Az egyetlen forradalmár
Jürgen Klopp a mi generációnk Shanklyje, akiről mesélni fogunk a gyerekeinknek és unokáinknak, akkor is, ha éppen egy újabb sikerkorszakot élünk meg egy újabb sikeredzővel…
“Kilöktek az útra, az autó rám dudált
Néztem, mint alma nélkül a szelíd almafák
A házak falaira puskát rajzoltam
Az egyetlen forradalmár vagyok a városban”*
Most már tényleg megvan a bajnokság, de hiába tudjuk már fél éve, hogy meglesz, még mindig nehéz felfogni, megemészteni – és persze végigrágni magunkat azon a rengeteg cikken és poszton, amivel amúgy teljesen jogosan árasztanak el bennünket a különböző felületekre író kollégák.
De hogy is lenne könnyű felfogni és megemészteni mindezt, ha még mindig hihetetlen felfogni azt az ajándékot is, amit öt évvel ezelőtt kaptunk, és amit (akit) úgy hívnak, hogy Jürgen Klopp. Hátborzongató belegondolni, hogy ez az ember menedzselheti a klubunkat, és pont úgy, pont olyan szenvedélyesen, pont olyan hatékonyan és pont olyan sikeresen, ahogyan a legszebb álmainkban láttuk, amikor először eljátszottunk a gondolattal, hogy Liverpoolba jön.
Bármilyen szerényen hárítja is a hasonló bókokat, egyáltalán nem túlzás együtt említeni a nevét a Bill Shankly – Bob Paisley – Joe Fagan hármas tagjaival. Nemcsak azért, mert hozzájuk hasonló módon kollektivista focit rakott össze – nem jó focistákból, hanem emberekből, akik jól fociznak –, hanem mert mindez történelmi tettekben csúcsosodott ki. Elsőként hozta el a Premier League-trófeát és a klubvilágbajnoki címet, elhozta a hatodik európai kupát, és bónuszként még odatette ezek mellé az európai szuperkupát is. Mindezt tizenhárom hónap leforgása alatt – úgy, hogy az előző tizenhárom hónapban csak hajszál híján nem lett a miénk a PL- és a BL-trófea.
„S mivel forradalmár minden városba kell
Nekem meg ez a város nagyon megfelel…”
Amikor jött – puska a vállán, a lova felnyerített, esténként ette meg a kihűlt reggelit –, még tényleg csak ő volt az egyetlen forradalmár a városban. Csak ő hitte el azt, amit mondott, hogy ez lesz a világ legnagyobb klubja, csak össze kell fogni, dolgozni kell, és sikerülhet. Aztán egyre több embert állított maga mellé, kit megnyerő stílusával, kit kérlelhetetlen szenvedélyével, kit a pályán a meccsről meccsre, szezonról szezonra tapasztalható fejlődéssel, kit pedig az eredményekkel – végül pedig Liverpool vörös fele már nem állt másból, csak forradalmárokból. Épp ennyi kellett ahhoz, hogy a város meghódítsa az egész világot.
Az egykor legcinikusabb, legmegátalkodottabb és legkritikusabb Liverpool-szurkolók ma már a legnagyobb Klopp-hívők, illetve egyek a legnagyobb Klopp-hívők közül, mert már mindenki az, aki a Liverpoolnak szurkol. Igen, FSG tíz éve, adatvezérelt megközelítés, moneyball, elméleti fizika, sport science, Michael Edwards, Pep Lijnders, Peter Krawietz és mindenki más, igen, ők egytől egyig kellettek a sikerhez, de a sikerért elsősorban mégis Jürgen Klopp a felelős.
Mert akármilyen tehetség áll egy klub rendelkezésére, vagy akármilyen felkészült egy cég, akármilyen ütőképes egy hadsereg, az élére akkor is kell egy menedzser, egy ügyvezető, egy hadvezér. Egy vezető, akinek víziója van, akinek olyan karizmája van, hogy mindenki tűzbe menne érte, aki képes úgy megközelíteni a dolgokat, ahogyan senki más nem gondolná, hogy lehetséges. Ennek a vezetőnek pedig Jürgen Klopp az archetípusa, a világ legjobb edzője, a világ legjobb menedzsere, a futballtörténelem egyik legjobb szakembere.
