(via Atlantic Sentinel)

Furcsa bromance végén Weber a néppárti csúcsjelölt

A finn Alex Stubbnak a hazai pálya sem jelentett előnyt: a szavazatok 79 százalékát bezsebelő német Manfred Weber lett az Európai Néppárt csúcsjelöltje.


Kevés olyan német kifejezés van, ami bekerült a nemzetközi politika alapvetően angol és francia által dominált szókészletébe, a Spitzenkandidat ilyen. A 2014-es európai parlamenti választás előtt fogadták el a szisztémát, amelynek értelmében már nem az Európai Tanács jelölhetett embereket a bizottság élére, hanem az Európai Parlament képviselőcsoportjai.

A prognózisok szerint a jövő májusi megmérettetésből feltehetően relatív győztesként kikerülő Európai Néppárt (EPP) csütörtökön, helsinki kongresszusán választotta ki Spitzenkadidatját (csúcsjelöltjét): a szavazatok 79 százalékát kapta a német Manfred Weber, akinek egyetlen kihívója volt, a finn Alex Stubb.

A Fideszt is magába foglaló EPP kongresszusán a nemzetközi újságírók főleg Orbán Viktorral voltak elfoglalva: bármilyen módon beszólnak-e a néppárti vezetők a pártból jobbra kilógó, az európai értékeket sokak szerint két lábbal tipró magyar kormányzatnak? Az újságíróknak csalódniuk kellett, sem a két csúcsjelölt-jelölt szerdai vitáján, sem a csütörtöki beszédek folyamán nem hangzott el igazán éles kritika.

A legtovább talán a lengyel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ment, aki arról beszélt, senkinek nincs joga, hogy rátámadjon a liberális demokráciára és a civil szférára, aki mégis így tesz, nem kereszténydemokrata szerinte. Persze egyszer sem mondta ki a tőle csak pár méterre ülő Orbán Viktor nevét. Nem csoda, hogy egy luxemburgi újságíró kollégám, Diego Velazquez a Harry Potter-könyvek és -filmek főgonoszához, Voldemorthoz hasonlította Orbánt, hiszen a varázsló nevét sem merték sokan kimondani…

Furcsa bromance

A voksolás előtt — ahogy már hetekkel korábban is — ismét hitet tett Orbán Viktor a bajor politikustársának csúcsjelöltsége mellett. Ez már csak azért is érdekes fejlemény, mert a Sargentini-jelentés EP-s megszavazásakor Weber is beszólt Orbánnak. Idén év elején pedig a V4-ek fogadtak el egy olyan határozatot, amelyben elítélték a csúcsjelölti rendszert.

A januári, Európa jövőjéről tartott V4-es konferencia zárónyilatkozatában került szóba a kérdés. E virágnyelven megfogalmazott dokumentum szerint a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetői egyetértenek abban, hogy a Spitzenkandidat-rendszer nem megfelelő, mert aláássa „a jelenlegi egyensúlyt az EU intézményei, valamint a tagállamok között”. Egy februári brüsszeli csúcson Robert Fico szlovák kormányfő konkrétabban fogalmazott:

a V4-ek nem támogatják a Spitzenkandidat-szisztémát, mert az Európai Bizottság elnökének olyan személynek kell lennie, aki az összes tagország állam- és kormányfőivel együttműködik majd az Európai Tanácsban.

Hasonló véleményen volt akkortájt egyébként a liberális oldal két prominense, Emmanuel Macron francia elnök és Mark Rutte holland miniszterelnök is, de e véleményegyezést sem Orbán, sem Macron nem nagyon reklámozta.

Természetesen az Orbán–Weber furcsa bromance-ának is van magyarázata. Szeptemberben ezt így fogalmaztam meg az Élet és Irodalomban: „Az Európai Néppárt leendő csúcsjelöltjének ugyan pragmatikus okokból meg kellett feddnie a Fideszt, de hasonló okokból szüksége is van az EP-választást követően feltehetően hasonló méretű tömböt alkotó magyar jobboldali képviselőkre: egyrészt a jelöltség megszerzéséhez, másrészt a választások utáni szövetségi rendszer kialakításához. Az EPP nem engedheti meg magának, hogy egy odahaza ennyire jól szereplő pártot elengedjen, főleg akkor, amikor a radikális jobboldal egyre nagyobb kihívást jelent a hagyományos jobboldalnak. A Fidesz és Orbán Viktor számára is sokkal kifizetődőbb, ha egy ilyen nagy hatalmú, jól beágyazott pártcsalád tagja marad, hiszen így nagyobb befolyással bírhat az európai ügyekre.”

Váratlan jelölt a nehéz melóra

A bajor politikus csúcsjelölti ambíciójának bejelentése egyébként egész váratlan volt. Idén januárban írtam egy hosszabb cikket a Magyar Nemzetbe, ahol Brüsszelben dolgozó újságíró kollégák révén próbáltam felfejteni, kik versenyezhetnek majd Jean-Claude Juncker posztjáért. Az EPP tekintetében Michel Barnier-t, az EU brexitügyi főtárgyalóját emlegették a legtöbben, mert mint mondták, nincs jobb jelölt. Végül lett, a nála sokkal fiatalabb Weber, aki azonban gyorsan elhasználódhat majd, ha ő lesz a bizottsági elnök.

A pozíciót ugyanis egyik forrásom év elején így jellemezte: „őrült emberek munkája”.