A spoilerveszély, és ami mögötte van
Mióta félünk a spoilerektől, kell-e egyáltalán, s mit tehetünk ezek ellen?
Az írás a Magyar Nemzet weboldalán megjelent 2015-ös cikkem alapján készült.
Amikor 2015-ben Az ébredő Erőhöz kapcsolódó sajtómegjelenések interjúi során a Han Solót alakító Harrison Fordot faggatták a történetről és arról, benne lesz-e a nyolcadik részben, több alkalommal elmondta, hogy nem szeretne spoilerezni. „Megegyeztünk abban, hogy az szolgálja leginkább a néző érdekeit, ha ő maga ismerheti meg a sztorit, ahelyett hogy elmondanák neki. Számomra az nem szolgálja a nézőket, ha a történet kimenetelére vonatkozó konkrét kérdéseket megválaszolok” – mondta például az Empire-nek. A BuzzFeednek adott interjújában is felemelte a szavát a spoilerezés ellen, mondván: az emberek fizetnek azért, hogy megnézhessék a filmet. „Te is fizettél érte. Hadd fizessen ő is a teljes élményért” – tette hozzá a színész, aki a sajtót is megdicsérte: szerinte még sosem voltak ennyire tiszteletteljesek a médiumok.
No de honnan ered ez az egész? A spoiler szó az angolban korábban pusztítót jelentett, még az Ószövetségben, Jeremiás könyvében is szerepelt, majd az amerikai National Lampoon magazin 1971. áprilisi számában jelent meg először ma ismert értelmében. Ám igazán az internet egy korai korszakához, egy 1982-es Usenet-beszélgetéshez kötik a kifejezést, itt a második Star Trek-film kapcsán alkalmazta egy felhasználó a „spoilerveszély” kifejezést, mielőtt részletekbe menően elemezte volna az alkotást – írta 2010-es A „spoilerveszély” története és használata című cikkében a The Awl. A kifejezés ezt követően is főleg az online térben terjedt el, és főleg sci-fikkel kapcsolatban, de a kétezres években már mindenféle szórakoztatóipari termékhez kapcsolódóan használták.
A Slate 2015. áprilisi cikkében azt írta, hogy az emberek aszerint viszonyulnak a spoilerezéshez, hogy az adott történet érzésük szerint a múltban vagy a jövőben játszódik. Éppen ezért az olyan történetekkel kapcsolatos spoilerezéssel megengedőbbek, mint a Trónok harca vagy a Harry Potter, míg a sci-fik tekintetében hevesebben reagálnak a részletek kiszivárogtatására. Utóbbiak egyébként könyvadaptációk is egyben, így különösen fájó lehetett J.K. Rowling rajongóinak, amikor a hatodik Potter-kötetért álltak sorban, és azt kiáltották nekik, hogy (VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!!!): „Piton megöli Dumbledore-t!” Ilyen esetekről a The Washington Post számolt be 2015-ben.
Sokan véletlenül kottyintanak el egy-egy részletet a közfigyelemre számot tartó filmek/könyvek/sorozatok történéseiből, ám ha figyelmeztetik őket, hogy a hallgatóság még nincs mindazon infók birtokában, mint a beszélő, elhallgatnak. Ám vannak olyanok is, akik direkt spoilereznek, mert élvezik. Ők a spoilertrollok, akik mindenáron a figyelem középpontjába akarnak kerülni azzal, hogy a kulturális termék megjelenése előtt (vagy közvetlenül utána) fontos részleteket szivárogtatnak ki. A The Washington Post szerint a spoilertől való rettegés még inkább arra ösztökéli az efféle trollokat, hogy kotyogjanak.
De vajon valóban olyan nagy veszély-e a spoilerezés, és tényleg annyira félünk tőle? Egy 2011-es, a San Diego-i Kalifornia Egyetemen elvégzett kutatás szerint teljesen fölösleges ráförmedni a spoilerező ismerősökre. Ugyanis azon személyek, akik egy könyvnek megnézik az utolsó oldalát, azaz megismerik a sztori végét, sokkal jobbnak tartják a történetet. Nicholas Christenfeld és Jonathan Leavitt pszichológusok kutatása azt is kimutatta, hogy a spoilerek mindenféle történet esetében pozitívan hatnak, még a csavaros végű, rejtélyekkel teli sztoriknál is. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy valójában nem a történet végkifejlete a fontos a kultúrafogyasztók számára, hanem a közlés minősége. Ráadásul egy elspoilerezett sztorit könnyebb befogadni, mint egy teljesen ismeretlen történetet – vélik a pszichológusok. A kísérletben olyan szerzők novellái vettek részt, mint Anton Csehov, Agatha Christie vagy John Updike.
Nem lenne tudomány a tudomány, ha a fentiek ellenkezőjét nem tudná bizonyítani. Benjamin Johnson (Amszterdami Szabadegyetem) és Judith Rosenbaum (Albany Állami Egyetem) 2015-ös kutatása arra mutatott rá, hogy a spoilerek képesek tönkretenni egy történetet, mivel csökkentik a szórakozás élményét az emberekben. Az egyetemistákon elspoilerezett és ismeretlen történetekkel végzett kutatás során előbbieket kevésbé találták élvezetesnek a résztvevők. Kiderült az is, hogy a spoileres sztorik kevésbé mozgatták meg és gondolkodtatták el az alanyokat. Johnson szerint az eredmények egyébként meglepőek voltak, mert azt várták, hogy a spoilerezés egyeseknél javít majd a történet megítélésén, ám minden esetben negatív hatása volt. Rosenbaum hozzátette, hogy azért mégis akadt, aki igényelte, hogy előre ismerje a sztorit: a gyorsan, ösztönösen gondolkodó emberek így könnyebben értelmezték a történeteket.
Akár jót tesz a spoilerezés, akár nem, sokan igyekeznek elkerülni. Egyesek a közösségimédia-használatukat csökkentik a kérdéses időszakban, mások olyan böngészőbővítményeket használnak, amelyek kiszűrik a spoileres információkat a weboldalakról. Egy 2019-es, szintén a San Diego-i Kaliforniai Egyetemen zajló kutatás pedig a mesterséges intelligenciát használta arra, hogy feltüntesse, ha egy cikkben vagy kritikában spoileres információk szerepelnek. A kutatók 1,3 milliárd Goodreadsen megjelent könyvkritikát használtak a mesterséges intelligencia betanítására, s a SpoilerNet néven futó modell 89–92 százalékos pontossággal tudta megmondani, hogy egy adott cikkben van-e spoiler.
Más kérdés, hogy a SpoilerNetről azóta sem hallottunk, nem vált elérhetővé a nagy nyilvánosság számára. Így egyesek számára a fenti módszerek maradnak, vagy bíznak abban, hogy az ismerőseik nem gyökerek, s hogy az újságszerkesztők beleírják a cikkeik címébe vagy elejére, hogy „SPOILERVESZÉLY!!!”. Vagy esetleg elfogadják, hogy olykor belefutnak spoilerekbe, de ettől még lehet, hogy pont jobban be tudják majd fogadni az adott kulturális terméket.
Ha tetszett, kattints a képre és dobj egy lájkot a Facebookon!
