Liverpool–Arsenal 3–1 – Mindenki megúszta
Földi Bence kollégával nemrég arra jutottunk, hogy jó néhány év múltán nem lenne rossz újra egyesítenünk erőinket, ezúttal egészen kötetlen formában. Így jött az ötlet, hogy az OLSCH honlapján az elmúlt két évben egyre rendszertelenebbül megjelenő posztjaim mintájára az Anfield Road blog hasábján is feltűnjek teljesen kiszámíthatatlan időközönként. A lehetőségért pedig köszönet Benyónak.
És hát kell-e jobb belépő egy hazai Arsenal-meccsnél? Nemcsak azért, mert általában alaposan megverjük őket, hanem azért is, mert ahogyan a meccs közben Földi kollégával megállapítottuk: ők a legszimpatikusabbak a közvetlen riválisaink közül. De azért annak ellenére, hogy valahogyan mindig együttérzően nézzük a vergődésüket – főleg azok, akik követték a ’90-es évek ‘Poolját –, mindig ott van valahol a káröröm is, amikor
„ugye megmondtuk, hogy a legújabb bohóc védő is úgy fog majd rohangálni az Anfielden, mint egy fejetlen szurikáta.”
Témánál is vagyunk, ugyanis a meccs után David Luiz szerepét és karakterét vitattuk meg alaposabban Habitang kollégával hármasban. Arra jutottunk, hogy az eredetileg középpályásból átképzett Luiz jó lehet egy olyan csapat védelmében, amelyik labdabirtoklási fölényben játszik, folyamatosan szövögeti a támadásokat, vagyis amelynek a bekksorában is labdabiztos és kreatív emberekre van szükség. Az Arsenal pedig pont ilyen, meccsei 90%-án – konkrétan a City és a Liverpool ellenieket leszámítva mindegyiken – várhatóan ők lesznek fölényben, így összességében Luiz, szinte ingyen, könnyen jó igazolásnak bizonyulhat.
Viszont ebből az is következik, hogy Emery azzal, hogy kontrára rendezkedett be az Anfielden, azt kérve csapatától, hogy engedje magára a Liverpoolt, nemcsak a labdabirtoklást, de gyakorlatilag magát a meccset is feladta.
Ha egy olyan védővel próbálja kivédekezni az ember a Liverpool támadásait az Anfielden, aki pont védekezésben nem jó, az nem sok jót ígér.
Nem is lett jó a vége: a vendégek két gólt konkrétan a bohócfrizurás brazilról kaptak, és ha gonoszak akarnánk lenni, akkor joggal mondhatnánk, hogy középső védőként egy szöglet után közvetlenül az ötösről fejelt gól esetében sem menthető fel a felelősség alól.
De hogy a mieinkről is írjunk: az idén gólvágóvá előlépő Joel Matip ebben a naptári évben magabiztosabban játszik, mint korábban bármikor, és ez azért is jó, mert ő egyszerűen fogalmazva tud focizni, a védősorból induló váratlan előretörések pedig, ahogyan azt Urbányi „Bepassz” Pista óta mind tudjuk, emberelőnyt jelentenek és komoly zavart okozhatnak az ellenél védekezésében. Már csak azt nem tudom, hogy akkor Joe Gomez hogy, s mint fog beférni, de én azzal is elégedett leszek, ha ők hárman Van Dijkkal rotációban oldják meg a védelem közepét (ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy Gomez és Matip váltja egymást, viszont jó tudni azt is, hogy néha Virgil is kaphat kimenőt).
Miközben az öltözőben Emery úgy gondolta, hogy csapata meccsben van, és az első félidőben kialakított helyzetekhez hasonlók jönnek majd a másodikban is, Jürgen Klopp a másik öltözőben – abban, amelynek a világítása mindig imitálja a kinti fényviszonyokat – elmondta csapatának, hogyan kell megnyerni ezt a meccset. A lefújás után bevallotta, hogy baszk kollégája meglepte ezzel a defenzív játékkal és a szűk felállással, aminek köszönhetően a hazaiaknak rengeteg helyük maradt a szélen. Tervként pedig ennek az óriási területnek az optimális kihasználását dolgozta ki a második félidőre, ami két perc után eredményt is hozott, amikor Trent Alexander-Arnold jobb oldalról játszott középre egy labdát, Luiz pedig azt mondta Szalahnak hogy akkor most add ide a mezed. (Emery szerint nem volt tizenegyes – Wenger legalább azt mondta volna, hogy nem látta tisztán…)
Mo „One Season Wonder” Szalah pedig újra visszatért varázsszezonban mutatott formájához: tizenegyest ennél magabiztosabban nem lehet rúgni, szólógólja pedig egyértelműen két évvel ezelőtti önmagát idézte – csak az vonhat le (vagy tehet hozzá?) az érdemeiből (-hez), ha megjegyezzük, hogy szólója indításakor éppen David Luizt kellett átvernie az oldalvonal mellett…
Bár az összefoglaló alapján úgy tűnhetett, hogy a meccs kiegyenlített volt, sőt az Arsenalnak volt több helyzete, a valóság az, hogy a vendégek csak akkor tudtak helyzetbe kerülni, amikor a hazai védők hibáztak.
A Liverpool pedig az első percektől fogva ellenfelére tudta kényszeríteni az akaratát, sőt, az Arsenal terve is ennek ágyazott meg, így a mérkőzés kimenetele igazából már az első percektől nem lehetett kérdéses.
A kellemetlenül nagy verést viszont sikerült megúszniuk, mi pedig azt úsztuk meg, hogy nagyobb árat fizessünk a hátul bemutatott szerencsétlenkedésért.
A tanulság ebből, illetve a szezon első öt meccséből, melyek mindegyikén kaptunk gólt, hogy hátul kicsit rendet kellene rakni, mert ez most nem a tavalyi védekezés.
Vagy idénre megint az a terv, hogy többet rúgunk mindenkinél?
