A szüléshez kapcsolódó lelki problémák

Milyen perinatális pszichiátriai zavarokat ismer a tudomány? És a pszichológus mely esetekben segíthet? 

A női életút válságai

--

Az egyik terhességhez kapcsolódó pszichés vagy pszichoszomatikus tünetegyüttes a képzelt terhesség, látszatterhesség („grossesse nerveuse”) vagy más néven Pseudocyesis. Ez egy olyan állapot, amely az antropológusok és pszichológusok figyelmét is felkeltette. A Pseudocyesis a legkorábbról ismert pszichoszomatikus megbetegedés, melyet már Hippokratész is leírt i.e. 300 körül. A látszatterhességtől szenvedő nő szubjektív terhességi tünetekről számolnak be, úgy is, mint: fokozott étvágy, rosszullét, hányás, mellfeszülés, esetenként akár a gyerek mozgását is érzik (perisztaltika). Emellett bizonyos objektív jelek is megjelenhetnek: mellmegnagyobbodás, a mellbimbók pigmentesedése, továbbá a tejelválasztás megindulása, amenorrhoea vagy hypomenorrhoea, a külső nemi szervek változásai, súlygyarapodás. Az ultrahangos diagnosztika megjelenése előtt az orvosokat is meggyőzték ezek a tünetek, s gyakran felfigyeltek a magzati mozgásokra és a szívhangokra is. Összességében azonban a Pseudocyesis ritkán fordul elő, incidenciája földrajzi helyenként és társadalmi-kulturális faktoroktól függően változik. A 18. század óta az angolnyelvű orvosi irodalom 547 esetről számolt be. Az ötvenes években az USA-ban minden 250. terhességből egy tartozott ide, Afrikában ez az arány a hetvenes évek végén 1:160-hoz. A nyugati társadalmakban az utóbbi csökkent az esetek száma, ez két faktornak tudható be:

1.) Az anyaság iránti vágy igencsak megcsappant, egyrészt a nukleáris családok megjelenésével, a gyermekhalandóság szinte teljes eltűnésével, az orvostudományról és a szexualitásról való hétköznapi tudás megnövekedésével és végül, de nem utolsó sorban a nőmozgalmak befolyása miatt.

2.) Az orvostudomány fejlődése lehetővé teszi az igen korai és meglehetősen pontos terhességi diagnosztikát, és a terhességet is nagy biztonsággal tudjuk kizárni.

A Pseudocyesis tehát különösen olyan kultúrákban jellemző, ahol a nőkre a gyermekszülés kötelességének nagyobb nyomása nehezedik. Továbbá olyan nőknél, akik egyedül élnek, megözvegyülve, a társadalomtól izoláltan. Egy Pseudocyesis epizód is általában közvetlenül a veszteségek után szokott előfordulni, s ezért depresszióval is párosulhat.

A posztpartum (vagyis szülés utáni) pszichés rendellenességek előfordulása azonban gyakoribb a Pseudocyesisnél. Közülük is akadnak ritkábbak, viszont súlyosabbak és igen gyakoriak, de kevésbé veszélyesek is. A kezdeti anyai közöny például az először szülő nőknél 40 százalékban fordul elő, általában az első három napban jelentkezik, és elég jó a prognózisa. Általában akkor jellemző, ha a szülés szokatlanul fájdalmas volt. Az ún. posztpartum „Baby Blues” a nők 50-70 százalékát érinti a szülés után, az első három hónapban szokott jelentkezni, s általában tíz napig tart, sajnos nem ismerjük az okát. A posztpartum pszichózis előfordulása 0,1-0,3 százalékos, általában azokat veszélyezteti, akik első ízben szülnek vagy korábbi szüléseik után átestek már posztpartum pszichózison, esetleg bipoláris zavarral küzdöttek korábban. Lefolyása hosszabb, akár 6-8 hétig is elhúzódhat, és az előző két rendellenességgel szemben nemcsak az anyára, hanem az újszülöttre is veszélyes. A nőknél talán a posztpartum depressziót vizsgálták a legtöbbet. A szülés utáni első évben tapasztalt depressziót számos faktor befolyásolja, a szocioökonómiai státusztól, a családi problémákon át, a csecsemőgondozással járó követelményekig. Az anyai hangulatot továbbá meghatározza a gyermek temperamentuma is, legalább is az, ahogy a szülők a csecsemő viselkedését észlelik.

A fent felsorolt pszichés rendellenességekkel elég behatóan foglalkozik a pszichológia tudománya. Kezelésük igencsak eltér egymástól, ezért fontos, hogy szakember segítségét kérjük, ha felfigyelünk arra, a szülés után szokatlan tüneteket produkál az édesanya. Míg a baby blues kezeléséhez nem szükséges kórházi felügyelet, addig a depresszió és pszichózis esetében pszichiátriai gyógyszeres és pszichoterápiás beavatkozás szükséges. Pszichológust azonban más enyhébb hangulati változások esetén is érdemes felkeresni, hiszen a lelki segítségnyújtás az anya-gyerek kötődést, a szoptatás sikerességét és a későbbi gyermekvállalási kedvet is befolyásolhatja.

Tapasztalataim szerint a szülés egy kapu a nők életében, amely olyan gyermekkori traumákat is előhívhat, amelyekről évekig nem vettünk tudomást vagy egyszerűen elfelejtettük. Ilyenkor tapinthatóbbak a saját anyánkkal való kapcsolatunk konfliktusai, a saját születésünk, csecsemőkorunk hiányai is visszaköszönnek. Mintha valahol a szülésünk által újra életre kelne bennünk az a csecsemő, aki esetleg olyan dolgokon ment keresztül, amit nem nevezhetünk optimálisnak. Fontos, hogy a bennük élő csöppséget is képesek legyünk szeretni, hiszen nem csak mi, hanem a saját gyermekünk is rengeteget nyerhet ebből.

Ha valaki közvetlenül a szülés után megkeres, olyan közös munka indulhat el, ahol inkább nem verbális technikákat használunk: ilyenkor nem a beszélgetés és elemzés segít; (nem is alkalmas ez az időszak erre) a relaxáció, imagináció, a művészetterápia eszközei azok, amik a leghatékonyabbak tudnak lenni. Ha valaki a szülés utáni időszak nehézségeit utólag szeretné feldolgozni, akkor megpróbálunk tudatosan rálátni a történésekre, ilyenkor lehetőségünk van megérteni, hogy mik lehetnek a mélyebb összefüggések, amelyek ide vezethettek.

--

--