Négy hét a világ ellen
Most jön a neheze. Megvan az újabb győzelem, de most lesz igazán kemény. Annyira paranoiássá tett az ünnepi időszaktól való félelmem, hogy előjött belőlem a pesszimista, és már Jürgen Klopp helyett kezdtem azon gondolkodni, hogy melyik meccsen ki fog játszani, és ki pihenhet, mikor lesz idő regenerálódni, és mikor edzeni. És tényleg az lesz a következő időszak egyik fő stratégiai célja, kikeveredni valahogy ebből a négy hétből úgy, hogy január közepére is maradjon némi frissesség és ütőerő a keretben.
Miután vége lett a Bournemouth elleni meccsnek, megnyitottam a bajnoki tabellát, majd mellétettem a sorsolást. Hosszasan nézegettem, és közben azon gondolkodtam,
azt számolgattam, hogyan lehet ezt túlélni,
a legkisebb veszteséggel kihúzni januárig. Hogyan lehet forgatni a keretet, mely meccsekre lehet gyengébb csapatot kiállítani, hogyan lehet balanszolni, mikor lehet pihentetni, és mikor lehetni pihenni januárig.
Aztán persze, gyorsan rá kellett jönnöm, hogy legközelebb nem Újév után, hanem csak az Everton elleni hazai FA-kupa derbit követően, a január 6-i héten lesz egy szusszanásnyi idő. Olyan, hogy egy hétig nincs meccs, és nem csak regenerálódásra van lehetőség, hanem értelmes edzéseket is lehet tartani. Egy egész hét lesz arra, hogy felkészüljünk a Tottenham elleni idegenbeli rangadóra.
Addig viszont négy hét elkeseredett küzdelem következik, négy hét küzdelem a kimerültség, az izomfájdalmak, a fáradásos sérülések és a mentális visszaesés ellen.
Négy hét küzdelem a formahanyatlás, a forróság, a fagy, és a vérszagra gyűlő vadak ellen. Négy hét küzdelem a világ ellen.
Kedvező, de mégis gyilkos sorsolás
A meccslista persze, nem tűnik olyan félelmetesnek, sőt a sorsolásunk kifejezetten kedvező! De akkor is, mindjárt itt van a salzburgi kirándulás, amire nagyon komolyan oda kell figyelnünk egy borzasztó veszélyes ellenfél ellen, mert a vereség azt jelenti, hogy mehetünk a balettba ugrálni.
Aztán jön a Watford, a bajnokság leggyengébb csapata, de hát náluk meg új edző van, az pedig mindig nagyon rizikós ellenféllé tesz bárkit.
A klubvilágbajnokság eleve már logisztikailag is problémát jelent, de a torna önmagában is teher és a megszokottól eltérő kihívás lesz a meccsektől és az ellenfelek erősségétől függetlenül is.
Aztán karácsony második napján: Leicester City idegenben – a szezon legnehezebb meccse. Bár egy győzelem itt már igencsak kellemes helyzetbe hozná a csapatot, azért senki nem lepődne meg azon sem, ha itt csúszna be a szezon első veresége.
Három nappal később egy elég jó Wolves jön az Anfieldre – két nappal azután, hogy a Cityt fogadják –, és akkor valószínűleg egy elég alaposan megrotált Liverpoollal fognak találkozni. De nem lesz ez máshogy újabb három nap elteltével sem, amikor a hasonlóan kiváló Sheffield United lesz a Liverpool vendége.
Mind-mind potenciális pontvesztést tartogat, és a csattanó még hátra van: FA-kupa 3. kör, otthon az Everton ellen. Egy Duncan Ferguson által vezényelt Everton ellen, akik úgy fognak menni, mint a vadállatok, akkor is, ha már kimerültek, nem érzik a lábukat, ha már úgy kell ölben felvinni őket a pályára…
Ezzel a meccsel kapcsolatban egyáltalán nem érdekel, hogy kieshetünk, és hogy az ciki lenne, mert akkor a kékeknek lenne mire verniük a mellüket legalább két hónapig. Nem, itt az zavar, hogy Jürgen Klopp nem teheti majd meg, hogy B-csapatot állít ki, valami olyasféle társaságot, mint a Villa elleni Ligakupa-negyeddöntőre.
Még ha – a szerdán aratott győzelemből kiindulva – azt mondanánk, hogy akár egy tartalékos csapat is elég lehet a továbbjutáshoz, akkor is az a bajom, hogy igen, de
hányan maradnak egészségesek az azt követő hétre, amikor baromi fontos bajnokik jönnek?
