A Pui család bukása (?)

Jó lesz ez a bejegyzés. Amolyan újévi üzenet idegeneknek és kevésbé azoknak. Csak mondom. Mert jól esik. És az is jól esik, hogy ezt a gesztenyét nem én kapartam ki, hanem Imre Gábor. Azoknak a srácoknak az egyike, akik anno összetűzésbe keveredtek a Pui család apraja-nagyjával. Igen, ez az ő sztorija. S hej, de jó sztori!


A Fekete-Fehér blogon megjelent változat.

Előrebocsátom, hogy csak látszólag jogi útvesztő az alábbi levél, hiszen ez inkább vallomás. Annak leírása, hogy évek alatt miként alakulhat egy ilyen konfliktus, melyben a sértetteket mindenki arra kéri, hagyjanak fel saját igazuk keresésével, úgysincs semmi értelme, esélyük sincs, hogy nyerjenek. Bla-bla.

Ezzel szemben az igazság az, hogy van esély. Itt egy példa, hogy miként…

Imre Gábor levele — indul…

Nem kell arról írnom, hogy mi volt a mostani történet előzménye, azt Udvarhelyen mindenki ismeri. A történetnek ez a szála akkor indult el, amikor 2012 végén és 2013 elején lezárult a pereskedés: első- és másodfokon (a székelyudvarhelyi bíróságon és a csíkszeredai törvényszéken; tovább azért nem volt folytatható mert a bűncselekmény súlyossága nem adott rá lehetőséget).



Ekkor döntenünk kellet nekünk, DAVIDnak, ATTILÁnak és nekem, hogyan tovább, mit tegyünk: elégedjünk meg vagy pedig folytassuk jogi eszközökkel hadakozást?

Tekintettel arra, hogy milyen természetű a Pui-család (apa-fia és a járulékos kör), úgy döntöttünk nem engedünk a nyomásból és így vagy úgy, de nem adjuk át az agresszor szerepét ebben a konfliktusban.

Nem csak az az agresszor, aki fenyeget, aki tettlegesen cselekszik, hanem az is, aki nyíltan szembemegy a szokványos eljárásrenddel (mondjuk!) és az eseményeket tudatosan próbálja befolyásolni.

A büntetésük anyagi vonzatát láttuk egy olyan pontnak, amivel érdemes foglalkozni, ennek okaként bírósági végrehajtóhoz fordultunk. Jeleznem kell, hogy Székelyudvarhelyen azt tanácsolták, forduljunk más városban lévőhöz. Megtettük a megfelelő lépéseket, és elindítottunk egy ilyen eljárást is. Mindenki azt mondta fölösleges, hosszas lesz és eredménytelen. Ezek után ismét egy sor nehéz döntés következett.

Orbán DÁVID úgy döntött, külföldön próbál szerencsét, pontosabban a francia idegenlégióban, mivel az itteni lehetőségek és kilátások számára szűkösek voltak. Ő 2013 március óta nem él itthon, de anyagi és erkölcsi támogatása rendületlen. Egy közeli barátunk észrevétele, hogy az győz idővel, akinek több barátja és pénze lesz.

Szentannai ATTILA nem vállalta az ügy vitelét csak támogatólag, ő visszatért a megszokot életéhez, próbálta kerülni a konfliktusokat és ott folytatni, ahol abbahagyta 2011-ben.

Én közben már több konfliktusba keveredtem a helyi romákkal, többek közt ennek az ügynek a kapcsán, mivel kihívást és veszélyt láttak bennem, több verekedés és szóváltás alakult ki, az egyikben még kővel is megdobáltak (Budvár negyed). Ennek 2011-ben vége szakadt, Kolozsváron a BBTE történelem fakultásán beiratatkoztam Nemzetközi kapcsolatok szakra. Első év után felismertem, hogy ez jó ugyan, de több kell ennél. Ez a tudás jó és hasznos, de a folyamatban levő ügyekre és a jövőre tekintettel tudtam, hogy jogi szakképzettség is kell, mert a bírósági végrehajtás megakadt, különböző jogászok szerint ez az eset kifulladt, adjam fel a reményt, s örüljek annak ami sikerült, mert már az is nagy dolog, hogy elítélték őket.

