Párizs, Bejrút vagy Jeruzsálem áldozatai nem érnek ugyanannyit?

A közelmúltban gyakran előkerült ez a kérdés: egyrészt az izraeli késeléses támadássorozat során, másrészt az Egyiptomban lelőtt orosz gép kapcsán, harmadrészt a bejrúti majd párizsi merényletek miatt vádolták egymást az emberek kettős mércével.

Emlékezhetünk: az elmúlt másfél-két hétben nemcsak párizsi terroristák felkutatása, hanem az emberek Facebook-profilképe is borzolta a kedélyeket. A Facebook ugyanis lehetővé tette, hogy a felhasználók profilképükön a francia trikolórral fejezzék ki szolidaritásukat a párizsi áldozatok családjaival. Ennek kapcsán is felmerült kritikaként — például Nagy Áron Magyar Nemzetben megjelent cikkében –: rengeteg terrorcselekmény történik a világban, mégis csak a párizsi merényletek váltottak ki szolidaritáshullámot az emberekből. Természetesen érthető a felháborodás, hiszen — elvben — minden emberélet ugyanannyit ér, éppen ezért — szintén elvben — nem indokolt a különbségtétel az Egyiptomban lelőtt orosz gép, a bejrúti merénylet vagy a párizsi robbantások áldozatai között. Csakhogy a valóság azt mutatja, hogy ezek tényleg csak elvben működnek így.

Provinciális olvasók háttértudás nélkül

Sokak szerint a média elhallgatta a többi merényletet — Lakner Dávid MNO-n megjelent cikkében összeszedte a példákat –, pedig ez nem is igaz: ha az ember kicsit utánaolvas, lefuttat pár keresést, láthatja, hogy a nyugati média is foglalkozott a bejrúti merénylettel vagy az orosz gép lelövésével, csak éppen a kutya sem olvasta. Éppen ez az, ami miatt a külpolitikai újságírók gyakran szentségelnek: az olvasó többnyire provinciális, csak az érdekli, ami rá is közvetlen hatást gyakorol. Ha csak közvetve lehet kimutatni a hatást, már nem is olyan fontos, ha a címben nincs erre utalás, csak nagyon kevesen olvassák el az adott írást.

Ám nem csak emiatt kevésbé érdekes egy izraeli, egyiptomi vagy bejrúti merénylet: a dolognak kulturális vetülete is van. Egy nyugati világban szocializálódott ember számára kevésbé érdekes egy más kultúrában történt esemény, mert az nem érinti közvetlenül, valamint többnyire nem érti és nincs tisztában az ottani viszonyokkal. Egy közel-keleti hír megértése jókora háttértudást feltételez, például ismerni kell a térség földrajzát ahhoz, hogy tudjuk: Bejrút nem az Iszlám Állam által bitorolt területen fekszik, hanem Libanonban. Ha ezt tudjuk, máris érezzük, miért fontos a hír és elolvassuk. Ám a legtöbb ember nincs tisztában például a Közel-Kelet vagy Ázsia múltjával és földrajzával, előbbiről többnyire csak azt tudják, hogy az arabok és a zsidók ott irtják egymást és gyakoriak a terrorista merényletek. Ennyi.

Tegyünk ellene!

A kulturális különbségekhez hozzátartozik az is, hogy Nyugaton leginkább az hír, ami az USA-ban sztori. A nyugati kultúrában szocializálódott médiafogyasztók nem olvassák más kultúrák orgánumait, sőt, leginkább a Facebookról tájékozódnak a világ dolgairól. Az amerikai médiagépezet pedig képes tematizálni a nyugati kultúra közvéleményét, így sok esetben sokkal többet tud egy magyar ember arról, milyen lövöldözés történt egy közép-nyugati porfészek iskolájában, mint arról, hogy mi történik például az ukrán fronton.

Persze a fentiek mind elszomorítóak, de tudunk tenni ellene. Ki kéne nyitni a szemünket és meg kéne lássuk, hogy a világon történnek szörnyű és remek dolgok egyaránt, olyanok, amelyekről érdemes tudni és olvasni. Nemcsak a szomszédban, hanem sokkal távolabb is. Le kéne már venni a provincializmus sokat ártó szemüvegét és helyette távcsőbe tekinteni: mi a helyzet a Közel-Keleten, Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és a Csendes-óceáni szigetvilágban? Ha így teszünk és tájékozódunk, hallatlanul érdekes dolgokkal és sorsokkal fogunk találkozni. És akkor talán szolidárisabbak leszünk más kultúrákban élő embertársaink halálával kapcsolatban is.