Breaking Red – 2. Better Call Salah

Az előző rész: Breaking Red – 1. Totál agymenés

Fekete fehérben látunk mindent. A kissé idősödő, magas férfi már jó ideje néz a tenger felé a villa árnyas verandájáról. Csak egy fürdőnadrágot visel, s időnként fejéhez kap, mintha nem létező baseball-sapkáját akarná megigazítani, de ujjai csak egyre szaporodó ősz hajszálai közé túrnak. Nincs már dolga, nem kell mennie sehová, nem tesznek fel neki kellemetlen kérdéseket, nem kell riválisokkal és bírákkal ordibálnia. A cigarettával vívott, folyton kiújuló küzdelmét leszámítva nincs gondja többé – de mindez épp elég gond számára.

Még mindig gyönyörű felesége épp visszaér a reggeli úszásból. Mezítláb lépdel a füvön, törülközőjét az egyik napozóágyra teríti, mellette már ott várja a könyve némi frissítő társaságában. Épp elhelyezkedne, hogy az olvasásba merüljön, amikor benéz a villa ablakán, majd napszemüvegét homlokára tolva, kérdő kézmozdulattal villant zavarodott mosolyt az épület irányába.

A férfi ekkor eszmél rá, hogy azóta áll így, egyik cigarettáról a másikra gyújtva, amióta felesége úszni indult. Teste nem mozdult egy tapodtat sem, de fejben messze járt, messze a szigettől, messze a Földközi-tengertől, egy sokkal borongósabb városban, ahol nem a nap tette boldoggá az embereket, hanem a vörös kristálynak becézett nehézfém-képlet, amit ő és cinkostársai alkottak meg.

Tíz évvel korábban

Hirtelen minden színes. Meleg árnyalatok ragyogják be a képet, napsütés színezi élénkre a Liverpoollos Hermanos gyorsétterem parkolóját, ahol Klopp áll.

Zsebében zörög a mobil. Előveszi, kinyitja, majd füléhez emeli az eldobható készüléket.

– Eddie, már akartalak hívni. Mi a helyzet?
– De Boer átvenné a járművet, be is zúzatná – Michael Edwards kicsit furcsán, szinte suttogva szól bele a telefonba. – Meg volt még itt pár hordó potenciálisan veszélyes anyag, talán Berillium meg Szamárium, azokat is elhoztam, még fizetne is érte.
– Jól van, Eddie, nagyon, jó! Akkor rendben is vagyunk.
– Nem egészen.
– Hogyhogy? – Klopp felvonja mindkét szemöldökét. A vonal túlsó végén Eddie hallgat egy darabig, csak utána mer újra megszólalni.
– A Selhurst Park előtt még Southampton felé kanyarodtunk. Csak egy utolsó körre – kezd óvatosan vallomásába Edwards.
– Folytasd – Klopp összeszorított fogsora szinte sistereg, ahogy kipréseli magából a szót.
– Szóval kiszúrtak. Azt hiszem, az Illegális Megkeresésiek – Eddie szinte remegve folytatja. – Követtek egész a Selhurst Parkig. Itt megpróbálták kinyittatni velünk az ajtót. Mi bezárkóztunk. Mindenféle jogi szarsággal fenyegettek, de nem dőltem be nekik. Megmondtam, hogy jöjjenek vissza hivatalos irattal, ha akarnak valamit, amúgy semmi közük a lakókocsinkhoz.
– És most mi van? – Klopp olyan ember hangján beszél, mint aki bármelyik pillanatban felrobbanhat.
– Itt dekkolnak kint, folytatják a fenyegetőzést meg telefonálgatnak.
– Hányan vannak?
– Igazából nem tudom. Csak egy hangot hallottam eddig, valami Henknek hívják, az is lehet, hogy ő van egyedül.
– Jól van – Klopp hirtelen nyugodtabb hangra vált, mint akinek eszébe jutott a megoldás. – Van ez a fickó, akiről beszéltetek nekem mostanában. Akinek van megoldása vagy embere mindenre.
– Szalah?
– Igen. Csak hívd Szalahot. Ő megoldja. Aztán kerüld el Sotont egy időre.

Klopp mérgesen kettétöri a telefont melle előtt, majd a darabjait tiszta erőből elhajítja olyan messzire, amennyire csak bírja. Egy ideje tudta, hogy a kristály tökéletes stabilitását csak Vergilium hozzáadásával lehet elérni, és most már azt is, hogy erről az összetevőről egy időre le kell mondania. A hazai piac meghódítása így legalább egy évet csúszik, ha nem kettőt.

