Generációs sárdobálás

Generációk az amerikai címlapokon az elmúlt hatvan évben

A kaméleonok korát éljük. A lassú, apró lépésekben történő haladás ideje már rég letűnt, olyan gyorsan változik körülöttünk a világ, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A 21. század jelszava az adaptáció, nincs más lehetőségünk, mint folyamatosan változni a környezetünknek megfelelően. A változások pedig a különböző generációk viselkedésén, szokásain és eszközhasználatán a legszembetűnőbbek, így előszeretettel tesszük meg őket bűnbaknak. A generációs vita azonban a ’60-as évek, vagyis a baby boomrerek fiatalkora óta uralja a sajtót— ők is kaptak már hideget-meleget a Veteránoktól. Érdemes megnézni néhány amerikai címlapot és vezércikket az elmúlt hatvan évből. Remekül látszik, ahogy az épp aktuális fiatalság reménytelenségén aggódnak az épp aktuális felnőttek.

B.C.’s photo credit

1968-ban Richard Lorber és Ernest Fladell így sopánkodtak a Life Magazine-ban, amely A generációs szakadék címlappal jelentkezett (szerintetek is hasonlít a címlapsrác Benedict Cumberbatch-re?): “Ahogy kimondtam, már tudtam, hogy a ‘megkeresni a napi betevőt’ nem feltétlenül bír jelentéstartalommal ennek a tehetős társadalomnak a gyerekei számára.” A gyerekek itt a baby boomereket jelentették.

1976-ban még mindig rájuk járt a rúd. A New York Magazine címlapján az ‘Én évtized’ felirat tündökölt, amelyben az akkori fiatalokat a valaha élt legnevetségesebb, legönteltebb és legelkényeztetettebb nemzedéknek titulálták. A New York Times 1976. október 17-i számában megjelent “‘76 politikája nem zavarja meg az egyetemi kampusz nyugodtságát és cinizmusát” című cikkében aziránt fejezte ki az író mélységes sajnálatát, hogy a Most Generációjából az Én Generációja vált. Illusztrációként egy fényképet csatoltak, amelyen egy politikus beszél a pulpituson, míg egy diák a fűben szendereg.

Csaknem tíz évvel később, 1985-ben a “Videó generáció” volt terítéken a Newsweek címlapján. A vezércikkben aggódva gondoltak a kor fiataljaira és attól féltek, hogy a kis X-ek önteltek lesznek, mivel high-tech videókészülékeikkel saját magukat és mindenféle banális dolgot filmeztek (helló, korabeli Snapchat és Instagram stories). 1990-ben a Time Magazine egy huszonévesek felirattal került az újságárusok standjára azzal az alcímmel, hogy “Visszahúzódóak, későn virágoznak, vagy csak elveszettek?” és azon lamentáltak, hogy ez a nemzedék önimádó, nem akar dolgozni és házasodni, mert fél a válástól. ‘93-ban a szintén a Newsweek hasábjain a Nyavalygó generációt szedte atomjaira egy baby boomer, aki szerint az elkényeztetett X gyerekek a lehető legmagasabb színvonalat kapták mindenből, ezért fiatal felnőttként még mindig azt várják el, hogy ajándékok potyogjanak az égből, irreális fizetési igényeik vannak és 28 évesen azon sopánkodnak, hogy sosem fognak tudni kifizetni egy saját házat.

Az Y-ok pocskondázása már 2005-ben elkezdődött (bár valószínűleg ebbe még a késői születésű X-ek is belecsúsztak). A Time címlapján a “Bemutatjuk a twixtereket, a fiatal felnőtteket, akik a szüleiken élősködnek, munkáról munkára és partnerről partnerre ugrálnak. Nem lusták. Csak nem hajlandóak felnőni.” Aztán jött az elhíresült 2013-as, szintén Time címlap az “Én én én generáció” felirattal és az “önimádóak, nárcisztikusak és még mindig otthon élnek az anyjukkal” alcímmel. Negyven éve még még a Baby Boomerekre kiabált hasonlót a szüleik és nagyszüleik korosztálya, most pedig ők illették hasonló jelzőkkel saját gyerekeik nemzedékét.

Idősebbek és fiatalabbak mindig is voltak és mindig is lesznek. A fiatalabbakra, akik általában más értékeket képviselnek, mint elődeik, mindig is fújtak az idősebb nemzedékek, ami mögött sokszor az elvirágzott ifjúkor utáni sajnálat, a saját generáció eredményeire való büszkeség, vagy a fenyegetettség érzése húzódik meg, hogy felbomlik a világ rendje.

source

De a fiatalabbak is előszeretettel panaszkodnak a náluk akár pár évvel kisebbekre is. Generáció-menedzsment órán mosolyogva hallgattam, ahogy a 20 éves, hatalmas élettapasztalattal rendelkező corvinusos Z generációs ifjú titánok előszeretettel csóválják a fejüket a gimnazistákra, hogy “bezzeg a mi időnkben” és “nem tudom, mi lesz ezekkel a gyerekekkel” vagy “mi még tudtuk, mi a kötelességünk.” És persze az idősebbekkel is folyton csak a baj van, akik nem tudnak lépést tartani a korral.

Nem valószínű, hogy valaha is élt olyan nemzedék, aki ne lett volna ifjonti szívvel arról meggyőződve, hogy a nála idősebbek egyszerűen semmit sem tudnak — vagy éppen fordítva, a fiatalok alkalmatlanok az életre. Valószínűleg George Orwellnek van igaza:

“Minden generáció intelligensebbnek képzeli magát az elődnél, és bölcsebbnek az utódnál. Ez csupán illúzió, és annak is kell tekinteni.”

Érdekel, mi igaz A generációs mítoszból, milyen lesz a jövőnk és hogyan tudod rá felkészíteni a gyerekeidet? Kövess a Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 2019 tavaszán érkezik is a könyv a boltokba! :)