Segíts Benyónak különdíjat nyerni!

Indultam egy fotópályázaton, rád is szükség van, hogy különdíjat kaphassak. Segíts egy szavazatot érő lájkkal, ha tudsz!


Az egész március 20-án kezdődött: ekkor jártam barátnőmmel, Nikivel egy sétán — amelyet Vincze Miklós újságíró kollégám szervezett — a Kozma utcai zsidó temetőben. Ekkor kattingtattam néhány hangulatos képet a telefonommal, amelyek közül párat ki is tettem Instagram-oldalamra.

EMIH

Eltelt pár hónap, már el is feledtem lassan, hogy ott jártam, amikor felbukkant Facebookon egy fotópályázat, amelyet az EMIH hirdetett. A főváros rejtett zsidó kincsei című pályázatra szeptember 28-ig kellett beküldeni a képeket, kaptam is róla visszaigazolást, hogy befutottak, majd vártam. Október 5-én aztán jött a jó hír: két képemet beválogatták, ki is állítják, licitálni lehet rájuk, a befolyt összeget pedig a Vasvári Pál utcai zsinagóga felújítására költik.

A pályázati kiírás szerint október 10-én felkerültek a kiállításra szánt fotók az érintett Facebook-oldalra, amelyen szavazni lehet rájuk. A legtöbb lájkot kapó kép készítője pedig eltölthet egy hétvégét a nemrég felújított mádi rabbiházban. Nos, ebben kérem segítségeteket. Mutatom a két képet, alatta pedig a linket, hol tudtok rájuk szavazni egy lájkkal.

Magány

Ha ez a kép tetszik, itt szavazhatsz rá.

Remény

Ha pedig ez a kép, akkor itt szavazhatsz rá.

Nagyon szépen köszönöm a segítséget!


Ui.: Gondoltam, megmutatom még azon képeket is, amelyek lemaradtak a kiállításról, de pályáztam velük, íme:

Darabokban | Elment
Oroszlán | Rendnek kell lenni

Még egyszer köszönöm a segítséget!

Like what you read? Give Bence Földi a round of applause.

From a quick cheer to a standing ovation, clap to show how much you enjoyed this story.