Kocka sport

Avagy az életmódváltásom története.

Kezdjük a teremtés után nem sokkal. Gimiben a versenysúlyom, tehát 18 évesen, olyan 75 kg volt, a 185 cm-es magasságomhoz. Aztán úgy jártam, mint a bagzó macska, hogy amint vége lett a csajozós szezonnak — mert becsajoztam -, felszökött 9 kg. Amit az újbóli bagzó szezon le is dobott rólam. Igazából elpoénkodom, de a nagy első szerelemi kapcsolat vége miatti depresszió dobta le rólam azt a 10 kg-t, kb. 1 hónap alatt.

Aztán jött az ülőmunka, és a rendszertelen táplálkozás (napi 1 pizza minimum), és megint 84 kg lettem. Majd házasság, és a feleségem első terhessége alatt rám is felkúsztak a kilók, szolidaritásból sikerült nagyjából 110 kg-ig feltornásznom a súlyom. Csak amíg a gyermekeim anyja ledobta a felszedett kilókat, én nem engedtem a pocakból. Pedig 2007-ben még a bringázás is visszajött az életembe, és aránylag sokat mountain bike-oztam, a súlyom talán ment is le, de aztán jött a motorozás, amivel megint nem a kilók ellen harcoltam — és közben a bringa hanyagolva is lett.

Aztán a munkahelyi stressztől, meg a túlhajtástól jöttek a betegségek, kis kórház. Ott sikerült 100 kg-ra lekúszni, persze hála annak, hogy nem nagyon tudtam enni, és elég szar volt a kórházi menza is. Bár 140 kilósnak néztem ki a szteroidoktól, jól fel voltam vizesedve, éreztem, hogy változtatni kell.

Kétszer sikeresen végigcsináltam a szétválasztó diétát, amikor egyik nap csak húst, másnap csak tésztát, harmadnap csak keményítőt, negyednap csak zöldséget, gyümölcsöt lehet enni. Olyan 96–98 körül állt meg a súlyom. Elkezdtem újból bringázni is, munka után kerekeztem 8–15 km-eket.

Aztán megint egy év szünet jött a mozgásban, mert új motor került a fenekem alá. De abban az évben, novemberben valamiért elkezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy futással le fogok fogyni. Az utcában kezdtem el, sötétben, hogy ne lássanak. (Nem volt nehéz novemberben! :-)) Kemény 800–1600 métereket futottam, kb. negyed óra, tíz perc körüli időkkel. Aztán még hidegebb lett, én meg kevesebbet merészkedtem ki. Nem tudtam hogy öltözzek fel a hideghez, és szerintem ezért nem is esett jól a hidegben futás. Ritkán merészkedtem ki.

Aztán már nem is emlékszem, mikor, hogyan sportoltam, de rendszertelenül megvolt a bicaj és a kocogás.

Tavaly februárban kattantam be, amíg influenzával otthon feküdtem, és egy hétig egy tepsi Rákóczi túroson éltem. Már előtte is megvolt a saját elméletem, amit később több helyen is olvastam, és akkor valamiért megvilágosodtam.

Az elmélet a következő, ami semmi világrengető felfedezést nem tartogat: túl sok cukrot fogyasztunk. Egy Origós cikk kapcsán elkezdtem számolni az élelmiszerek mennyi cukrot tartalmaznak. 3,6g cukor a élelmiszerekben egy kockacukornak felel meg. Mondjuk legyen 3g cukor egy kockacukor, úgy könnyebb számolni. És hát döbbenet volt. Ice tea, csoki, ketchup, gyümölcs joghurt, brutális mennyiségek jöttek velem szemben. Ha meg akartam enni valamit, megnéztem mennyi cukrot tartalmaz, és elképzeltem, hogy ha most ennyi kockacukrot meg kéne ennem, menne-e. És ez a gondolat elvette a kedvem, hogy üdítőt, vagy gyümölcsös joghurtot egyek, a csokiról nem is beszélve. Ez volt az első lépés. Elhagyni a cukrot, és ezzel fokozatosan indult el ezzel az életmódváltásom, hisz diétával, fogyókúrával csak ideig óráig érhető el súlycsökkenés. Ahhoz, hogy az ember elérje a vágyott külsőt, életmódot kell váltani.

A keresztény böjt kezdete közel esett az elhatározáshoz, hogy változtatni kell. Ez volt a következő lépés: húsmentesség. Pár éve már tartottam a húsvétig tartó böjtöt: hétköznap nem ettem húst, ill. mérsékletességet próbáltam tartani, és csak vasárnap engedtem meg magamnak az állati fehérjét. Viszont ebben az évben teljesen elhagytam a húst a böjt kezdetével. És igyekeztem a hús hiányát nem kenyérrel és tésztával kompenzálni. Elkezdtem jobban érezni magam, és megtámadott a gondolat, hogy vega leszek. Én, aki imádja a jó kis marhahúsos hambit. Aztán a gondolatot elhatározás követte. A döntés után viszont át kellett szerveznem a táplálkozásom, olyan szinten, hogy ne csak néhány zöldséget egyek meg, ki kell bővítenem az elfogyasztandó, legfőképp zöldségek listáját. Minden agyban dől el. Amióta “nyúl” lettem — mert a kollégák ezzel kezdtek el “csúfolni” -, azóta megeszek rengeteg olyan ételt, és olyan összetevőt, amitől húsevőként felállt a hátamon a szőr. Így kerültek az asztalomra ilyenek, mint a brokkoli, cukkini, gomba, stb.

