képek forrása: Instagram

Kedves szülők és leendő szülők!

Nektek megszületett már online a gyereketek?

Amikor a Facebookon néhány éve megjelent az idővonalamon a “born”, vagyis születési év funkció — nem értettem. Minek töltsek fel magamról huszonéves fejjel csecsemőkori képet? Aztán megváltozott a hírfolyamom.

Elkezdték elárasztani a babák a Facebookot. Dagadó keblű szülők lecserélték a profilképeiket kisbabásra. Egyre több lett a kórházban csecsemővel pózoló kismama. Aztán láttam, hogy az újdonsült nagyszülők, nagynénik, nagybácsik és barátok is előszeretettel tárják a virtuális ország-világ elé, hogy nézzétek, milyen aranyosan kente össze spenóttal az egész konyhát ez a csöppség.

És hirtelen belémnyilallt.

Az a pelenkás ikon nem miattam került oda. Hanem a Facebook után született gyerekek miatt.

A kis Alfák (2008-) már így nőnek föl. Alig vágták el a köldökzsinórjukat, már online vannak. Sőt, sokuk már azelőtt megjelenik virtuálisan, hogy életében először felsírt volna, hiszen a szülők harmada már az ultrahang felvételt is kirakja, vagy valamilyen egyéb formában (pl. bejelentős fotó vagy kismamafotózás) tudatja a világgal, hogy gyarapodik a család. Amerikában a gyerekek 92%-ának van online jelenléte két éves kora előtt, Nyugat-Európában ez a szám 73%.

A babák 33%-a digitálisan egy-két hetes korában születik meg, de legkésőbb fél éves koráig megjelenik az online térben.

Egy most 30 év körülinek 10–15 éves online lábnyoma van. A mai gyerekek túlnyomó részének már van virtuális jelenléte mire egy vagy két gyertyát elfújnak a szülinapi tortájukon. Lényegében az egész életük lekövethető és visszanézhető lesz a kis hurkás combjuktól kezdve az első bilizésen át az első kibújt fogig. Látjuk, ahogy óvodába, iskolába mennek, majd később, hogy párt találnak, munkába állnak. Sok-sok apró örömben és nehézségben osztozunk velük a képernyő másik oldaláról. Adott esetben úgy látjuk őket felnőni, hogy sosem találkoztunk velük – mégis kialakul róluk egy benyomásunk. Ők pedig megszokják, hogy a szüleik és a környezetük egész nap fotózza, videózza és tölti fel őket.

És a legérdekesebb az egészben, hogy ez nem az ő döntésük. Ők nem egyeztek bele, hogy ilyen részletességig legyen dokumentálva és feltolva az életük különböző közösségi oldalakra.

Aztán pedig már nem is kérdés, hogy a gyerekek is átveszik ezt az attitűdöt. Pózolnak, szelfiznek velünk, megvárják, amíg megnyitjuk a fotó applikációt, majd velünk követik végig, hogy hány like-ot kapott a képük. Pár hónaposan visszanézik a róluk készült fotókat, tökéletesen lapozgatják őket. Aztán elkészítik az első saját szelfijüket. Aztán a másodikat. Gyönyörűen átveszik a ritmust, amit addig mi diktáltunk.

Néhány évvel később pedig majd csóváljuk a fejünket, hogy ezek a mai fiatalok folyamatosan csak a telefonjukon és a közösségi média oldalakon lógnak. De legfőképpen amiatt szeretünk majd cöccögni, hogy mi mindent — és főleg milyen képeket osztanak meg magukról. “Ezek intim dolgok, ezek csak ránk vonatkoznak” — mondjuk majd összeráncolt homlokkal azokról a gyerekekről, akikről pár évvel korábban nagy lelkesen kádban pancsolós képekkel szórtuk tele a Facebookot.

Azt pedig sokszor valószínűleg elfelejtjük majd, hogy adott esetben mi kezdtük az egészet.

Persze ez nem újkeletű dolog. Rólam is készültek kádban csücsülős, tesókat flakonnal spriccelős képek. Otthon vannak a szüleimnél a szekrény mélyén. Kitágult a személyes terünk, ez nem kérdés. Már sokkal könnyebben mutatunk meg sokkal intimebb dolgokat a világnak, pontosabban az online “barátainknak”, mint korábban — kortól függetlenül.

A szekrény mélye átlátszó, visszanézhető és publikus lett.

Nem akarok hipokrita lenni: valószínűleg ha oda jutok, az én falamon is megjelennek majd a babafotók. Hogy miért? Mert szeretem megosztani másokkal az örömteli, vicces, sőt néha a bosszús vagy a nehéz pillanatokat. Mint mindenki más. Így volt ez régen, és így van ez ma. Az egyetlen különbség, hogy ma mindezt sokkal szélesebb körben, sokkal könnyebben tudjuk megtenni.

Hogy hol a határ? Azt mindenkinek magának kell eldöntenie.

A mi döntésünk, hogy mennyit tárunk ebből a nagyvilág elé és mennyit tartunk meg magunknak, a családtagjainknak és közeli barátainknak.

Kedves jelenlegi és leendő szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, rokonok, barátok és üzletfelek! Egyet tudok tanácsolni: gondoljuk végig, mielőtt legközelebb posztolnánk azt az elképesztő cuki babafotót: mit szólna hozzá azoknak az apró talpacskáknak a tulajdonosa, ha azok 42-esek lennének?


Érdekel, mi igaz a generációs mítoszból, milyen lesz a jövőnk és hogyan tudod rá felkészíteni a gyerekeidet? Kövess a Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 2017 tavaszán érkezik a könyv is a boltokba! :)