Az általános műveltség- avagy írni és olvasni kiváltság?

Óvodásként mindannyian reményekkel telve várjuk az iskolakezdést, aztán hamar a nyári szünet lesz az év legszebb időszaka. Középiskolára már csak kevesen mondhatják el magukról, hogy várják az iskolakezdést, és a nyári szünet haszontalan időkiesés volt. Az egyetemi évekről fennmaradt emlékekről már megoszlanak a vélemények: van, akinek vad és végtelen bulikkal szaladt el az a néhány év, de olyan is jócskán akad, aki munka, esetleg gyermeknevelés mellett végzett el egy egyetemi képzést.

De vajon mit is jelent műveltnek lenni? Elég a műveltség egy jó munka megszerzéséhez?

„Szellemi képzettség, lelki finomság”. „Rengeteg adattal rendelkezés”. „Iskolázottsággal megszerzett tudás”. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint néhány lehetőség a műveltség szó magyarázatára. Angol nyelvű források szerint a műveltség az írni és olvasni tudás képessége, annak megléte. Ugyanakkor a XXI. században ezek önmagukban már nem helytálló definíciók, ezek és sok más tényező összessége kell ahhoz, hogy valaki műveltnek számítson az információ világában. A széles látókör, a globális gondolkodásmód, a problémamegoldó képesség, a megfelelő kommunikációs készségek, az érzelmi és értelmi intelligencia mind-mind fontos összetevői egy, a mai értelemben vett művelt embernek. Már kevés, ha elméleti síkon rendelkezünk a szükséges ismeretanyaggal, azt gyakorlatban is tudnunk kell alkalmazni. A történelmi évszámok, a kémiai elemek összetétele vagy a fizika órán elsajátított bonyolult képletek önmagukban már kevésnek bizonyulnak.

A világ műveltségi, vagyis írni és olvasni képes lakossági szintje drámai változásokon ment keresztül az elmúlt évszázadok során

Míg 1820-ban a népesség mindössze 12%-a tudott írni és olvasni, mára ez a szám 83% körül alakul. 1900 és 2014 között kétharmadával nőtt, vagyis harmadára csökkent azon területek száma, ahol az iskolázottság, a műveltség megszerzése még akadályokba ütközik.

Írástudók és írástudatlanok népességi megoszlása- a rózsaszínnel jelölt területek az írástudatlan, míg a kékkel jelölt területek az írástudók táborát jelölik

Ez főként az afrikai területeken koncentrálódik, melyek főként történelmi és politikai okokra vezethetők vissza. Bár rengeteg törekvés és fejlesztés megy végbe a fejlődő országok iskolázottsági szintjének növelését illetően, Nigerben például a 15–24 év közötti fiatalok mindössze 36,5%-a tud írni és olvasni 2015-ös adatok szerint. Emellett a végigszenvedett tanévek, a lehangoló tanévnyitó ünnepségek már-már kiváltságnak számítanak, igaz, kedves Olvasó?

Az írni-olvasni tudók megoszlása: a legsötétebb területek jelölik a legmagasabb műveltségi szintet.

A fenti ábra alapján Európa, Amerika jelentős része, Ázsia, valamint Ausztrália is bőven a 90%-os műveltségi szint fölött van. Ez mit is jelent pontosan?

Újra történelmi vizekre evezünk, ahol kiderül, hogy Európában már az 1400-as évektől megjelenik az írás és olvasás tudománya: a könyvnyomtatás, a háborús krónikák, a kódexek és az irodalom egyre szélesebb körben válik ismertté, és a modern idők beköszöntével ennek jelenléte és hagyománya is jelentős növekedésnek indul. Fontos megemlíteni, hogy a vallás is nagyban hozzájárul ehhez a folyamathoz, a Biblia kiadása és terjesztése ugyanis komoly motiváló erő volt az olvasás képességének megszerzésében.

Északnyugat-Európában például az 1600–1800-as évek között indul meg nagyütemű fejlődés az írás- és olvasni tudás területén. Angliában az 1900-as évek elejére sikerült egyenlő szintre emelni a nemek közötti eltéréseket az analfabetizmus tekintetében.

Amerikában a korán iparosodott területeken jóval előbb jelent meg a műveltség és iskolázottság lehetősége, ám az angliai példához hasonlóan a kontinensen nem a nemek, hanem a fajok között volt jelentős különbség a tanulás lehetőségét illetően.

Az ábrán jól megfigyelhető, hogy míg a „fehérbőrű” írástudatlanok száma már 1870-ben sem éri el a 20%-ot, addig a sötét- és egyéb bőrű lakosoknak 1980-ra biztosítják a fajok közti megkülönböztetés eltörlését.

Számos törekvés indult meg az 1980-as és 90-es években annak érdekében, hogy a fejlődő országokban is lehetőséget biztosítsanak az iskolázottság, az írni és olvasni tudás esélyt növelő alkalmazására. 1995-ben például a Szub-Szahara országaiban kétharmadával növekedett az iskolaképes, írni és olvasni tudók száma az előző generáció számadataihoz képest.

Elmondhatjuk tehát, hogy Európa zászlóshajóként viselkedett az írás- és olvasni tudás, a műveltség elterjesztésében, ám globális szinten ez csak a XX. század második felében válik általánossá. Latin-Amerikában például az 1970-es évektől jelenik meg komoly fejlődés e tekintetben, és jócskán átkúszik a XXI. századba, ahol olyan szegény országokban, mint például Haiti, továbbra is óriási problémát jelent az írástudatlanság legyőzése és az iskolázottság biztosítása.

A természeti adottságok- mint a nehezen megközelíthető hegyi iskolák Guatemalában, az alacsony népsűrűségű magashegyi területek Peruban, vagy a természeti katasztrófák sújtotta Haitin — tökéletes lenyomatai a műveltség, az írástudás hiányosságainak, amelyekre globális szinten kell megoldást találnunk.

Mindezek alapján tehát elmondhatjuk, hogy mindazok számára, akiknek biztosított, a tanulás kiváltság, de leginkább alapvető kötelesség, hogy biztosabb, kiszámíthatóbb jövőt és megélhetést, globális gondolkodásmódot kaphassunk a minket körülvevő világról.

B.Marietta