Vallás és technológiai szingularitás

Érdekes belegondolni, hogy a technológiai szingularitás elérése valójában ugyanazt kínálja mint a vallás. Azért érdekes ez, mert mindeközben a kiindulási alapok egymásnak ellent mondanak.

Minden vallás alapja a lélekbe és a túlvilágba (vagy reinkarnációba) vetett hit, míg a tudomány/technológia “hívők” materialisták. Ők úgy gondolják, hogy az agy neuronok sokasága és ezek összjátéka hozza létre a tudatot. Bár elsőre talán nehéz elképzelni, hogy az a kis húsdarab a fejünkben ilyen csodákra képes, de ha szembesülünk az agysejtek mennyiségével, a kapcsolatok komplexitásával, úgy mindez nem tűnik annyira hihetetlennek (itt írtam erről bővebben: http://lf.estontorise.hu/archives/624). Szóval tételezzük fel, hogy mi emberek nem vagyunk többek az agyunknál. Nincs semmifajta misztikus lélek vagy tudat, tisztán anyagi lények vagyunk. Ez esetben semmilyen fizikai törvény nem akadályozza meg azt, hogy egyszer majd építsünk egy olyan számítógépet, ami képes lesz az agy szimulálására. Ehhez “csupán” le kell másolnunk a neuronok működését valamint a köztük lévő kapcsolatokat. Ha ez megvan, úgy a gép pontosan úgy fog viselkedni mint mi. Hogy ez a gép mi leszünk-e, vagy csak egy másolat rólunk, nem olyan egyszerű kérdés. Én azt a példát szoktam erre felhozni, hogy ha már rendelkezünk ilyen technológiával, képesek lehetünk arra, hogy egy ember agyának csak egy részét helyettesítsük. Ez amolyan agyprotézis, pl. agyvérzésben elpusztult részek pótlására. Tegyük fel, hogy egy agyvérzés folyamán valaki agyának elpusztul a 10%-a. Ettől még nem hal meg, de komoly gondokat okoz. A fejlett technológiának köszönhetően azonban meg tudják gyógyítani. Kap egy agyprotézist, ami helyettesíti ezt a 10%-ot. Nem halt meg, és az agya újra 100%-on működik. Aztán kap egy újabb agyvérzést, újabb agy protézist, stb. Pár ilyen szerencsétlen eset után már az agya 100%-a számítógép, de ezt leszámítva minden szempontból olyan, mint volt. Mikor lett ő másik ember? Ezzel a mesterséges aggyal ő már csak másolat? Ha igen, mikor halt meg? Valójában testünk sejtjei nap mint nap cserélődnek. Nem azok vagyunk, akik 10 vagy 20 évvel ezelőtt. Azt az anyagot, ami akkor alkotta testünket, darabjaiban már rég lehúztuk a WC-n, mégis, senkinek nem jut eszébe azt mondani, hogy csak régi önmagunk másolatai lennénk. Be kell tehát látnunk, hogy ha elfogadjuk azt amit a tudomány állít, hogy teljes egészében anyagból állunk és nincs semmi ezen túli részünk (lélek, független tudat), akkor azt is el kell fogadnunk, hogy ami valójában mi vagyunk, az nem az anyag hanem a struktúra, az információ ami az anyagba rögzült. Nem a sejteket alkotó anyag, hanem a sejtek kapcsolódása, nem az agyunkat alkotó anyag, hanem az agy struktúrája a lényeges. Az anyag csak a közeg ami az információt hordozza. Ha pedig ez így van, úgy a közeget megváltoztatva valójában semmi nem változik, a számítógép által szimulált Önmagunk tényleg mi vagyunk. Olyan ez, mint a teleportálás a Star Trek-ben. Az egyik oldalon szétszedik az embert atomjaira, a túloldalon meg összerakják. Mivel az atomok minden szempontból ugyanolyanok, energiapazarlás lenne átvinni azokat is, elég csak az információ. A teleportálás során tehát minden esetben új változat készül az utasról, mégsem gondolja őt senki másolatnak. (az agy szimulálásáról itt írtam bővebben: http://lf.estontorise.hu/archives/374)

Úgy gondolom, hogy az agy szimulálása (vagy “feltöltés”, ahogyan mostanában divatosan nevezik) a tudomány legfontosabb áttörése lehet. Ez a “szent Grál”, a végső cél, ami minden problémánkat megoldhatja, és szerintem itt kezdődik a technológiai szingularitás. Ha ugyanis képesek vagyunk saját magunk szimulálására, úgy új valóságot teremthetünk magunknak. Ebben a valóságban aztán bármire képesek lehetünk, így kvázi Istenekké válhatunk. De mennyire lehet valóságos egy ilyen szimulált valóság? Én úgy gondolom, hogy egy ilyen valóság tökéletesen megkülönböztethetetlen lenne az “igazitól”. Gondoljunk csak bele, egy agyunkat szimuláló szuperszámítógép képes olvasni a gondolatainkban, így képes arra, hogy mindig olyan valóságot mutasson számunkra, amilyenre számítunk. Bármilyen elmés kísérletet is eszeljünk ki annak bizonyítására, hogy ez nem a valóság, úgy fogja alakítani a környezetet, hogy mi azt valósnak gondoljuk. Nem tudunk “túljárni az eszén”, hisz mindig egy lépéssel előttünk jár. Ha valami csoda folytán ez mégis sikerülne, úgy ott van a kezében a “csodafegyver”, a “visszagörgetés”. A visszagörgetés azt jelenti, hogy a minket és környezetünket szimuláló rendszer bármikor képes visszaállni egy előző állapotra (kvázi visszatekerni az időt), majd úgy folytatni a szimulációt, hogy az új ágban már ne sikerüljön a világ valótlanságát bizonyító kísérletünk. Valahogy úgy, mint a ‘Holnap határa’ c. filmben. Egy ilyen rendszerrel szemben esélyünk sincs arra, hogy bebizonyítsuk, nem a valóságban élünk. Az ily módon szimulált valóság tökéletes. (a szimulált valóságról itt írtam bővebben: http://lf.estontorise.hu/archives/305) Ha tehát képesek vagyunk megoldani agyunk és a valóság szimulációjának problémáját, már csak kellő energia kell és örökké a paradicsomban élhetünk, gondoktól és problémáktól mentesen. Elég csak összecsomagolni a számítógépet, ellátni kellő nagyságú napelem táblával és pályára állítani egy csillag körül, ami évmilliárdokig táplálja a rendszert.