– Halló! Henk Schroedinger?
– Igen, ki beszél?
– Rámi Abbássz Issza vagyok. Mohamed Szalah ügynöke.
– Igen, hallottam már magáról. Nagyon örvendek, de ez nem a legalkalmasabb…
– Ügyfelem nevében illegális megkeresést kívánok bejelenteni.
– Igazán? Remek, köszönöm, hogy jelezte! Nos, lenne szíves felhívni az irodánkat? A kollégáim bármikor…
– Az egyik legnagyobb angol klubról van szó.
– Valóban?
– Igen, akár komolyabb botrány is lehet belőle.
– Bizonyítéka is van?
– Azt nem tudom, hogy elegendő-e bizonyítéknak, de megmutatom szívesen, amim van.
– Hol tudunk találkozni?
– Most indulok a reptérre, de út közben meg tudok állni valahol.
– A Heathrow-ra megy?
– Igen, most Wokingban vagyok.
– Akkor várjon meg, legyen szíves… mondjuk, Addlestone-ban. A golfklub előtt. 45 perc és ott vagyok.
– Hm, rendben – egyezik bele némi habozás után a telefonáló. – Kérem, legyen pontos, mert indul a gépem.

Henket már nem is érdekli annyira a lakókocsi. Bevágódik Jeep Commanderébe, felkapcsolja a szirénát, hogy átvágjon a dél-londoni forgatagon. Így hétköznap délután nem is olyan egyszerű feladat háromnegyed óra alatt letudni az utat, akármennyire száguld is. Kicsit könnyelműen ment bele, de út közben látja maga előtt a parafatáblát, Róma térképét a vörös kristály feltűnési pontjaival, a lakókocsi fotóját, amiről szentül hitte, hogy ugyanaz, mint amit az imént hagyott ott a roncstelepen, a fantomképet Gutenbergről, ami feltűnően hasonlít Jürgen Kloppra, és most itt van ez, közvetlenül Mohamed Szalah, a Serie A egyik legjobbja! Minden összevág. Már látja maga előtt, a Klopp eltiltásáról és a pontlevonásról szóló híreket. Már fogalmazza a válaszokat az újságíróknak. Lehet, hogy lesz könyv is.

Az M25-ös autópálya duruzsolása szinte nem is hallható az Abbey Moor golfklub bejáratához vezető úton. A vidék csöndjét egy távolról üvöltő sziréna veri föl, majd nemsokára beviharzik a képbe egy fekete Jeep Commander, hogy alig lassítva beforduljon a főépülethez. A terepjáró nagyot fékezve áll meg az aprókavicsos parkolóban, majd kivágódok az ajtaja, és Henk Schroedinger pattan ki belőle, hogy rohanva az épület felé vegye az irányt. Egy átlagos napon Henk fitymálva nézne végig a nem túl előkelő létesítményen, de ez nem egy átlagos nap, ez lehet a nagy fogás, a fordulópont karrierjében – egyébként se baj, ha kicsit eldugottabb helyen beszél Isszával.

Amikor belép a recepcióra, szinte senkit nem lát a lobbyban, néhány idős vendéget leszámítva, Zavartan odabiccent feléjük, majd egyenesen a pulthoz viharzik. A recepciós, egy vékony, sötét hajú, markáns arcú férfi, aki készségesen köszönti kellemesen búgó hangján.

– Mr. Schroedinger?
– Igen…
– Mr. Issza az imént telefonált, sajnálatát fejezte ki, amiért nem tud megjelenni, de tudja, a forgalom és a gépe indulása… – a férfi őszintének hangzik, és máris folytatja, miközben a monitora felé fordul. – Viszont küldött egy e-mailt, amiben van egy csatolmány. Ha gondolja, továbbítom önnek.
– Nem kell, köszönöm – lép oda Henk a számítógéphez. Az egeret határozottan veszi ki a megszeppenten hátráló recepciós kezéből, majd rögtön megnyitja a csatolmányt.

Egy kicsit számol a gép, majd betölti a fájlt, egy első ránézésre végeláthatatlannak tűnő szövegfolyamot. Henk beleolvas, lejjebb görget, olvas, görget, szája szélén mosoly bujkál, majd a nyomtatásra klikkel, valamint tovább is küldi magának a fájlt, és törli a recepciós gépéről az e-mailt.

Minden oldalon azonnal átszalad, amint kijönnek a nyomtatóból, majd alaposabban is átolvassa a dokumentumot, de nincs elragadtatva attól, amit lát. Előhúzza telefonját, hogy felhívja Isszát, de a központ „Nem kapcsolható” üzenettel fogadja, amin Henk egyáltalán nem lepődik meg. Megvárja míg az utolsó oldalt is kinyomja a printer, majd hóna alá fogja a papírköteget, és egy „Köszönöm szépen a kedvességét” vagy valami hasonlót elharapva mogorván kivonul az épületből, hogy azonnal el is hajtson.