2013-ban beiratkoztam a Dimitrie Cantemir jogi egyetemre, ennek kapcsán több jogászt ismertem meg és beszélgetéseink során felmerült, hogy mikben is vagyok én részes. Hamarabb kezdtem ezzel az üggyel foglalkozni komolyan ismét, mint ahogy azt reméltem.

Körülbelül egy évvel ezelőtt megkaptuk a kérdésre a választ, hogy hogyan is lehetne visszaszerezni a “befektetett” pénzt.

Tudtuk, hogy még az anyósuk sincs a saját nevükön, a bírósági végrehajtó közölte, hogy végrehajtaná, ha lenne amit.

Ezek után az összeverbuválodott jogász csapat kidolgozta pontról pontra a tervet.

Lévén, hogy nem voltak vagyontárgyaik saját néven, polgárjogi értelemben (szó szerinti fordításban színlelés) csak az acțiune în simulație nevű jogi eszközünk maradt. Ez egy bonyolult és gyakorlatban ritkán alkalmazott módszer arra, hogy a Pui-féléken vagyoni követeléseket végre lehessen hajtani.

Abban az esetben például, ha valakinek van egy háza, amit a tartozások miatt “elad”, azaz köt egy olyan szerződést, ami valójában nem is létezik, csak papíron, akkor a bíróság megállapíthatja annak fiktivitását és végrehajthatóvá teszi az adott ingatlant.

Jelen esetben viszont volt egy csavar, mivel a mi ügyünk nem fedte a konkrét példát. Valójában sosem volt papíron még egy gatyája sem a három delikvensnek, így egy atipikus példáját láthattuk a szimulációnak. Nem hiszem, hogy bárki azt merné mondani (Puin kívűl), hogy a jól ismert BMW nem az ifjú Pui Béláé volt, csakhogy az papíron sose került sem az ő, sem az apja tulajdonába, így nem egy szerződés fiktivitását kellett megállapítani, hanem magát a tulajdonjogról szóló aktust, amire a Polgári Törvénykönyv ad is lehetőséget.

Íme, egy tilosban parkoló autó, aminek nincsen is tulajdonosa. Ah!

Mivel nem ismertünk erre példát a gyakorlatban, kíváncsian vártuk a végkimenetelt, de úgy gondoltuk ez nem lesz elég. Tovább gondolkodtunk, és a megoldás egy büntetőjogi eljárás lett, aminek keretén belül szerettük volna kérni az ún. “szimuláció” megállapítását. Picit részletezve: a szimuláció végkimenetele rendkívül kétes lett volna, ahogy azt már említettem, de úgy gondoltuk hogy a bizonyítási folyamatban növelhetjük ezzel a nyomást. Amit kitaláltunk, az a felfüggesztett büntetés visszavonásának kérvényezése, mivel az elítéltek nem tettek eleget a polgári kötelezettségeiknek (kártérítés fizetése), amit a bíróság megítélt. A bíróság nem vonja vissza a büntetés felfüggesztését, ha a felek bizonyítani tudják, hogy nem állt módjukban kifizetni a kártérítést.

Nem akartuk megkönnyíteni Puiék dolgát, az új büntető perrendtartás szerint kérelmeztük, hogy a bíróság első körben határozzon a szimulációról, mivel az bizonyítaná a tényt, hogy Puiék semmi szín alatt nem élnek egyik napról a másikra. Természetesen fényképeket is beterjesztettünk bizonyíték céljából a bíróság elé, hogy biztos legyen, ami biztos.

