Sötétpiros dolgok
.. avagy a válasz az örök kérdésre, hogy mit csinálnak az emberek a nyúlon túl, amikor szabadságon vannak: elmennek valahova máshova.
Máshova elmenés közbeni élmények alább zanzásítva, avagy a szomszéd tehene mindig zöldebb.
Április — Franciahonban (Bordeaux, avagy sötétpiros)
Már egy ideje én is tervezem, hogy meglátogatom a környező országokat, hogy ne csk egyféle Arábiát lássak. Mondjuk Franciaország pont nem illik ebbe a sorba, bár félmaratont inkább ezen a klímán fut az emberfia. Már ha lehet válogatni. (ideát inkább csak téli versenyek vannak, akkor nincs sokkal melegebb 28–30 foknál)
Odakint elgondolkodtam azon, miben is jobb a jó öreg Európa, mint a világ legmodernebb (jujajj…), csillogó, toronyházas birodalma?
Például abban, hogy itt tényleg sokféle ember van. (Persze itt az előző gyárra is azt mondták hogy mennyire nemzetközi cég, aztán kiderült hogy úgy értik hogy mindenki indiai meg pakisztáni.) Van öreg és fiatal, van aki kutyát sétáltat, van aki járókeretet. A birodalom lakosságának 80%-a 20-33 közötti, munkaerő. A franciáknak van stílusuk, tudnak öltözködni. Általában kedvesek, de legalább van saját személyiségük (és nem mindig hagyják otthon reggelente a fogason). A közvélekedéssel ellentétben beszélnek angolul.
Európának ezen a részén még adnak a minőségre. Nincs mindenre kiírva, hogy fantasztikus, prémium és exkluzív, simán csak jó. Persze lehet hogy mázlim volt és vak vagyok, ki tudja.
Ami fura, hogy mindezek ellenére nem tűnik drágának. Az első meglepetés akkor ért, amikor láttam, hogy az isztambuli reptér (a túlárazott dolgok biztonságos temploma) kicsit olcsóbb, mint a gyár melletti kávézó.
A ködös Albion, avagy Ricsi bácsi és a mindenszínű álomkabát
Ha Október, akkor London, régi nagy szerelem. Kérdezték a kollegák, hogy nem tartok-e tőle hogy nagyon rossz idő lesz, mert állítólag csak 15 fok van és lehet hogy esik az eső. Persze én erre nagy kerek szemekkel és faltól-falig vigyorral csak annyit tudtam mondani: “Tényleg? Úgy érted igazi eső?”.
London még mindig a modern világ egyik fővárosa, ilyet nem lehet csak úgy 20–30 év alatt felépíteni. Még nagyobb, még színesebb és persze méginkább beszélnek angolul. (Kerek mondatok! 100 szavasnál nagyobb szókincs!)
Persze volt céges partiság (hivatalosan ezért mentem) remek környezetben, szemerkélő esővel, a semmi (bocsánat, az angol vidék) közepe környékén. Azért kicsit bizarr volt rájönni, hogy nemzetközi cég ide vagy oda, az egyetlen ember, akivel volt közös ismerősünk az a szaúdi kollega.
Éljenek az ausztrálok, avagy apró kitérő
Amikor a jegyet foglaltam, annyira nem tudatosult bennem, hogy idefelé Quantas, visszafelé Emirates, de a gépbe beszállás után eleg gyorsan nyilvánvaló lett.
Nekem az ausztrálok azok az angolok, akiket nem nyomaszt az időjárás, de mégis rendesen (avagy többnyire érthetően) beszélnek angolul. Mindig van valami vidámság a beszédükben, akkor is ha épp azt magyarázzák, hogy épp két jomadárra várunk, akik eltévedtek a reptéren. Aztán biztos ami biztos azért bemondják, hogy“ha Mr és Mrs Smith mégis itt van valahol, plíz jelentkezzenek a személyzetnél.”
A nagy utazás úgy kezdődött, hogy a pilóta megszólalt “ha még van valaki a földi személyzetből a gépen, légyszi most már tényleg szalljatok ki.”
Ehhez képest az Emirates stílusa nyársat nyelt grillkolbász, persze csak lenne, ha nem lenne az is betiltva.