Már alig van bent valaki a hivatalban, amikor Henk Schroedinger beesik egy paksamétával a hóna alatt. Egyenesen átvág az egybenyitott iroda túlsó sarkába száműzött informatikai részleghez, miközben arcán nem mozdulnak a mérges fintorba rándult izmok.

– A kitakart részeket akarom látni – vágja le a papírköteget egy Slayer pólóban ülő, szőrös, fejhallgatós, folyton meglepett arcot vágó fazon asztalára.

– Henk, ugye? – veszi le lajhármozdulattal a fejhallgatót.
– Az. Te meg az informatikai zseni vagy, állítólag… – Henk úgy beszél kollégájával, mintha egész nap ő cincálta volna az idegeit.
– Tchill. Mármint ez a becenevem – mentegetőzik a lajhár.
– Oké, Tchill. Látni akarom, hogy mi van a fekete alatt – mutat Henk a kitakart részekre a legfelső papírlapon.
– Van fájl is? Mert ezzel nem tudok sokat kezdeni.
– Van, igen, itt a telefonom – Henk odaadja Tchillnek a mobilt, aki rögtön átküldi az emailt a saját címére, majd visszaadja a készüléket, és klikkel is a gépen.

Pár perc matatás után bal szemével keresni kezdi a fölötte tornyosuló Henket, aki ekkor veszi észre, hogy csak az mozog, a jobb üvegből lehet. Ezen morfondírozik, miközben Tchill közli vele azt, amit amúgy is sejtett, hogy a fájl kitakart részei sajnos nem visszaállíthatóak. Henk mobilja már a fülére tapasztva, Isszát hívja, körülbelül huszonötödször azóta, hogy utoljára beszéltek. Meglepetésére kapcsolják a számot, sőt Issza két csengés után fel is veszi.

– Hello, Mr. Schroedinger! Tudom, miért hív.
– Még jó, hogy tudja. Bizonyítékról beszélt, de használhatatlan amit küldött… – rivall rá Henk ingerülten az ügynökre.
– Nem beszéltem bizonyítékról, azt mondtam, hogy nem tudom, elegendő-e annak, de megmutatom, amim van. Természetesen rendelkezésemre állnak az eredeti változatok is, de ügyfelem kifejezett hozzájárulása nélkül ezeket nem mutathattam meg.
– Akkor remélem, hogy már Rómában van, és ügyfele meg is adta a kifejezett hozzájárulását, sőt, külön kéri, hogy vigyem tovább az ügyet – Henk szinte már kiabál, az a néhány kolléga, aki még bent van, mind őt nézi. Issza egy hosszabb lélegzetvétel után szólal csak meg.
– Sajnálom, Henk. Az imént beszéltem ügyfelemmel, valamint munkaadójával is, de Mr. Szalah és az AS Roma képviselői egyaránt elhatárolódtak az efféle eszkalációtól. Közölték azt is, hogy nincs további mondanivalójuk az üggyel kapcsolatban, sőt utasítottak a szóban forgó dokumentumok megsemmisítésére is, aminek én az imént eleget is tettem…

Henk eddig bírta, kitör belőle az ordítás, mobilját pedig Tchill íróasztalához veri, aki lajhároktól szokatlan gyorsasággal kapja szeme elé kezeit, mielőtt kollégája még egyszer lecsapna, majd még egyszer, egészen addig, amíg apró darabokra nem törik a készülék. Pontosan tudja, hogy a lakókocsit éppen ilyen apró darabokra zúzták szét ott Dél-Londonban, egy perccel azután, hogy kihajtott a telepről.

A Liverpoollos Hermanos étteremláncot a Frings Service Group üzemelteti. Klopp őket nem hagyhatta ki, ha a Merseyside-on akart terjeszkedni, így a találkozót az étkezde eldugott termébe szervezték, ahová a fény az üvegplafonon át érkezik. A világos falakról növények lógnak, a bokszokat elválasztó miniparkokban csörgedező víz és a Tinariwen láthatatlan hangszórókból halkan lüktető dűnebluesa szinte teljesen elnyomja a légtechnika alig hallható zümmögését. A hangulatot némiképp rombolja a zsírban sült olaj átható szaga, de legalább itt dohányozni is lehet.

