Alisson Becker és Jürgen Klopp (Liverpool FC Twitter)

Képmutató lenne Klopp? – Az Alisson-üzlet margójára

Igen szerencsétlenül magyarázkodott a Liverpool vezetőedzője az átigazolási összeg miatt, a kritikusok komoly muníciót kaptak.

Published in
3 min readJul 20, 2018

--

Külföldi oldalak, majd a Cold Rainy Night in Britannia blog és végül annak főszerkesztője, Kele János is élcelődött még Alisson Becker brazil kapus érkezése előtt, hogy mekkora összeget költ Jürgen Klopp, a Liverpool német menedzsere, holott korábban – Paul Pogba Manchester Unitedbe érkezésekor – kritikát fogalmazott meg a sokat költő csapatokkal kapcsolatban.

„Néha úgy érzem, én vagyok az egyetlen ember ebben az országban, aki az edzésekben hisz, nem pedig az átigazolásokban”

jelentette ki még 2015-ben Jürgen Klopp, Kele János például Paul Pogba kapcsán United üzletpolitikájába való „beleugatásként” értékelt (holott a játékos 2016 nyarán érkezett), Kloppot pedig „álnaiv futballromantikusnak” és „képmutatónak” nevezte. Ahogy azt mondani szokás, van ebben valami, de azért kicsit szálazzuk szét a dolgokat: először a Becker-transzfer indokoltságáról, majd Klopp hozzáállásáról lesz szó.

Jürgen Klopp mindig is hitt abban, hogy a fiatal tehetségeket be kell építeni a nagycsapatba, szeretett csiszolatlan gyémántokból sztárt csinálni, és ez sok esetben össze is jött neki. Csakhogy Loris Kariusszal a jelek szerint felsült, a német nem tűnik alkalmasnak arra, amire a Liverpoolnak szüksége van. Pont Kele János liverpooli riportjában mondta el egy taxisofőr, mi is a gond vele igazán: „a Liverpoolban mindig is kizárólag jó srácok fociztak, ez itt a klubidentitás része, és ő a maga részéről például nem is érti, mit keres itt az egyetlen kivétel, Loris Karius”.

Hozzájárul ehhez az is, amit Bogdán Ádám mondott nekem Jürgen Klopp befolyásolhatóságáról:

„Az a kérdés, hogy Klopp meddig tűri a média nyomását. Ő nem fog olyan döntést hozni, amely szembemegy a közakarattal. Ha esetleg erősödik majd a média és a szurkolók nyomása, akkor biztos vagyok abban, hogy lesz csere a kapusposzton.”

Igazából a nyomás nem csökkent a tragikus BL-döntő óta, plusz azóta is bakizott a német kapus, így egyértelművé vált, kapust kell igazolni. Igazán minőségi, relatíve fiatal kapus nem sok van a piacon, Alisson ráadásul nyitott is volt a transzferre, így érte szállt harcba a klub. Jürgen Klopp ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy most nyílt esély Alisson megszerzésére. Beszélt az árról is,

szerinte a piac diktálta az átigazolás összegét. Hozzátette, az ár igazából csak a klubon kívülieket érdekli, ők nem foglalkoznak ezzel, nem tartja fontosnak mások véleményét.

Hát, ez a lehető legrosszabb reakció volt a korábbi mondatok fényében, kaptak egy kis muníciót azok, akik képmutatással vádolják Kloppot.

Az ár maga (56 millió font + 9 millió kiegészítés bizonyos feltételek teljesülése esetén) egyébként ugyan rekordnak számít, de ha a korábbi kapusátigazolások összegeit felszorozzuk a futball-inflációval, már nem is olyan vészes a helyzet:

Így éppen, hogy többe került Alisson, mint anno Fabien Barthez a Unitednél, aki négy évvel volt idősebb akkor, mint a brazil kapus most. Alisson védési mutatói alapján a Serie A (sőt, Európa) egyik legjobb portása volt az előző szezonban, nem meglepő módon a Vörösök kapusainál is jobb számokat produkált. Így egyértelmű, hogy nagy fogásról van szó, még ha ennyibe is került.

Más kérdés, hogy Jürgen Klopp elmondása szerint ezzel bezár a bazár, kialakította azt a keretet, amilyet szeretett volna, így a költekezés is leáll. Ennek ellenére a fenti mondatok védhetetlenek: bár csütörtökön tettem erre kísérletet, az esti mondatok fényében már nem nagyon lehet. Sajnos egyre inkább úgy fest, hogy a Liverpool vezetőedzője csak jól felépített imázzsal rendelkezik, a való életben ő is legalább annyira esendő személy, mint bármelyik futballszurkoló.

Hozzá kell tenni azt is, hogy a kijelentésének második fele fontos. Az egykor jogosnak tűnő kritika értékét az határozta meg, hogy egy másik csapat vezetőedzője mondta – ahogy mondjuk José Mourinho vagy Arsène Wenger esetében, úgy

Kloppnál sem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani annak, mit mond más csapatok tevékenységéről.

--

--