Eszünkbe jutott ugyanakkor, hogy ifj. Pui nem volt épp egy angyal, és ahogy azt az ősmagyarok tették a legenda szerint, leányt rabolt magának.


A “lányrablásos” ügy anno hetekig borzolta a kedélyeket Székelyudvarhelyen, de ifj. Pui végül megúszta, amiben az is közrejátszott, hogy mindössze 17 éves volt akkor.

A fotón ifj. Pui Béla látható (középen, kék felsőben), amint éppen elvezetik az udvarhelyi bíróságról.


Ez esetben lehetséges a felfüggesztett büntetés visszavonása vagy — ha az a végleges bírósági határozat előtt történt — annak semmissé nyilvánítása. Nem tudtuk pontosan hogy mikor is történt az incidens, de azt igen, hogy bizonyíték gyanánt és a bíróság befolyásolása céljából megemlítjük a dolgot.

Úgy képzeltük el, hogy a bíróság kedvezően ítél egy “chestiune prealabila” keretén beül a szimulációval kapcsolatban és ez bizonyítja a tényt, hogy Puiéknak lenne amiből fizetni. Reakciónak persze végig az abszolút tagadást és az együttműködés hiányát vártuk, ezért biztosak voltunk abban, hogy börtön lesz a vége, és mi majd a BMW-t szépen elárverezzük, abból majd megtérül a közösségnek tett “szívesség”.

Így már három dolgot kértünk: elsősorban a szimuláció megállapítását, a felfüggesztés visszavonását és — amennyiben az alaptalannak bizonyul — a felfüggesztés semmissé nyilvánítását. Bármennyire felkészült az ember mindig közbejön valami.

Senki sem számított rá, hogy Puiék fizetnek majd, mint a katonatiszt.

Persze sajátos kérelmünktől a bírónő “szoftvere” végzetes hibajelzést dobott: nem igazán értette mi is az a “chestiune prealabila”, gondolkodni és olvasni kellett volna, az pedig fáj, emlékszik rá az egyetemről, akkor csinált ilyet utoljára. Teljesen passzívan állt szokatlan kérelmünkhöz.

Puiék fizettek, a keresetet nem akartuk visszavonni, de a bíróság úgy gondolta — megegyezés után — nem maradt alapja, ezért elutasította.

Mindemellett az ügyészség minden tekintetben felbőszülve és lapítva fogadta próbálkozásainkat, informális csatornákon érkezett a felháborodás moraja, hogy mit képzelünk magunkról, megint szerepelünk!?

Nem láttuk értelmét fellebbezni, úgy gondoltuk, hogy olyasmit értünk el, amit nem sokan Udvarhelyen.

Id. és ifj. Pui Béla fizetett nekünk, ez a fontos. Egy csapat kölyöknek (18, 21, 22 évesek voltunk, amikor kipattant ez az ügy), egyszerű emberek gyermekeinek. Megmutattuk, hogy egy kis munkával hétköznapi emberek is szembeszállhatnak a maffiákokkal, és eredményeket érhetnek el.

Persze, ha nem fizettek volna, gyakorlatilag eredménytelen lett volna a munkánk, és csak perköltség maradt volna az egész cirkusz után. De íme, kell és lehet harcolni, ezt az üzenetet szerettük volna az udvarhelyi közösségnek átadni.

A továbbiakban nekünk nincs sem jogalapunk, sem lehetőségünk újabb jogi eljárásokat indítani, de mindenkit támogatunk, aki ki akar állni magáért.

Ha hinni lehet a szóbeszédnek, ifj. és id. Pui Béla januártól már más közösségeket boldogít Nyugat-Európában, ahol a tolerancia és a jogállam évszázados talapzatokon áll. Remélem ott ők boldogak lesznek, mert mi nélkülük igen. És ha mégis tévedek, akkor csak annyit mondhatok: igaz ugyan, hogy ez CSAK A VÉG KEZDETE, de mi a végére jártunk.

Imre Gábor levele — VÉGE