– Szóval, hallottam, hogy van egy olyan embered is, aki képes eltüntetni. Ezt hogy kell elképzelni? Hogy kell azt érteni, hogy eltüntet? – Jürgen általában nem gyújtott rá jelenlegi és leendő beosztottjai, közvetlen kollégái társaságában, de ezúttal olyan izgatott, hogy önkéntelenül előhúz egy szálat a piros csomagból, szájába dugja, és villámgyorsan meg is gyújtja. A művelet után szemét rögtön az asztal túloldalán ülő göndör fekete, szakállas, első ránézésre jól öltözött csirkefogónak tűnő, vigyori fazonra szegezi.
– Én egy szóval se mondtam senkinek, hogy van ilyen ismerősöm – mosolyog szenvtelenül a göndör, majd cinkosan, mutatóujját felemelve hozzáteszi: – De hallottam már ilyenről. Eltüntet. Huss, csak így.

Hüvelykujjával csettint, hogy nyomatékosítsa mondókáját, díszes selyemkabátja suhogva libben a mozdulat után. Nemcsak szája, hanem szeme is egyfolytában vigyorog, mozdulatai pedig angyali nyugalomról árulkodnak.

– Nincs több munka, nincs több interjú, nincsen hétről hétre vérre menő küzdelem, nincsenek csordákban üldöző rajongók. Az egyik pillanatban még van Jürgen Klopp, a másikban már nincs Jürgen Klopp.

Kezeivel gesztikulál, az előtte-utána állapotot próbálja elmutogatni, miközben gurgulázó hangján magyaráz. Ennek az embernek mintha a torka is vigyorogna. Érett vonásai, sötét haja és szakálla, valamint magabiztos megjelenése miatt szinte egykorúnak néz ki a fiatalos Klopp-pal, pedig vagy 25 év lehet köztük.

– Ez fantasztikus, mindig is csodáltam az ilyen típusú problémamegoldókat – vallja be őszintén Klopp, miközben egy agyagtálba pöccinti a hamut cigarettájáról.
– Egyszer már megpróbált eltűnni. Nem sikerült valami jól – ez az alak valahogy képtelen nem vigyorogni.
– Igen, megtaláltak, de talán nem is volt olyan őszinte a próbálkozásom. Talán nem akartam igazából elbújni a világ elől, vagy ha mégis, egy kiskaput azért hagytam nekik, de csak nekik, és ezt nem bántam meg azóta sem – eddig a cigarettájával volt elfoglalva, ahogy tűnődve magyarázott, de az utolsó félmondatnál jelentőségteljesen a göndörre emeli tekintetét, akinek az arcán továbbra is ott virít elégedettséget sugárzó vigyora.

– De most nem ezért vagyunk itt, és nincs sok időnk, szóval térjünk a tárgyra – fordítja komolyra a szót Klopp. – Az embereim azt mondják, hogy te vagy a legmegfelelőbb a feladatra, te képes vagy eggyel magasabb szintre emelni a termékünket. Az én kérdésem az, hogy szerinted te pontosan hogyan tudsz segíteni nekünk?
– Egyszerű. Kezeljen úgy, mint a legfontosabb csapattagot, és cserébe tényleg én leszek a legfontosabb embere – a témaváltás ellenére Szalah ugyanolyan felhőtlen mosollyal kezd bele a tárgyalásba, mint ahogyan előtte beszélt.
– Nem tudom, Mo… ugye nem baj, ha Mónak szólítalak? – vágja arcát gondterhelt grimaszba Klopp, miközben elnyomja cigarettáját. – Amit mi csinálunk, abban nincs létjogosultsága ennek a fajta megkülönböztetésnek. Nálunk mindennek a csapatmunka az alapja. A legfontosabb csapattagunk maga a rendszer. Nem igazán működik, ha ebből kilóg valaki, és nem venné ki jól magát, ha eltérnénk ettől.
– Ó, nem kell ezt így kommunikálni meg túlgondolni – igyekszik nyugalmat sugározni Szalah tárgyalópartnere felé. – Csak annyit kérek, hogy ha én kerülök sorra, hadd csináljam a dolgomat úgy, ahogy jónak látom, ne legyen ebből se sértődés, se konfliktus. Szerintem én tudom a legjobban, hogyan kell végeznem a dolgomat, és nem akarok emiatt magyarázkodni meg vitatkozni, mert akkor lemaradok a következő lehetőségről, ami nagyon gyorsan fog jönni, ha mindent jól csinálunk.
– Rendben van Mo – bólint rá Klopp, – az adatelemző csapatunk is valami ilyesmit javasolt.

