Bár még csak két éves a kislányom, de már most foglalkoztat, hogyan tudom majd tudatosan segíteni a nővé válása útját különösen egy olyan egyrészről patriarchális, másrészről az agresszív szépségipar által uralt világban, mint amilyenben kénytelen felnőni. Bizonyos ideig távol tarthatom a silány és ostoba meséktől és a hozzájuk kapcsolódó tömegtermékektől (Disney, Hello Kitty, itthon a Bogyó és Babóca), de lesz olyan pont, amikor ezek az ő rajongásának is tárgyát fogják képezni, meghatározva gondolkodását, ízlését és jövőképét, az én határozott elveim, elképzeléseim és ízlésem pedig teljesen másodlagossá válnak. Jelen írásomban a Disney hercegnők és az általuk sugallt leegyszerűsítő sztereotípiákat járom körül. Arra is keresve a választ, hogy szülőként, hogyan segíthetjük lányunkat erős, önálló, autonóm nővé válni.

Először is egy gyors fogalmi tisztázás. Kik azok a Disney hercegnők? A klasszikus, jól ismert Andersen, Grimm és egyéb mesefigurák Disney-sített változatai: Hamupipőke, Hófehérke, Csipkerózsika, a Szépség és a Szörnyeteg nőfigurája, a Kis Hableány és még emelett, ha jól tudom hat hercegnő tartozik a Disney franchise rendszerébe. Mindegyikük része a kisgyerekes szülők az életének, miután egy fogkefe megvásárlását sem lehet megkerülni nélkülük.

Miért foglalkozom egyáltalán ezzel a kérdéssel? Milyen hatással lehetnek ezek a klasszikus Disney filmek a gyerekekre? Az alábbiakban néhány aggályos szempontot sorolok fel.

A legtöbb kritika azt veti fel, hogy a Disney rajzfilmek főszereplői gyönyörű, fiatal lányok, akiknek egyetlen céljuk, hogy minél előbb megtalálják életük párját és ezen kívül semmilyen egyéni ambíciójuk nincs, azt tanítva ezzel lányainkank, hogy ez a sztereotípia az elvárt és elfogadott. Ezekben a rajzfilmekben a szépségnek egy olyan teljesíthetetlen szintje jelenik meg, ami nem valóságos, ezzel azt idézve elő, hogy a lányok már igen korán, általános iskola alsó osztályában elkezdenek a testük kinézetével, a súlyukkal foglalkozni (egyes amerikai tanulmányok szerint már a 3-6 éves kislányok fele mondogatja, hogy túl kövér). Nem csak a testméret az, ami elkezdi izgatni őket, hanem központi témává válik az öltözködés is: a hercegnők általában elég kihívóan és ami még aggasztóbb, szexuálisan vannak ábrázolva. Megdöbbentő következmény, hogy az USA-ban évente 1,6 millió dolárra (vagyis több mint 350 millió forintra) rúg a 7-12 éves lányok tangabugyi(!) piaca. És ha ez még nem lenne elég, a hercegnőknek természetesen tökéletesen sima a bőrük, értékes ékszerek díszítik őket, derekuk annyira karcsú, hogy a valóságban ilyen nem is nagyon fordul elő. Azaz ezek a szereplők tökéletesen festenek: és inkább azt sugallják, külsőleg kell a tökéletesre törekednünk és nem pedig a belső harmónián kell dolgoznunk.

Másik megkérdőjelezhető jelenség, hogy egy hercegnős Disney rajzfilm nem arra tanítja a lányokat, hogyan legyenek függetlenek, erősek, tanultak és magabiztosak. A legtöbb Disney hercegnő valójában úgy viselkedik, mint egy bajba jutott kislány, akit meg kell menteni és gondoskodni róla, ehhez pedig egy férfira van szükség, aki mindig átveszi az irányítást és vigyáz rá. Nagyon érdekes az is, ahogy a negatív szereplőket ábrázolják ezek a filmek: általában kövérnek, öregnek és csúnyának. Ha valaki már kisgyerek kora óta azt látja, hogy a gonoszok csúnyák, a jók pedig szépek, akkor elég korán összekapcsolódnak ezek a minták az agyában és meghatározó alapját képezik majd a társas sémáinak.

A szülők és pedagógusok felelőssége óriási, addig biztosan, amíg a Disney nem kezd olyan rajzfilmeket gyártani, ahol a nők sikeres karriert építenek, ahol a lányok nem tökéletesen karcsúak és nem csak egy bajbajutott, passzív kislány képét sugallják. Időről időre el kell mesélnünk a gyerekeiknek, hogy a “boldogan éltek míg meg nem haltak” egy mítosz, hogy a fiúk és a lányok egyenlőek, hogy a boldog élethez inkább az vezet, ha megtalálják azt, amiben jónak érzik magukat, mint hogy egy férfira várnak és segíteni olyan magabiztos lányokká formálni őket, hogy ne érezzék azt 7 évesen, csak akkor érnek valamit, ha már van push-up melltartójuk. És nagyon sokszor el kell mondani nekik, hogy úgy szépek ahogy vannak! Persze, ez csak annak a szájából hangzik hitelesen, aki maga is így gondolja, egy testképzavaros édesanya nagy eséllyel fogja lányát is már önmagával a saját példájával beletaszítani ebbe a nehéz sorsba, hiába mondja el neki nagyon sokszor, nem számít hogyan néz ki. (Erről még később írok bejegyzést!)