TV készülék, a lányok nagyjából fele (ahogy a fiúk is) tisztességes mennyiségű időt tölt videójátékokkal és használja a számítógépet legalább 1 óra hosszat, hogy chateljen, weboldalakat látogasson, játszon vagy zenét hallgasson. …
Bevezető írás a szexualizálás témakörébe.
Egy korábbi bejegyzésemben már reflektáltam a női sztereotípiák alakulásának egyik kulturális megtestesülésére, a Disney hercegnők jelenségre. Most egy olyan téma bevezető írása következik, amelyről még több aspektusból is fogok írni: a lányok szexualizálásának jelensége.
Babaparfüm. Az utóbbi évek egyik legsokkolóbb élménye, egy luxus gyermekmárka drága és valljuk be tökéletesen felesleges terméke. Szexi lakkcsizma nyolcéveseknek, Barbie baba boával, bőr miniszoknyában, comközépig érő csizmában, sminkkészlet óvodásoknak, csipkés fehérnemű alsósoknak — csak néhány a gyermekeinket elárasztó termékekből, amelyek a kislányok széleskörben elterjedt szexualizálásának ékes példáiként szolgálnak. Mi is az a gyerekeket érintő szexualizálás? …
Mi jelenti a kontinuitást a már jól ismert múlt és a még ismeretlen jövő között?
Kifejezetten elterjedt lett az elmúlt években, hogy a közelgő esküvőt megelőzendő, a menyasszony barátnőivel együtt, gyakran minden gátlását levetkőzve, általában igen ittas állapotban búcsút int lánykorától. A lánybúcsú intézménye viszonylag új jelenség a modern rítusok között (a 70-es évek női egyenjogúsági mozgalmai alapozhatták meg egyáltalán a létét, de a kilencvenes évek végétől mondhatjuk szignifikáns kulturális jelenségnek), férfi megfelelőjéből, a legénybúcsúból származtathatjuk, és lényegében úgy értelmezhetjük mint egy lehetőséget, amiben a nők is kifejezhetik identitásuknak és érzéseiknek azt a részét, amely korában társadalmilag elfogadhatatlannak számított, (régebben az izgatottság és a várakozás voltak adekvát és elvárt érzelmek). Ezzel szemben a vőlegénytől elvárható és a legénybúcsú egész intézményét belengő alapérzés, hogy a férfiak szánakoznak afelett, véget ér a szexuális szabadságuk. Korábban az, hogy a menyasszony számára a barátnői egy olyan bulit szervezzenek, aminek lényege, hogy búcsút int a szexuális életétől azért volt elképzelhetetlen, mert ezzel beismerték volna, hogy ő bizony szexuális életet élt már a házasságkötés előtt is. Ez a szexualitást érintő kettős mérce valamelyest csillapodott napjainkra (bár, vannak még hiányosságok) és a nők szabadságjogai is egyre kifejezettebbek lettek, már felvállalható, ha valaki egy estét arra szán, hogy búcsút intsen lánykorának, szabadságának. A lánybúcsú rituáléjára jellemző, hogy a konvencionálisan femininnek számító viselkedéstől teljesen elütő hangulatban telik: szexuális játékok és vég nélküli alkoholfogyasztás jellemzi. …
Andi története
Az Útban a testképzavarok felé sorozatom 3. részében egy mindannyiunk számára ismerős történetet szeretnék megosztani, melyben röviden bemutatom, hogy egy kicsit dundi, ám teljesen életerős és egészséges kislányból hogyan lehet a testsúlyával egész életében küzdelmet vívó felnőttet “nevelni”. A sorozat befejező epizódja szorosan kapcsolódik az előző két történethez, mivel itt is az anya szerepe kiemelkedő a későbbi evészavarok kialakulásában.
Andi 26 éves volt, amikor megkeresett, elsősorban önismereti igénnyel, mivel ő is segítő szakmában kezdett dolgozni, továbbá szeretett volna valamilyen megoldást találni arra, hogy mióta az eszét tudja állandóan ingadozik a súlya. Hol kövérnek érzi magát, olyankor szigorú diétába kezd, hol pedig elengedi magát, és felszed néhány kilót, ettől újra kövérnek érzi magát és kezdődik az egész előlről. …
Anett története
Útban a testképzavarok felé sorozatommal arra törekszem, hogy leírjak néhány történetet a praxisomból, amelyek közös jellemzője, hogy főszereplőik a testükkel nincsenek békében. Az első történet megrázó tanulsága számomra az volt: generációról generációra száll a nők testükkel kapcsolatos szorongása, és az ördögi kört megszakítani nagy munka. Az alábbi történetben is a testével meg nem békélt anya lesz végül a gyermek problémáinak forrása is.