Persze az átgondolt táplálkozás, az életmódváltás nem azt jelentette, hogy akkor most vega vagyok, lefogyok, és kész. Ettől tudatosabb, átgondoltabb döntés áll a háttérben. Az jutott eszembe, hogy egy tengerparton élő emberek egészségesebbek, kevesebb a túlsúlyos köztük. Mi lehet az oka? Nézzünk egy halászt! Egész nap mozgásban van, a táplálkozásában fő szerepet kap a hal, és a zöldségek, kevés kenyér, és tészta. Ennek a gondoltnak a mentén alakítottam át én is a táplálkozásom és az életritmusom:

  • Vegetáriánus életmód.
  • Húst nem eszem, de állati eredetű ételeket, mint a tej, joghurt, tejföl, kefír, sajtok(!), tojás nem zárom ki az életemből.
  • Hal. Állati fehérjére szüksége van a szervezetnek, de hal könnyebb, könnyebben emészthető, egészségesebb hús, így az is marad.
  • Sok mozgás, lehetőleg sporttal. A helyben topogás, a “sokat megyek ide-oda a munkahelyemen” nem sport.
  • A napi elhasznált kalória egyensúlyban legyen a bevittel.
  • Készételek elhagyása. Tudatos táplálkozás, tudatos vásárló: nem eszem pl. guargumit, és hasonlókat. Ha az összetevők között ilyet látok, akármennyire is szerettem azt a terméket, nem eszem, iszom többet olyat.
  • Sok rost és sok víz. (Nálam ez gyümölcs és csapvíz.)

A mozgás a terepkerékpározás lett, edzésszerűen kezdtem el tekerni. De úgy, hogy ne legyen terhes menni. Élvezzem, és legyen az útvonalban olyan rész is, ahol a szívem egyenletesen, magas fordulaton pörög, maradva azon pulzustartományban, ami még kényelmes, nem erőlködök. (Először csak érzésre, a konkért mérés később jött.) Először heti 2, majd 3 alkalommal egy héten. Csütörtökönként 2–3 órás menet, hétvégén esetleg hosszabb, keddenként egy órás kerülővel mentem haza a munkából.

Nyár közepén kezdtem el kacsintgatni ismét a futással. Kinéztem egy könnyűnek tűnő, zsírégetésre és fogyásra kihegyezett edzéstervet. Ilyen egy perc futás, egy perc séta szintű mozgás volt, fokozatosan növelve a terhelést. A 7. hét végére pedig 5 km-es futás volt a cél. A sok mozgás, a mérsékletes evés meghozták a várt eredményt, havi 1–2 kg súlyveszteség. Persze néha türelmetlen voltam, és voltak holtpontok, amikor megállt egy rövid időre a fogyás, de aztán mindig meglódult lefelé. A futásra kezdtem rákattanni, így a heti 3 bicajozást heti 3 futással egészítettem ki. Ne gondolja senki, hogy marha sok időt vett el, a futások 20–30 percesek voltak, így akár ebédszünetben is belefért a kocogás, a nagy zabálás helyett. Tatán, a Cseke-tó körül futottam le először, egyben, 5 km-t. Hihetetlen jó érzés volt, így nem hagytam abba, az edzésterv haladó fokozatával folytattam, melyben kicsit több futás volt, de a vége megint az 5 km-es táv egyben teljesítése volt a cél. A cél végül az első futóversenyen teljesedett be, egy 7 km-es futással. Fenomenális érzés volt! És a hideg beálltával a bicajozás elmaradt, a futásnak teret engedve, belekezdtem egy 10 km-es edzéstervbe. Viszont rosszul választottam meg a tervet, alábecsülve magam, így a kitűzött célt, hogy 65 perc alatt fussak 10 km-t, az edzésterv közepén elértem. Közben rengeteg futó ismerős lett, akik amatőr vagy profibb szinten rohangáltak, így egy-két ember tanácsát meghallgatva dobtam a tervet, és belevágtam egy félmaratonos edzésbe, mégpedig egy olyanba, ami segít 2 óra alatti idővel lefutni a félmaratoni, 21 km-es távot. Ehhez persze kell a család áldozata is, hisz a 16 hetes edzés sok elfoglaltság, így heti 4–5 alkalommal, alkalmanként 40–60 perc távollétet tolerálniuk kell. Persze én is próbáltam — bármely edzést is csináltam — úgy megválasztani a futások időpontjait, hogy ne sérüljön a családi együttlét. Így futottam hajnalban, amikor még mindenki aludt, vagy éjjel, esetleg munkából futottam haza. Sok holtpontom volt, amikor nem volt kedvem futni, nem akartam, mert sötét volt vagy hideg, vagy izomlázam volt, de végül mindig találtam motivációt az induláshoz, és az első km után már minden simán megy.

A félmaratoni távot már lefutottam, bár még nem sikerült 2 óra alatt, viszont az edzésterv még tart, havi 150–200 km-t futok, és bízom benne, hogy április 17-én, a Vivicittán, sikerül az áhított időn belül célba érni.

Szóval sokan kérdezik, hogy ugye nem vagyok beteg, hogy ennyit fogytam? (Egy év alatt 10–12 kg, két év alatt nagyjából 20) Meg hülye vagyok, hogy ennyit futok. De én jól érzem magam. Az, hogy normális lett a testsúlyom, és könnyebb a mozgás, sok dologban hoz lendületet. Elég csak hétköznapi tevékenységekre gondolni, pl. könnyebben nekiállok a kerti munkának, könnyebben megmozdulok, ha bármit tenni, vagy segíteni kell. És ez jó érzés.


Originally published at www.balatongeek.hu on January 30, 2016.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.