Így lett az egyhetes digitális detoxból mindennapos internetböjt
2015 végén bejelentettem, hogy megpróbálom megérteni, hogyan reagál az internetfüggő agyam, ha egy hétre megvonom tőle a szent adatforgalmat. Kivettem a szükséges szabadságot, beszereztem néhány könyvet és egy naplót, összeállítottam egy jóganaptárat, és nagy lelkesedéssel nekivágtam a kísérletnek. Itt a kicsit megkésett összefoglaló anyag a detox utáni három hét tapasztalataival együtt.
Spoiler: Az experiment csak félig sikerült, viszont világmegváltó felismerések és zseniális új praktikák még így is születtek.
Eleinte jól ment
Eredetileg úgy voltam vele, hogy semmilyen digitális eszközt sem fogok használni, de mivel új (őskövület) telefont körülményes lett volna szerezni, inkább maradtam a réginél. Nagy segítségemre volt az Android Child Mode funkciója, mellyel kiválasztottam 9 appot, amire szükségem lehet. Zene, hangoskönyvek, podcastok, Headspace és az áldott jó Maps, ami néhány hete megkérdezte, hogy letöltse-e a környéket offline üzemmódra — hát persze! Repült is a kukába 6 oldalnyi kinyomtatott térkép.
Az első két nap zökkenő- és kijelzőmentesen telt. Örültem a szabadságnak, elmerültem az olvasásban, elmentem két jógáórára, lelkesen naplóztam a Leuchturrm-ba. Kiemelkedő érzelmi hullámok és jelentős elvonási tünetek sem jelentkeztek (még).
A harmadik napon elmentem parafatáblát ragasztani egy általános iskolába. Sikerült.
Aztán jött a lejtő
A negyedik napon (30-án) elkezdtem érezni, hogy jön a megfázás (avagy az elvonási tünetek). Takony, köhögés, agónia, a szokásos. Rögtön be is csúszott az első csalás: le kellett mondanom az aznapi jógaórát, amit csak a neten keresztül lehetett. Nem akartam senkit sem megszívatni, ezért belogoltam és lemondtam. Kis lelkiismeret-furdalást éreztem, de ez volt a helyes út.
Itt már éreztem, hogy nagyon nehéz lesz a négy fal között egyedül, minden nélkül. Először belazítottam a no laptop-szabályt, és kicsit kutakodtam, hogy milyen offline fogyasztható kontent van a gépre letöltve. Aztán újból bekapcsoltam a netet, és Skype-oltam az éppen külföldön tartózkodó barátnőmmel. 30-án összesen 1 óra 16 percet töltöttem a gép előtt.
Azzal racionalizáltam, hogy ennyire szükségem van, különben megőrülnék.
31-ére tovább romlott az állapotom, így sajnos az évzáró programom is cancel lett. Én pedig… 6 óra olvasás után megengedtem magamnak egy dokumentumfilmet (Deep Web: The Untold Story of BitCoin and Silk Road), majd néhány TED-talkot youtube-ról. Skype-oltam is, éjfélkor boldog új évet kívántam magamnak, 2 körül pedig már aludtam. Aznap összesen 4 óra 36 percet töltöttem a gép és a mobil kijelzője mögött.
A maradék 3 napban nem nagyon hagytam el a lakást. Olvastam, hangoskönyveket hallgattam, és egyre jobban elengedtem magam.
Végül az eredetileg eltervezett full offline experiment nem sikerült, viszont az egy teljes hetes social media és email böjt igen. (Az a kb. 1 óra mobilon mért Gmail nem igaz!)
Azért nem volt teljes a kudarc
Két könyvnek és egy hangoskönyvnek mentem neki
Mindhárom rettentő hasznosnak bizonyult.
- The One Thing: The Surprisingly Simple Truth Behind Extraordinary Results - Zseniális írás arról, hogy hogyan lehet a káoszból célokat és prioritásokat kihámozni, és miképp tudunk szuper produktívakká válni azáltal, hogy a fókuszt mindig a legnagyobb pozitív hatást kifejtő feladaton tartjuk. Talán az egyik legjobb, amit a témában olvastam. No bullshit, csupa modern, egyből alkalmazható technika.
- Get Some Headspace: How Mindfulness Can Change Your Life in Ten Minutes a Day - A nagyszerű guided meditációs Headspace app alapítójának hangoskönyve arról, hogy miért is fontos a tudatosság, és hogy hogyan tudjuk meditációval és egyéb praktikákkal arra edzeni az elménket, hogy ne kalandozzon el rendületlenül.
- Complex PTSD: From Surviving to Thriving - Hónapokig halogatott self-help book arról, hogy miért is olyan nehéz a valóságban megmaradni azoknak, akiknek rögös volt a gyerekkora. Csak a feléig jutottam, de eddig hasznosabb volt, mint az összes eddigi általam elfogyasztott pszichoedukációs kontent (kivéve talán a SPARTANLIFECOACH youtube-csatornáját) és terápia együttvéve. A téma eléggé cutting edge, a könyv 2015-ben lett kiadva. Ajánlom mindenkinek, aki tüneti kezelések helyett végre a probléma gyökerét szeretné gyógyítani.
Eljutottam három jógastúdióba
Eddig még sosem voltam ilyen helyen, előtte egyedül céges jógán nyomtam az iroda aulájában (kb. háromszor), illetve otthon, youtube-ról (sokszor).
Először a Mandala Nyugatihoz közeli stúdiójában voltam gerincjógán, ez viszonylag lájti volt, de bemelegítésnek tökéletes.