Anett 23 éves fiatal nő, aki azzal keresett meg rendelésemen, hogy nagy baj van vele, úgy érzi evésfüggő, nem tud leállni, nem tud diétázni, pedig az orvosa magas vérnyomása és vércukorszint ingadozásai miatt komoly életmódbeli változtatásokat tanácsol. Anett valóban elhízott, saját bevallása szerint 25 kg túlsúllyal küzd. Miután elkezdett hozzám járni, hetekig minden alkalommal fizikai állapotáról beszélt megszállottan. Milyen orvosi kivizsgáláson volt, ott mit mondtak, mit olvasott erről az interneten és mi lehet az orvosi megoldás. Itt elhangzott a műtét, a gyógyszerszedés és a plasztikai beavatkozás is. Azt a témát, hogy ő mit tehetne a változás érdekében, jó darabig kerülte. …
Laura története
A legutóbbi bejegyzésem kapcsán több visszajelzést kaptam, hogy jó volna nem csak a társadalomtudomány szemszögéből, hanem a pszichológián keresztül is körüljárnom a nők testükhöz való viszonyának kérdéseit. Biztos voltam benne, hogy erről a témáról a Női életút válságai címet viselve és vállalva sokszor lesz szó, de nem tudtam hol kezdjem. Ahogy egyre jobban beleástam magam a kutakodásba, annál inkább kikristályosodott, én első körben nem a testképzavarok vagy étkezési zavarok pszichológiai szakirodalmát dolgozom fel közérthetően, hanem néhány kliensem történetét jegyezném le, akiknek különböző okoknál fogva életük egyik központi kérdésévé vált testük, súlyuk és kinézetük.
Három rövid történetet fogok megjelentetni a közeljövőben, gondolatébresztőként, szeretném, ha olvasóim először látnák, sokféle út vezethet a testképzavarig. És itt nem is feltétlenül kórképekről beszélünk. Női életekről, nőkről, akik valahol megbillentek ezen a területen. Látni fogjuk, hogy a szépségipar áldásos tevékenysége mellett bizony a szüleinknek is óriási hatása van arra, képesek vagyunk-e elfogadni a saját testünket, tudjuk-e szeretni magunkat. Ahogy lejegyeztem ezeket a történeteket és újra végiggondoltam klienseim sorsát, kirkristályosodott bennem, hogy a nők testükkel kapcsolatos szorongása generációról generációra száll és nagyon nehéz, még szakember segítségével és komoly önismereti munkával is, kilépni a berögzült mintákból és felszabadulni. Nem fogok elemezni, csupán leírom a történeteket, remélem, ezzel az olvasóim gondolatait is felébresztve. …
Hogyan torzítják a kislányok nemi sztereotípiáit a passzív, önállótlan, tökéletes külsejű és túlszexualizált mese hősnők?
Bár még csak két éves a kislányom, de már most foglalkoztat, hogyan tudom majd tudatosan segíteni a nővé válása útját különösen egy olyan egyrészről patriarchális, másrészről az agresszív szépségipar által uralt világban, mint amilyenben kénytelen felnőni. Bizonyos ideig távol tarthatom a silány és ostoba meséktől és a hozzájuk kapcsolódó tömegtermékektől (Disney, Hello Kitty, itthon a Bogyó és Babóca), de lesz olyan pont, amikor ezek az ő rajongásának is tárgyát fogják képezni, meghatározva gondolkodását, ízlését és jövőképét, az én határozott elveim, elképzeléseim és ízlésem pedig teljesen másodlagossá válnak. Jelen írásomban a Disney hercegnők és az általuk sugallt leegyszerűsítő sztereotípiákat járom körül. …
Mi történik az emberi pszichében akkor, ha elvesznek a beavatási rítusok a közösségből?