„…Az autók elé, az útra vetem magam
Az egyetlen forradalmár vagyok a városban”
Elképesztően szerencsések vagyunk, hogy végignézhettük ennek a klubnak a fejlődését, ennek a projektnek a kibontakozását, és végig szurkolhattunk ezeknek a játékosoknak, amint a csúcsra érnek, és beírják nevüket a futball történelemkönyvébe.
Ahogyan a kieső Hull skót balbunkója a világ egyik legjobb szélső védőjévé válik.
Ahogyan a helyi tehetség húszéves korára a világ egyik legértékesebb játékosává lép elő, aki úgy alázza meg séróból a Messivel, Suárezzel, Busquetsszel felálló Barcelonát, mint a negyvenéves térdvédős rutinnyó a kölyköket a csütörtök esti kispályás bajnokságon.
Ahogyan az állandóan sérült, helyét se találó angol hátvédből 22 éves korára a világ egyik legkiegyensúlyozottabban és legelegánsabban focizó védője lesz.
Ahogyan a nevetség tárgyává váló, középcsapatoknak kínált perememberből a világ legfélelmetesebb futballgépezetének rettenthetetlen kapitánya válik, aki bármely poszton is szerepel, Klopp meghosszabbított kezeként űzi társait.
Ahogyan a Brendan Rodgersre erőszakolt, meghatározhatatlan posztú tucatbrazilból a világ legjobb hamis kilencese lesz.
Ahogyan áron alul sikerül elhozni két olyan csendes és mosolygós fiút, akikről már első meccsükre sikerül kideríteni, hogy a világ legjobb támadósorában a helyük.
Ahogyan a klub kiszemel két játékost, akik a befejező darabjai lehetnek a mesterműnek, csak ők, és senki más, és akkor is elhozza őket, ha a körülmények összeesküdnek ellene, és fél évet kell várni rájuk.
Ahogyan a valaha volt legfélelmetesebb klubszezon előtti nyáron már nem igazol felnőtt korú labdarúgót a klub.
Ahogyan egy tehetséges fiatal csapat a világ legjobbjává érik.
Ahogyan megtiltják nekik, hogy meccs előtt megérintsék a „This Is Anfield” táblát, majd mindent megnyerve kiharcolják maguknak a jogot, hogy mégis megtehessék.
Ahogyan a modern Liverpool megírja saját történelmét.
Ez mind önmagában is bestseller-sztori, de mind egyszerre történt meg a valóságban, a szemünk láttára, és mindért Jürgen Klopp a felelős.
Ahogyan ő tehet arról is, hogy nem fog előfordulni, hogy a pályán egy játékos nem tesz meg mindent, és még annál is többet a sikerért. Ebben a vörösben, ezzel a madárral a mellén, ezzel a szurkolótáborral a háta mögött amúgy se nagyon képes ilyesmire senki, de úgy, hogy Jürgen Klopp áll a vonal mellett, ez teljességgel elképzelhetetlen.
Jürgen Klopp a mi generációnk Shanklyje, akiről mesélni fogunk a gyerekeinknek és unokáinknak, akkor is, ha éppen egy újabb sikerkorszakot élünk meg egy újabb sikeredzővel, aki ma talán még nem több egy angol másodosztályú csapat közepesen tehetséges, csupaszív középpályásánál, de valahogy, valamiért már el lett rendelve neki ez a sors.
Ahogyan Kloppnak is már eleve elrendeltetett a Liverpool – hiába tudtuk ezt mindig, mégis nehéz felfogni még öt év elteltével is.
* A Forradalmár c. számot is tartalmazó Naphoz Holddal c. Kispál-album abban a naptári évben jelent meg, amelyben a Liverpool utoljára számított bajnoki címvédőnek.
Ha tetszett, a képre kattintva kövesd a blogot a Facebookon is!
