Na miben ért egyet a jobboldal, a baloldal és a liberálisok?

Nem, nem a chemtrailről adott ki közös közleményt a három legnagyobb brit párt vezetője, hanem Skócia függetlenségének kérdése terelte egységfrontba a Konzervatív Párt, a Liberális Demokrata Párt és a Munkáspárt elnökét.


Befostak a britek attól, hogy a skót függetlenségpártiak – ha csak csekély mértékben is, de – többségbe kerültek a szeptember 18-án esedékes népszavazás előtti közvélemény-kutatások adatai szerint. A YouGov legutóbbi felmérése azt mutatja, hogy a biztosan voksolók között 51:49 a függetlenségi–unionista arány.

Senki sem járna jól

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a skót függetlenséggel csupán a Skót Nemzeti Pártot vezető Alex Salmond járna jól, aki rövid távú népszerűségnövelést könyvelhetne el, ha összejönne az általa régóta szorgalmazott esemény. Ám valójában sem a független Skócia, sem Nagy-Britannia maradéka megsínylené, ha elszakadna az ország II. Erzsébet alkotmányos monarchiájától. Erzsébet férjét amúgy is szarul érintené, ha Edinburgh grófjaként olyan városhoz kötődne a tisztsége, amely másik országban van…

(forrás: Giphy)

Főleg gazdasági szempontból lenne hátrányos a dolog: a független Skóciának – 2015. március elsejétől lenne ilyen állam, ha a népszavazáson így döntenek a skótok – 9 milliárd font hitelt kellene felvennie. Kérdéses továbbá, hogy lenne-e az új államnak önálló fizetőeszköze. Ha nem, és megtartanák az angol fontot – ezt egyébként a brit kormány és az EU sem támogatja –, akkor is bajban lennének. Ugyanis az Unióba például nem jelentkezhetnének (a függetlenség miatt automatikusan kikerülnének az EU-ból), hiszen az nem fogad el önálló monetáris politikával nem rendelkező tagállam-aspiránsokat. Emellett nem elhanyagolható, hogy a sportpolitikában és a sportdiplomáciaban is bajba kerülnének a skótok – erről bővebben itt írtam.

Akkor sem jár túl jól Skócia, ha a nemre voksolnak, de nem túl meggyőző fölénnyel nyernek az unionisták. Ez ugyanis azt vonhatja maga után, hogy néhány év elteltével ismét felmerül a közbeszédben egy népszavazás lehetősége – ahogy például Ausztráliában is felmerül, újra és újra, a függetlenség kérdése (erről bővebben a Kommentár folyóirat 2014/1-es számában megjelent esszémben olvashat). Ez a bizonytalanság ugyanis arra késztethet bizonyos vállalatokat, hogy helyezzék át skóciai fiókjaikat más, stabilabb politikai berendezkedésű országokba.

(forrás: Vicky Brock [CC-BY 2.0] / Flickr)

Berezeltek a britek

Nagy-Britanniának sem lenne jó Skócia nélkül, főleg nem a politikusaiknak. David Cameron például azért aggódhat, mert a skót függetlenedés tovább gyarapíthatja a Konzervatív Párton belüli ellenlábasainak a számát. Ő maga többször kijelentette, hogy nem kíván lemondani akkor sem, ha a szeptember 18-i népszavazáson igennel szavaznak a skótok. Pedig a korábban említett felmérés szerint a szavazók 22 százaléka úgy gondolja: Skócia függetlensége esetén Cameronnak mennie kell… Kihívója is akadna párton belül: már 2012 óta emlegetik – köztük én is – ilyen kontextusban London polgármesterének, Boris Johnsonnak a nevét, aki nemrégiben kijelentette: indul a 2015-ös választáson (ott egyébként nincs összeférhetetlenségi szabály, 2016 májusában lejáró polgármesteri manátuma végéig betöltené mind a két tisztséget, ha alsóházi képviselővé választanák).

(forrás: Giphy)

Nem csoda hát, hogy a kormánykoalíció két pártja (Konzervatív Párt + Liberális Demokrata Párt), valamint a Munkáspárt is unionista (egyébként az általam már taglalt UKIP is az). A három pártvezető (David Cameron, Nick Clegg, Ed Miliband) közös nyilatkozatában az áll, hogy szerdán kihagyják a brit parlament egyik leginkább hagyománytisztelő eseményét, a Prime Minister’s Questionst, ugyanis mindhárman Skóciában lesznek, mert

„Ugyan sokminden elválaszt bennünket, abban szenvedélyesen hiszünk, hogy az Egyesült Királyság jobb együtt”.

A baloldali New Statesman szerzője, Anoosh Chokelian szerintem tökéletesen látja a helyzetet: a brit politikai élet legfontosabb szereplői letojják a hagyományokat, ha az Egyesült Királyság megmentése a cél. Helyesen, vélhetően.

Like what you read? Give Bence Földi a round of applause.

From a quick cheer to a standing ovation, clap to show how much you enjoyed this story.