Nyíltlevelezgetünk, nyíltlevelezgetünk?
Még egyszer a pázmányos holokauszt-oktatással kapcsolatban.
Néhány pázmányos hallgató a hazánkban hagyományosan baloldali eszközhöz, a nyílt levélhez nyúlt annak érdekében, hogy ne valósuljon meg a tervezett módon a holokauszt emlékezetének oktatása a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Annyira nem volt jó ötlet.
Az először a jobboldali radikális Alfahíren megjelent nyílt levél egyhetes közéleti vitára reagált. Múlt hét kedden jelentette be Ilan Mor Izrael budapesti nagykövete és Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, hogy általánosan kötelező tantárgyként oktatják a továbbiakban az intézményben a holokausztot. A tantárgy eképpen való oktatását a legkülönbözőbb helyekről érte kritika — Szőnyi Szilárd a Válasz.hu-n olyan véleményeket szedett össze, amelyek között akadnak a Népszabadságban, a Mandineren vagy a Magyar Hírlapban megjelentek is (sőt, idézte a benyóblog posztját is).
Ezeket követte tehát a levél, amelyet állítólag szociológus hallgatók szövegeztek. Már az első mondatban hazudtak. “Az egyetem hallgatóinak jelentős többségével egyetértésben” — írták, pedig tudtommal semmilyen alapos közvélemény.kutatást nem végeztek a diákok körében. A levél érvrendszerében semmi új nem szerepel, hiszen ezeket olvashattuk már korábban is. Viszont az apartheidet apertheidnek sikerült leírni, ez némileg azért csökkenti azt a látszatot, amelyre a levélírók törekedtek: nem antiszemiták, ugyanúgy fontosak nekik a más népekkel szembeni népirtások. Mégis, megvádolták a rektort azzal, hogy azért vezetteti be a tanegységet, mert a hallgatók antiszemiták. Kissé zavaros ez így.
Végezetül három — egyébként konstruktív — javaslattal álltak elő, amelyekkel ki lehetne váltani a nemrég bejelentett tantárgyat. A legnagyobb baj azonban a lezárás:
“A tárgyat a jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni.
Tisztelettel: Az egyetem hallgatósága.”
Már a levél megjelenését követően is kiderült, hogy egyáltalán nem képviselik a szerzők a teljes hallgatóságot, vannak, akik szerint jó ötlet a tantárgy. Ilyen felfokozott, közéleti vitát is generáló helyzetben nem szabadott volna a szerzőknek így szignózni az irományt, mert azt a látszatot keltik, mögöttük áll a hallgatóság. Ezzel ugyanis közvetve “megbélyegezték” azokat az egyetemistákat is, akik nem értenek egyet velük.
Ez a kétbites gondolkodás átka: oda-vissza hat. Ha valaki egy érzékeny témában kinyilvánít valamit, másvalaki pedig ezzel ellenkező véleményt fejt ki, akkor az első bagázs megbélyegzi a másodikat. Itt is ez történhet, aki most kikerül a Pázmányról, olyan személyként kezd majd munkát keresni, aki ellenzi a holokauszt oktatását. Legalábbis a közvélemény szemében ez csapódik le, ilyen helyzetben tehát nem volt szerencsés a szignózás, mert akár olyan hallgatótársaiknak árthattak ezzel, akik nem is értenek együtt velük.
Kár, hogy nem gondolták át ezt jobban.