És vajon milyen lenne egy ilyen szimulált világ? Nyilván kezdetben tökéletes, paradicsomi állapotokat teremtenénk magunknak. Olyan világot, ahol Istenként élhetük. Az ilyesmire azonban egy örök élet alatt ráun az ember. Problémák, megoldandó kihívások nélkül boldogok sem lehetünk igazán. A kihívások viszont nem túl izgalmasak, ha tudjuk, hogy csak játék az egész, hogy bármit is tegyünk, annak nincs tétje. Emberi természetünkből tehát szerintem egy olyan világ következik, ahol időnként elfelejtünk mindent. Elfelejtjük Isteni mivoltunkat és azt, hogy a világ csak szimuláció, így teljes odaadással tudunk játszani, valós problémákkal és valós örömökkel. Innen már nem olyan nehéz átnyergelni a vallás témájára. Egyszerűen fel kell tennünk a kérdést, hogy mindennek fényében vajon a jelenlegi az elsődleges valóság? Nem lehetséges, hogy amiben élünk, az már eleve szimuláció? A fentiek fényében ezt a kérdést nem lehet megválaszolni, hisz képtelenek vagyunk eldönteni, hogy a világunk szimulált-e, vagy “valódi”. Ezt nevezik szimulációs hipotézisnek, és olyan emberek hirdetik, mint Nick Bostrom, vagy éppen a Tesla alapító Elon Musk. Szerintük jó esély van rá, hogy a mi valóságunk csak számítógépes szimuláció. Ez esetben persze a számítógépet érdemes nagyon tágan értelmezni. Ne szervertermek nagy dobozaira gondoljunk, hisz lehet ez egy organikus, élő valami, valami komplex részecskerendszer, ami kvantumszámítógépként futtat minket és kívülről csupán egy csillagnak tűnik, és lehet valami olyan dolog amit emberi (szimulációba zárt) elménkkel nem tudnánk hova tenni. Nevezhetnénk akár Isten elméjének is, aki folyamatosan “álmodja” számunkra a valóságot. A lényeg, hogy a szimulációs hipotézis szerint létezik egy a mienkénél igazibb, objektívebb valóság, amiben valamiképp “be van ágyazva” a mi hamis, szimulált valóságunk. És ezzel észrevétlenül át is eveztünk a vallás területére, hisz a vallás valami hasonlót állít a világról.

A vallásokban megjelenő sok fogalom új értelmet (vagy egyáltalán értelmet) nyerhet a szimulációs hipotézis fényében. Az első és legfontosabb talán a lélek fogalma. A szimulációs hipotézis fényében a lélek nem más, mint az agy struktúrája. Ez az a dolog, ami túlélheti a “szimulált porhüvely halálát”, hisz nincs más dolgunk, mint a halál pillanatában biztonsági másolatot készíteni a struktúráról, ami aztán tovább szimulálhatunk. Egy megoldás, hogy töröljük az emlékeket, és új szimulációt indítunk (reinkarnáció), egy másik, hogy visszahelyezzük a kezdeti tökéletes világba (mennyország és paradicsom) és a szimulált egyénre bízzuk a döntést. A fentiek alapján értelmezhető Isten fogalma is, hisz “Ő” a szimulációt futtató és felügyelő szuperintelligencia. Persze mindebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket a világ természetével kapcsolatban. Nem állítom azt, hogy szimulációban élünk, csak azt, hogy ha abban élnénk, valószínűleg hasonló lenne ahhoz a világhoz amit a vallások vázolnak fel elénk. Ez persze nem feltétlenül ezek igazságát erősíti, hiszen jó eséllyel a vallásokat is pontosan azok az emberi késztetések és vágyak hívták életre, amik a technológiai szingularitás elérése felé hajtanak minket. Mindössze arra szerettem volna rámutatni, hogy a tisztán tudományos alapú, technológiai szingularitásba vetett hit valójában nem sokban különbözik a vallásoktól. Az egyetlen különbség, hogy míg az egyik a szimulált valóság létrehozására törekszik, addig a másik azt állítja, hogy már túl vagyunk ezen.

No de mégis, szimulált valóság? Nem túl bizarr ez tudományos elméletnek? Nos, az a helyzet, hogy az alternatívák sem kevésbé bizarrok. Végtelen sok párhuzamos univerzum amikben minden lehetséges dolog megtörténik, időben visszafelé haladó részecskék, és hasonló nyalánkságok. Ezek mind tudományosan elfogadott elméletek a világ magyarázatára. Úgy gondolom, hogy bár valóban bizarr elmélet a szimulációs hipotézis, de nem sokkal rosszabb, mint az alternatívák, sőt …


Originally published at lf.estontorise.hu on November 19, 2016.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.