A korona elnapolta, hogy ott legyek a koronázáson
Harminc éve vártunk a bajnoki címre. Jómagam tizenkét éve vártam arra, hogy eljussak kedvenc csapatom hazai meccsére. Egyelőre mindkettőre várnunk kell még a koronavírus miatt.
A 2005-ös BL-döntős szimpátia után a 2008-as szezonban lettem végérvényesen Liverpool-szurkoló, főként Steven Gerrard miatt. 2017 nyarán láthattam először Liverpool-mezes fickókat a labda után rohangálni, valamint egy stadionban tartózkodhattam magával Fantasztikus Kapitánnyal is, amikor az MTK fiataljaival meccselt az általa vezetett ificsapat.
Természetesen már ezt megelőzően is szerettem volna eljutni Liverpoolba egy hazai bajnokira, de még ezt követően is sok időbe telt, mire megtehettem. Addig maradtak az OLSCH-s meccsnézések a Bölcsőben.
Mostanra azonban végre megteremtődött a lehetőség, ki is néztem a Crystal Palace elleni bajnokit még tavaly év végén.
Első utam lévén a Focitourral szándékoztam menni, hogy a szervezés (szállás, jegy, stb.) miatt ne kelljen idegeskednem, csak az élményt élvezhessem ki.
Idővel kiderült, FA-kupa hétvégéről van szó, így csak akkor rendezik meg a bajnokit, ha a Liverpool is kizúg a sorozatból. Szégyen vagy nem, önző önös érdekeimből kiindulva némi kettősséggel néztem a Shrewsbury elleni két, majd a Chelsea elleni egy találkozót. Az utóbbin összehozott vereség miatt nem annyira bánkódtam (hiszen így mehetek Liverpoolba!), csak a rossz forma aggasztott.
Közben a bajnoki meccsek úgy alakultak, hogy úgy tűnt, bajnokavató is lehet a találkozó, amelyen egyáltalán nem szép emlékű volt edzőnk jelenlegi csapatával csapott volna össze a Liverpool.
Ám a koronavírus egyre inkább elkezdett bemászni a kontinensre, és legfőképpen a kontinensen élők agyába.
Az átlag ’Pool-drukkereknek is szívfacsaró volt olvasni a híreket arról, hogy most akkor folytatják-e a szezont vagy sem, zártkapusok lesznek-e a meccsek vagy sem, nyitva lesznek-e egyáltalán a pubok vagy sem. Számomra még inkább, folyton igyekeztem alkalmazkodni a helyzethez: ha zártkapus lett volna a találkozó, akkor is megpróbáltam volna leszervezni a Focitourral, hogy mehessek, hogy
legalább egy pubban, helyiek körében élhessem át a három évtizede áhított eufóriát.
De miután kiderült, hogy PL-csapatok keretei és stábjai is megfertőződtek, átadtam magam a racionalitásnak és elengedtem a dolgot. Biztos voltam benne, hogy felfüggesztik a szezont – remélhetőleg nem félbeszakítás lesz a vége. A Focitour biztosított, amennyiben lejátsszák a találkozót később, arra érvényes lesz a befizetett pénzem. (Az, hogy az UEFA elhalasztotta egy évvel az Európa-bajnokságot, arra enged következtetni, hogy ha a helyzet engedi, nyáron befejezik a PL-t. Láthatóan a liga célja is ez.)
De nem is annyira a pénz aggasztott. Hanem az, hogy egy vírus megfosztotta egy város népét és egy csapat szurkolóit világszerte, hogy méltóképpen ünnepelhessen. És persze engem is attól, hogy először lássam élőben a kedvenceimet abban a stadionban, amelynek egyik lelátójáról úgy nyolc éve elneveztem a blogomat.
Az azonban bizonyos, hogy ez a szezon egy életre beleivódott az emlékezetünkbe.
És még egy gondolat a végére. Egészen elképesztő, hogy a remek klubhimnuszunk mondatai még a koronavírus megpróbáltatásai idején is helytállóak.
“When you walk through a storm
Hold your head up high
And don’t be afraid of the darkAt the end of a storm
There’s a golden sky
And the sweet silver song of a larkWalk on through the wind
Walk on through the rain
Though your dreams be tossed and blownWalk on, walk on
With hope in your heart
And you’ll never walk aloneYou’ll never walk alone”
Ha tetszett, a képre kattintva kövesd a blogot a Facebookon is!