Klopp feláll és az asztal mellé lép, hogy mosolyogva kezet nyújtson.
– Akkor megállapodtunk?
– Részemről rendben – áll fel Szalah, hogy viszonozza a kézfogást, majd az ölelést.
– Akkor a többit megbeszélik egymással a nyakkendősök – mutat rá Klopp indulás közben hátrafelé fordulva Szalahra, és már lép is ki a hátsó ajtón, úgy dörmögi félig kintről búcsúzó szavait – Hamarosan találkozunk!

Amikor a Vergilium végül megérkezett Liverpoolba, már senki nem foglalkozott az egykori lakóautóval, de ha akartak, se nagyon tudtak volna, mert az nyom nélkül tűnt el. Gutenbergről se nagyon lehetett hallani, viszont a vörös kristály szinte mindenhol ott volt, és Európában is egyre több helyen bukkant fel, így a nyomozók gyakorlatilag ki is zárták, hogy ez mind egy ember műve lenne. Gutenberg viszont arra készült, hogy az utolsó szálat is elvágja, amely elvezethet hozzá.

Késő este. Egy lélek sincs már ilyenkor Melwoodban. Klopp irodája is sötét, de ő maga ott áll az ablak előtt, lassan szívja cigarettáját, miközben kifelé néz. Amikor halkan nyílik az ajtó meg se fordul:

– Gyere beljebb! – üdvözli hűvösen a jövevényt. Az Agy hunyorogva, értetlenkedve tesz meg pár lépést a sötétben.
– Már régen nem beszéltünk ilyen körülmények között – szólal meg gyanakodva az Agy.
– És többet már nem is fogunk – mondja ki kíméletlenül Klopp.
– Hogyan?
– Végeztünk.
– Végeztünk? Csak így? Amikor ilyen közel vagyunk a célhoz?
– Tévedsz. Még rengeteget kell dolgoznunk, de ezt a munkát nem veled fogjuk elvégezni.
– Tényleg sok még a munka, pláne, ha szabotálnak – vág vissza indulatosan az Agy. – Hetek óta nem nő a termék tisztasága. Pedig 99,99%-os tisztaságnál a stabilitás egyszerűen nem számít.
– Lehet. Az viszont biztos, hogy 99%-os tisztaság és ugyanilyen stabilitás mellett letaroljuk az egész piacot. És az is egyértelmű, hogy ezt a te formuláddal nem érhetjük el. Épp ezért nem is azt használjuk már egy ideje.

Az Agy önkéntelenül támadó állásba helyezkedik, de mielőtt akár csak hangot is adhatna felháborodásának, telefonja berregni kezd, ami szinte ijesztően hat ezen a csendes, feszült éjszakai találkozón. Nem tudja hirtelen, mit tegyen, így néhányszor még rezeg a mobil, mielőtt Klopp megszólalna:

– Én a helyedben felvenném – közli, mintegy mellesleg –, és azt válaszolnám, hogy „igen”, aztán pedig azt, hogy „60 négyzetméter”, és utána nagyon odafigyelnék arra, hogy mit mond.

Az Agy óvatosan felveszi az ismeretlen hívónak, majd a füléhez emeli a mobilt, amelyben azonnal megszólal egy agilis, középkorú férfi hangja.

– Üdvözlöm! Ha jól tudom, Ön rendelt Organikus Kaucsuk Kivonatból készült granulátumot Gaffer Max Pressure Pro műfűhöz.
– Igen…
– Mekkora pályáról van szó?
– 60 négyzetméter.
– Á, szép kis házi aréna! Akkor kérem, legyen 30 perc múlva Warringtonban a Sankey körforgalomnál! – ezzel le is tette. Az Agy zavart ábrázattal néz Kloppra.
– Hallottad. Igyekezned kell. Ha két percen belül nem hajtasz ki a parkolóból, az illegális megkeresésiek azonnal kapnak egy fülest, és már útban is vannak a lakásodra, ahol temérdek bizonyítékot fognak találni arra vonatkozólag, hogy te vagy Gutenberg. Szemüveg, állszakáll, baseball-sapka, minden, ami kell, meg egy rakás terhelő dokumentum, ami azt bizonyítja, hogy te felelsz egyedül a vörös kristály előállításáért. És mivel téged nem találnak ott, egyenesen ide jönnek majd.

Az Agy egy pillanatra lazít támadó alapállásán, majd egy félig bosszús, félig elismerő grimaszt ereszt meg, és a következő pillanatban futásnak ered Melwood sötét folyosóin, mintha csak Klopp elől menekülne, s eltűnik az éjszakában, hogy többet senki ne halljon róla.

Folyt. köv.

Következik:
Breaking Red – 3. El Kloppo