Klopp átírta a futball alapszabályait
Mostanra több generációnyi Liverpool-szurkoló nőtt fel úgy, hogy csak ábrándozhattak arról, hogy imádott csapatuk megnyeri a bajnokságot. Hogy megnyeri első Premier League-serlegét. De ez mégsem következett be soha. És úgy tűnik, továbbra sem fog.
Sem akkor, amikor Steve McManaman és Jamie Redknapp osztotta a zsugát Stan Collymoore-nak és Robbie Fowlernek, sem akkor, amikor Michael Owen ontotta a gólokat, és akkor sem, amikor Steven Gerrard és Fernando Torres volt a világ legfélelmetesebb támadópárosa. Nem sikerült nyerni, amikor Luis Suárez, Raheem Sterling, Philippe Coutinho és Daniel Sturridge tépték darabokra az ellenfelek védelmét. És nem jött össze a bajnoki cím akkor sem, amikor 97 pontot szerzett a csapat, és mindössze egyszer szenvedett vereséget, azt is 11,7 nyomorult milliméterrel.
Egyesek átkot véltek felfedezni az események mögött. Mások a karmát okolták, pontosabban Heyselt, és azt, hogy annak az elátkozott meccsnek az utóhatásaként olyan angol klubok maradtak le az európai kupaszereplésről, mint az Everton, a West Ham, a Sheffield Wednesday, a Coventry City, a Wimbledon vagy a Luton Town. Sokan pedig egyszerűen az elképesztő balszerencsének tudták be a pechsorozatot, és elkönyvelték a Liverpoolt lúzer csapatnak. Márpedig, ha valamire rámondanak valamit, akkor az meg van mondva, és az úgy is van.
Sokak szerint legalábbis, de nem mindenki szerint. Például Jürgen Klopp szerint sem. Őt nem lehet leszerelni azzal, hogy ez van, mert ezt mondták, hogy így csináljuk, mert eddig is így csináltuk. Ő azt mondja, hogy miért nem mondunk mást, ha lehet mást is mondani? Miért nem csináljuk máshogy, ha lehet máshogy is csinálni?
Miért nem csináljuk jobban?
Annak idején, amikor belecsöppent az edzősködésbe, Zeljko Buvac-csal együtt állandóan kísérleteztek a csapattal edzésen. Kipróbáltak mindenféle dolgot, teljesen őrült ötleteket is, aztán ezek egy része működött, más részük meg nem. Azt mindenesetre megtanulták, hogy érdemes próbálkozni, mivel mindig ki lehet találni valami újat, ami az adott körülmények között működik, mindig lehet előnyt kovácsolni olyan apróságokból, amikre eddig nem figyeltek oda.
Miért kellene megelégedni azzal, ami eddig működött, ha akár csak egy hajszállal is jobbak lehetünk annál?
Jürgen Klopp azóta is ezeket az apróságokat keresi, ezeket az apró részleteket kutatja. Nem véletlen, hogy munkája itt és most vitte a csúcsra, olyan magasságokba, ahol csak nagyon kevesen jártak, ha jártak egyáltalán. Most jött el az ő ideje, most érkezett el a futballnak az a korszaka, amelyben kiteljesedhet.
Akkor, amikor a futball szintet lépett, bekövetkezett a paradigmaváltás, és az élen járók elsajátították és folyamatosan fejlesztik a futballcsapat teljességgel adatvezérelt, sporttudományra épülő felkészítését.
Kloppnak olyan stábja van, közte adatelemzőkkel, elméleti fizikussal, igazolási tanácsadókkal, dietetikussal, sportgyógyászati szakértővel, pszichológussal, bedobásokért felelős edzővel, akiknek minden tagja azon dolgozik nap mint nap, hogy megtalálja ezeket az apró különbségeket, amelyek aztán összeadódva nagyon sokat jelentenek – mondjuk, 22 pontnyit.
Miért csináljuk úgy, ahogy eddig csináltuk? Csak azért, mert eddig így csináltuk? Miért higgyük el azt, amit mondanak rólunk, ha hihetünk abban is, hogy jobbak vagyunk?
Klopp eljött ide, és arra kért, minket, hogy higgyünk. Mi hittünk, ő dolgozott, folyamatosan felülvizsgálva módszereit, folyamatosan kutatva azt, hogyan lehet még jobb, hogyan lehet még erősebb a csapat, hogyan érhet el még jobb eredményt. Miért csináljuk ezt így, ha lehet ezt jobban is? Ki mondta, hogy a jobbhátvéd nem szervezheti a játékot?
Önmaga és módszerei folytonos felülvizsgálata során odáig ment, hogy elküldte azt a Buvacot, akivel 17 éven át voltak legjobb barátok és közvetlen munkatársak. Ez az ember, ha majd úgy gondolja, hogy az az ára annak, hogy lehessen jobban is csinálni, képes lesz elküldeni saját magát.
Ez az ember pont olyan alapos, pont olyan megszállott, mint Shankly volt.
Állhatatos, gyakorlatilag rögeszmés munkájával a Liverpoolt négy év alatt egy Európa-ligáért harcoló lesajnált csapatból a világ legjobb futballklubjává varázsolta. Azzá a futballklubbá, amely irányt mutat, amely példával jár a világ többi focicsapata előtt, akitől csak tanulni lehet.
A ’Pool hirtelen, még azelőtt, hogy megnyerhette volna a Premier League-et, egy evolúciós lépcsőfokot ugorva hirtelen kinőtte azt. A Liverpool jelenleg egy olyan bajnokságban szerepel, ahol egyedül van, már csak önmagával és a rekordokkal versenyez. Úgy tűnik, hogy a Liverpool tényleg nem nyerhet Premier League-et, ez nem adatik meg, de ez igazából már nem is érdekes. A Liverpool ugyanis visszatalált a futball Édenkertjébe.
A Paradicsom mégis létezik, és éppen olyan, amilyennek gondoltuk.
Ha tetszett, a képre kattintva kövesd a blogot a Facebookon is!
