Bíró Tímea

Konferencia Vifó
Nov 6, 2017 · 1 min read

Bemutatjuk a III. VIFÓ Ifjúsági Konferencia harmadik előadóját, aki nem más, mint Bíró Tímea. 1989 telén született. Csantavéren, majd Újvidéken tanult, most pedig Szabadkán él. Jelenleg a Hét Nap hetilap újságírója, illetve a Szab-way Színház Szervezetén belül művészeti titkárként és közönségszervezőként tevékenykedik.

Idén megjelent az első verseskötete a Forum Könyvkiadónál A pusztítás reggelei címmel. Ám mégsem ez lesz a fő téma, amiről elő fog adni nektek, hanem a Szab-way Színház Szervezet működését és szerepét szeretné bemutatni. Tímea összművészeti esteket szervez, moderál, és előadásában bemutatná a civil szervezet működését, valamint azon belül három projektjét, amely töretlen sikerű nem csak Vajdaság szerte, hanem Magyarországon is. Nem titkolt célja, hogy szeretne minél több fiatalt bekapcsolni ezekbe a programokba, akár előadóként, akár nézőként.

Az biztos, hogy az irodalomnak és költészetnek egy olyan arcát fogja megismertetni veletek, amellyel nem mindennap találkozhattok. Ő ott lesz a III. VIK-en, és Te?

Üdvözlettel,
a VIK csapata

Welcome to a place where words matter. On Medium, smart voices and original ideas take center stage - with no ads in sight. Watch
Follow all the topics you care about, and we’ll deliver the best stories for you to your homepage and inbox. Explore
Get unlimited access to the best stories on Medium — and support writers while you’re at it. Just $5/month. Upgrade