Los Angeles Pt. 1 — Az első 18 óra

Bojack Horseman: What’s great about Los Angeles is nobody cares where you’re from or who you are. It’s a superficial town where you can worry about stupid shit like keeping your pool clean, and what artisanal nuts to put on your salad.

Egy -viszonylag- spontán eseményhurok következtében a következő másfél hónapot a Csendes-óceán és a Mojave-sivatag közé beékelődött kis régióban, Dél-Kaliforniában fogom tölteni. Az ezoterikus fogalmakkal úgy vagyok, mint más a Jehova tanúival: rögtön rájuk csukom az ajtót, viszont most, hogy itt ülök egy kis szobában Los Angelesben, úgy hogy egész évben két sorozat volt, amit a legtöbbször éjszakákba nyúlóan néztem odavágyódva a világukba: a Bojack Horseman és a Californication (mindkettő LA-ben játszódik), akkor azt kell mondjam, hogy ha valamikor el lehetne adni nekem egy könyvet a “vonzás törvényéről”, akkor az az alkalom most van.

Ha egy ideig nem repülök, akkor elfelejtem hogy mennyire buszút-hangulatú az egész és nevetséges stresszelni a lezuhanás és a kínszenvedéses halál különbőző formáin. Hát most egy ideje nem repültem, úgyhogy amikor realizálódott bennem a több, mint 12 órás óceán feletti repülés fogalma egy verejtékcsepp elegánsan elkezdett utazni a gerincoszlopomon. Aztán amikor megláttam hogy mivel fogunk repülni Varsóba az átszálláshoz… nem mondom hogy ez a csirkeszállító kisgép megnyugtatott, viszont amikor a pilóta először jelezte felénk, hogy most érdemes kikukkantani balra a Tátra felé, akkor a látvány szépen lecsapta a parabiztosítékokat és onnantól már szinte vártam, hogy felülhessünk a Dreamliner-ként becézgetett Boeing 787-esre.

A 12 órás út során szemtelenül alacsony volt a turbulenciás epizódok száma (sajnos ez az ordítva síró gyerekekről nem mondható el) és amiatt, hogy a fele gép üres volt és rögtön a szabad helyrablás törvénye lépett érvénybe, kényelmesen elfértünk és ez nagyban hozzásegített ahhoz, hogy szinte a határán vagyok annak, hogy azt mondjam, kellemes volt ez a több, mint 10ezer kilométer egyhuzamú megtétele.

A kaja és a személyzet rendben volt, a középső képen látszódik az eredménye annak, hogy megpróbáltam versenyezni Tetrisben az ázsiai kollégákkal, illetve jobboldalt a rettentően jól megkomponált első kép a los angeles-i fényekről.

Leszállás után egy kis sorbanállás a biztonsági ellenőrzőpontokon, az első szó, amivel üdvözöltek Amerika földjén a barátságos: “FINGERPRINTS” volt, de egyébként hamar végeztünk a kötelező körökkel, a srácoknak hozott másfél literes hazai pálinka sikeresen át lett trükközve (ezúton is szeretnék gratulálni a Bertyák-famíliának, joggal merem gyanítani hogy az ő pálinkájuk viseli mától a “Legmesszebbre eljutott nógrádi nedű” címet).

A csapat első fele már múlt héten kirepült, ők vártak a reptéren minket a bérelt kis aranyos Prius-szal meg egy jéghideg Bud Light-tal, ez a fogadtatás már inkább fogunkra való volt. Beesteledett már mire megérkeztünk (egyébként -9 óra az időeltolódás), úgyhogy a város még nem tudott kibontakozni nekünk teljes valójában a hazaút során, de azért a sötétben magasodó pálmafák és a rengeteg, filmekből és sorozatokból ismerős gyorsétteremlánc villogó reklámtáblája elkezdte a hangulat átitatását.

A szállásunk a következő 3 hétre egy többszobás lakás egy apartmanban, West Hollywood nyugati részén, nem messze Beverly Hillstől. A gyors lepakolás után a jetlag megelőzésének érdekében rögtön a szemközti bárba indultunk, hogy pár itóka segítségével átlendüljünk a holtponton és legalább éjfélig ébren tudjunk maradni. A hely neve Spare Tire volt, a Cucumber cooler-nek nevezett uborkás koktéluk remek üdítő hatással bírt, de a széles sörválasztékból is muszáj volt egyet kipróbálnom, maradtam a “Leg Humper” ale-nél, a képen ha kikeresitek melyik, akkor rájöttök a poénra.

No, hát 1 körül ágyba is keveredtünk, megvolt a jó 9 óra alvás is utána, úgyhogy úgy tűnt hogy a jetlag probléma megoldódott (spoiler: később kiderült hogy kurvára nem :) ). Kis környékfelfedezés kezdődött, elsősorban a helyi CBA-t próbáltuk belokalizálni, ahova majd járni tudunk a következő hetekben. A helyi CBA neve Ralph’s. A helyi CBA-ban Starbucks, gyógyszertár és bank is van.

A helyi CBA-ban mintha egy fokkal gusztusosabban lenne tálalva sokminden, pl. a húsáru is. A helyi CBA-ban van sós karamelles Pepsi.

A helyi CBA-ban nem adnak sört útlevél bemutatása nélkül, ezért a hülye magyaroknak sokat kell oda-vissza gyalogolni a tűző napon a helyi CBA-ba.

A hülye magyarok szeretnek oda-vissza gyalogolni a tűző napon, mert itt még a zebrán átmenni is élmény. A hülye magyarnak akárhová nézni élmény, mert ez most az a nagybetűs Amerika és itt minden picit más és picit izgalmasabb.

Itt az emberek papagájt sétáltatnak az utcán és mindenki brutálnagy vagy brutálszép autókkal jár.

Itt is van csöves bevásárlókocsival rodeózva és itt is van magában beszélő ember. De a legtöbb ember barátságos és mosolyog, legyen ez a mexikói munkás a liftben vagy a deszkázó srácok az utcán.

Itt lakás és ház nincs medence nélkül, ez alól a mi hasziendánk sem kivétel.

A közös “udvar”

Itt a villanykapcsolók furák. Itt mindenki kuponozik, aki nem-gazdag mert súlyos dollárokat lehet vele megtakarítani a helyi CBA-ban.

Középen: kilátás az erkélyről

Itt tűzlétra van az épületek oldalán, mindenféle fura palackban van a sör, a TV-ben meg [adult swim]. Itt ilyen menő rendszámunk van.

Itt így néz ki egy utca:

Itt hajnal 5 van és a jetlag miatt nem tudok aludni. Puszi nektek!

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.