A beavatási rítusok óriási lépést jelentenek a felnőtté válás folyamatában a világ sok kulturájában. A felnőttkor küszöbén álló fiúkat és lányokat rituálisan körülmetélik vagy bőrükön vágást ejtenek, tetoválást kapnak vagy erőnléti próbákon kell részt venniük, esetleg elküldik őket egy közeli erdőbe, ahol elszigetelve magukba mélyedhetnek napokra. Az antropológus sokat vizsgálták a törzsi társadalmak beavatási hagyományait, amelyek rávilágatanak arra, hogy a hagyományos társadalmak gyakorlatai sok lelki tehertől megóvják a serdülőkorú fiúkat és lányokat. Megtapasztalják, hogy a család, a rokonság, a közösség megtartó ereje, a kulturális kontinuitás és a hagyományok állandósága biztonságot adhat számukra ebben a változásban. Mircea Eliade úgy fogalmaz: “Egyedül a beavatásban jelenik meg a halál pozitív minőségben”. Vagyis olyan újjászületésről beszélünk, amely nem csak egy kis változást hoz, hanem egy valódi identitásbeli megújulást, egy teljes metamorfózist. Ezek nélkül a tudatos rítusok nélkül, amelyek segítenek megélni a veszteséget és a megújulást, a társadalmak és az egyének elvesztik azt a képességüket, hogy a maguk valódiságában éljék meg a bánatot, az örömet és azt, hogy ezek emberi létezésünk alapérzései. Ezzel együtt pedig elveszítjük az élet és a halál szent és profán mivoltának megélését. …
Milyen perinatális pszichiátriai zavarokat ismer a tudomány? És a pszichológus mely esetekben segíthet?
Az egyik terhességhez kapcsolódó pszichés vagy pszichoszomatikus tünetegyüttes a képzelt terhesség, látszatterhesség („grossesse nerveuse”) vagy más néven Pseudocyesis. Ez egy olyan állapot, amely az antropológusok és pszichológusok figyelmét is felkeltette. A Pseudocyesis a legkorábbról ismert pszichoszomatikus megbetegedés, melyet már Hippokratész is leírt i.e. 300 körül. A látszatterhességtől szenvedő nő szubjektív terhességi tünetekről számolnak be, úgy is, mint: fokozott étvágy, rosszullét, hányás, mellfeszülés, esetenként akár a gyerek mozgását is érzik (perisztaltika). Emellett bizonyos objektív jelek is megjelenhetnek: mellmegnagyobbodás, a mellbimbók pigmentesedése, továbbá a tejelválasztás megindulása, amenorrhoea vagy hypomenorrhoea, a külső nemi szervek változásai, súlygyarapodás. Az ultrahangos diagnosztika megjelenése előtt az orvosokat is meggyőzték ezek a tünetek, s gyakran felfigyeltek a magzati mozgásokra és a szívhangokra is. Összességében azonban a Pseudocyesis ritkán fordul elő, incidenciája földrajzi helyenként és társadalmi-kulturális faktoroktól függően változik. A 18. század óta az angolnyelvű orvosi irodalom 547 esetről számolt be. Az ötvenes években az USA-ban minden 250. terhességből egy tartozott ide, Afrikában ez az arány a hetvenes évek végén 1:160-hoz. …
Lányok, akik magukra maradnak a felnőtté válás kapujában.
14-15 éves kor környékén a serdülők egy jó részénél megfigyelhető, hogy saját magának fizikailag ártani próbál: a fiatalok legtöbbször vagdossák magukat (falcolás) vagy megégetik a saját húsukat, de jellemző még, hogy fulladást váltanak ki vagy elektromos áramütést használnak. Ez egy nagyon sérülékeny időszak, a felnőttkor kapujába lépő kamaszoknál a hormonháztartás teljes felborulása mellett még egy igen éretlen agyműködés jellemző, az eddig ismeretlen érzések pedig igen extrém reakciókat is kiválthatnak. A fiatalok ebben a korban tehát arra használják ezeket a megküzdési formákat, hogy a számukra elfogadhatatlan érzéseiket valahogy blokkolják.
Úgy tűnik, hogy az önbántalmazás sokkal gyakoribb a lányoknál, mint a fiúknál. Gyakran társul a problémához szorongás, depresszió, gyakori közöttük a szerhasználat, az alkoholfogyasztás és a dohányzás is. A legújabb elképzelések szerint a falcolás azért egyre elterjedtebb a kamasz lányok körében, mert miközben már képesek arra, hogy mentálisan felfogják azokat a kultúránkban jelenlévő ellentmondásokat, amelyek a női nemmel kapcsolatosak, kognitív, érzelmi és társas készségeik még nem kellően fejlettek ahhoz, hogy megemésszék ezt az információt. …
About