Másnap az Anahitában voltam hatha jógán, ez már kicsit intenzívebb volt, de a 2/5 csillagos nehézségű óra még mindig kicsit túl easy-nek tűnt számomra.
Harmadnap a DownDog Oktogont látogattam meg (szintén hatha), ez viszont szuper kemény volt, másnap elképesztő izomlázam lett a leglehetetlenebb helyeken. Cserébe a legnagyobb mentális letisztulást ez után az óra után éreztem.
Aztán ugye lebetegedtem.
Mindent összevetve, számomra jelenleg a jóga az egyik legideálisabb mozgásforma. Nem kompetitív, az egyénről szól, és nálam pont azokat a problémákat adresszálja, melyek a legtöbb nehézséget okozzák: merevség a sok gép előtt üléstől és a szorongást és egyéb mentális katyvaszokat. Egy-egy hatha jóga session után érezhetően sokkal nyugodtabb, fókuszáltabb és vidámabb vagyok. Verdiktként egyértelműen kijelenthető:
A jóga az új sör (fű).
Visszakapcsolódás és az első három hét
Szándékosan vártam egy kicsit a bejegyzés megírásával a visszakapcsolódás után, hogy kiderüljön, tudok-e valamilyen változást átintegrálni a való életbe.
Az első megdöbbenés az volt, hogy kb. 30 perc alatt végig tudtam menni az emaileken/üzeneteken, notification-ökön és a facebook top sztorijain. Utóbbin sikerült megúsznom a kismillió fenyőfa előtt pózoló szelfit, az algoritmus csak a legérdekesebb kontenteket dobta ki, többek között ezt:
Szóval 30 perc, és elmúlt a FOMO. Fel is merült bennem a kérdés:
Ha a facebook algoritmusa egy hét fontos eseményeit ilyen patentül összegyűjti egy csokorba, akkor minek annyit görgetni?
Nem lenne elég belőle mindössze napi 20-30 perc?
Az elkövetkezendő hetekben bebizonyosodott, hogy de. Feltettem a Chrome-ba a Kill News Feed extensiont, ami kinyírja a hírfolyamot, így:
Ha be kell lépnem valamiért (pl. chat, bár ahhoz ott gépről Goofy és mobilról a Messenger), nem tereli el a figyelmem valami OMFG breaking news.
Természetesen nagyon könnyű kikapcsolni, vagy alt-tabozni a Safarira, azonban az app behoz egyfajta mindfulnesst a képbe: ahelyett, hogy ész nélkül elkezdeném görgetést, van néhány másodpercem végiggondolni, hogy valóban ez-e a legfontosabb dolog most? (Általában nem az.)
Az eredményeken meg is látszik, napi átlag 1,5 óra volt a facebook-fogyasztásom, ami még belefér, azaz kb. szükséges, hogy ne váljon az ember ufóvá - ráadásul ennek egy része munka.
De a többi app használatát is visszafogtam, Instagramot pl. két hétig meg sem nyitottam.
A mindennapos böjt
Azt már korábban is tudtam, hogy a legkritikusabb időszak a kora reggel és a késő este, olyankor a legkevesebb az akaraterőm, a leggyengébb a fókuszom és a legkönnyebb a neten haszontalan dolgokkal eltölteni az időt.
Az új szabály: hétköznap este 10-től reggel 8:30-ig nincs internetem!
A lakótársaim annyira nem örültek volna neki, ha minden este kihúzom a routert, ezért inkább belenyúltam a beállításaiba, és letiltottam a saját eszközeim felé szolgáltatott adatforgalmat.
Az eredmények?
- A reggeli rutinom szent és sérthetetlen maradt. Nincs az az üzenet, notification vagy random, azonnal kiguglizandó kérdés az agarak étkezési szokásairól, ami megakadályozna a napindító meditációban, napüdvözletekben és a reggeli e-könyvforgatásban.
- Végre nem csak gyűjtöm a könyveket, hanem haladok is velük. Amíg van internet, kemény akaraterő kell az olvasáshoz. Amint nincs, az lesz a default. #win
- Sokkal több idő marad alvásra. Arra pedig egy évtizednyi depriváció után nagyobb szükség van, mint valaha. (Vagy csak öregszem?)
A verdikt
Digitális fél-bennszülöttként sokan dopaminfüggőkké váltunk, és a facebookkal, Instagrammal, Tinderrel, SnapChattel, Twitterrel, Tumblerrel, YouTube-bal, reddittel, RSS-olvasókkal és társaikkal fixáljuk magunkat. Folyton kell egy új status update, breaking news videó, szelfi, Tinder-match, az előző a fogyasztás után 15 perccel már semmit sem ér. Talán fel sem dolgozzuk, egyből ugrunk a következőre.
Lehet ezen moralizálni, mindenesetre úgy tűnik, ez az új sztenderd. Aki most tinédzser, már egészen biztosan mélyen kondicionálva van a fenti viselkedésre, talán bennük fel sem merül majd később, hogy ez rossz is lehet.
Számomra egyértelmű, hogy ebből a helyzetből csak szigorú keretrendszerekkel, mindfulness-szel, folyamatos méréssel és kísérletezéssel tudunk előnyt kovácsolni.
És jó minőségű, offline, peer-to-peer kapcsolatokkal!
Nehogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ütött az óránk, mi pedig sosem találtuk meg azt, amit a news feed-en kerestünk.
Köszi, hogy elolvastad!
Ha érdekelnek a további kísérleteim, kövess itt vagy facebookon vagy Twitteren!
