Karoly Czifra (CC-BY-SA 2.0 / Flickr)

Nehéz idők járnak a magyar sajtóra

Nem lehet azt mondani, hogy nem volt rosszabb, de azért most elég rossz: a kuruc.info cenzúrázása és a közmédia deklarált kormánymédiává tétele egy nap leforgása alatt elvitte más irányba a Nyugatról begyűrűzött sajtószabadság-vitát.


Miközben Nyugaton a Charlie Hebdo-ügy miatt arról szól a vita, hogy hol vannak a sajtószabadság határai, addig Magyarországon már komoly határt szabnak ennek az egyetemes európai értéknek. A rendszerváltás óta ugyanis először rendelte el bíróság, hogy töröljenek egy cikket egy magyar sajtótermékből.

Alapjáraton nyilván nincs helye holokauszttagadó cikkeknek a közéletben, ám a tiltásnak örülni balgaság. Normál esetben az ember nem olvas kuruc.infót, ám a véleménynyilvánítás szabadsága a radikálisokat is megilleti. Egyetértek az Alternatíva szerzőjével, Szabolcsi Gergellyel — annak ellenére, hogy a náci terminus technicust szerintem hibásan alkalmazza az alábbi, tőle vett idézetben:

„Nem siker az, ha korlátozzuk a sajtószabadságot, nem siker az, ha a számos jogsértést elkövető neonáci honlap egy cikkét egy elhibázott törvény alapján betiltjuk. (…) Egy demokráciában még a náciknak is jár a véleményszabadság, akár tetszik ez másoknak, akár nem.”

Igaz, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkinek jár, ám úgy gondolom, hogy ehhez mindenkinek névvel és arccal kellene vállalnia az internetre feltett véleményét — jómagam eddig mindenütt így tettem. Ennek ellenére a cenzúra nem megoldás: megint csak tüneti kezeléssel élünk, ahelyett, hogy a probléma gyökerénél, azaz a rosszul informáltsággal kezdenénk valamit.


Deklarált propaganda-szócsővé silányul a közmédia (felixum888 / CC-BY 2.0 / Flickr)

A kuruc.info felett aratott győzelemként értékelik tehát jónéhányan, hogy sikerült betiltani egy holokauszttagadó cikket. Sokan közülük annak is örülnek, hogy a kormányközelinek tartott lapoktól, rádióktól Orbán Viktor miniszterelnök megvonta támogatását. Ahogy a kuruc.info esetében, úgy itt is téved mindenki, aki örömködik.

Szomorú ugyanis, hogy kárörömöt szülhet, ha a média jelentős hányadától megvonja a támogatását a kormányfő — de nem azért, mert inkább továbbra is támogatnia kellene őket. A kormányfőnek nem szabadna belenyúlnia a média ügyeibe — bár a nyugati országok médiumai is rendre megküzdenek azzal, hogy a politika megpróbál beleszólni a működésükbe. Normális demokráciákban nem a miniszterelnök mondja meg, hogy melyik lap/tv/rádió marad életben — igaz, a lapok, tv-k és rádiók sem akaszkodnak rá ilyen mértékben egy-egy politikai pártra, mint ahogy Magyarországon történt a rendszerváltás óta.

Még szomorúbb ennél az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök deklarálta: a közmédiából kormánymédia lesz. A nemrég bejelentett átalakítások nyomán tehát a közmédia hírcsatornájából a korábbiaknál is pofátlanabbul dől majd ránk a kormánypropaganda. És hogy ez miért rossz? Mert a magyar médiafogyasztók többségének még mindig a közmédia az elsődleges forrása és nem szoktak egy dolognak többhelyütt utánanézni. Így viszont (szinte) bármit el lehet adni nekik.


Egyébként utóbbiból is látszik, hogy a népszerűségéből folyamatosan vesztő Fidesz egyre nagyobb bajban van. Úgy tűnik, hogy a valóságtól és a mindennapoktól eddig is elrugaszkodott párt és vezetője már a korábbi barátokban sem bízik meg, a Fideszen belüli viták pedig azt jelzik, hogy már egymásban sem nagyon.

Ezt kihasználhatná egy potens ellenzék. Ha lenne.