Szóval ez vár ránk, miközben Fabinho és Matip sérült, Trent, Van Dijk, Robertson és Henderson ki tudja, mit bír még el, hol tart terhelhetőség szempontjából, a támadósorunk meg gyakorlatilag 2017 augusztusa óta, vagyis 26 hónapja folyamatosan focizik. A keret pedig, ahogyan Kloppnál az megszokott, nem túlságosan bő. Mindez így együtt kicsit soknak tűnik.
Amiben mégis bízhatunk
Ami mindezek ellenére bizalomra ad okot – amellett, hogy amúgy jelenleg a világ talán legjobb csapata a miénk – az, az, hogy meg tudja csinálni a társaság azt, hogy időnként energiatakarékosan intézzen el egy-egy gyengébb ellenfelet – mint a Bournemouthot a hétvégén. Már nemcsak akkor működik a játék, ha a srácok végig préselik az ellenfelet, hajtják a labdát, maximális fordulatszámon pörögnek.
Ezzel már nem volt probléma tavaly se, de erre most még inkább szükség lesz. Ez persze, akkor működik könnyen, ha nem kapunk gólt – és most végre ez is sikerült, szeptember vége óta először. Ha így zár a védelem, az sokat segít ebben az időszakban, és az is biztató, hogy két éve is decemberben kezdett el működni a védelem, éppen Van Dijk érkezése előtt.
Szerencsére az eddig kevesebbet szerepelt játékosaink sincsenek formán kívül. Na jó, ez valószínűleg nem a szerencsének köszönhető, hanem annak, hogy a stáb érti a dolgát. Olyan profi kollektíva dolgozik a Liverpoolnál, ami a világ talán egyik más csapatánál se.
Joe Gomez a Bournemouth ellen Lovren sérülése után magabiztosan játszott valódi posztján, a védelem közepén. Ez jó, de az kevésbé, hogy pillanatnyilag csak két egészséges belső védőnk van. Lovren remélhetőleg összeszedi magát a napokban, és akkor hárommal mehetünk neki ennek a négy hétnek, különben nem tudom mi lesz – de addig nem is akarok foglalkozni ezzel, amíg oda nem érünk.
Naby Keïta sokak szerint a mezőny egyik legjobbja volt a hétvégén, de ezzel én nem tudok megjegyzések nélkül egyetérteni. A támadó harmadra vonatkozólag ez igaz, viszont mezőnyben még mindig hajlamos rá, hogy elbambuljon, hogy naivan beleforduljon a mögötte érkező védőbe – ezzel pedig többször is veszélyes helyen veszítse el a labdát. Mivel a melwoodi edzések célja a játék intenzitásának szimulálása – és a csapat játéka, a játékosok egyéni teljesítménye és fejlődése, illetve az eredmények is elég jól jelzik ennek a sikerességét –, a meccshiány önmagában nem magyarázza számomra ezt a fajta lassúságot. Nabynak fejben kellene kicsit gyorsulnia, meg nem ártana videókat néznie arról, hogy példaképe,
Steven Gerrard hogyan pásztázta a pályát labdaátvétel előtt azért, hogy azt is tudja, mi történik a háta mögött.
Mindenesetre, a most következő ellenfelek nagy része ellen az a forma is elegendő lehet, amit Naby most tud.
Oxtól egyelőre hiányolom az intenzitást és a hasznosságot mezőnyben, viszont cserébe legalább húzogatja be a gólokat szépen lassan. Még rágódom rajta, hogy vajon el tudja-e érni azt a szintet, amelyen korábban, súlyos sérülése előtt teljesített, de nagyon szurkolok neki. Ebben a négy hétben biztosan megkapja a hiányzó meccsterhelést.
Adam Lallanát igazából kezdem elengedni.
Vele kapcsolatban azt érzem, hogy míg a keret rengeteget fejlődött az elmúlt években, ő megrekedt valahol 2016 környékén és azóta nem tud előrelépni.
Ennek köszönhetően normál esetben csak akkor juthat játékpercekhez, ha a lehető legjobb önmagát képes hozni, ez viszont a védelem előtt, ahol Klopp szerette volna látni a nyáron, nem fog összejönni, ha – Nabyhoz hasonlóan – olyan buta módon veszít labdákat, mint az Everton ellen. Rutinjára és vezetői képességeire viszont biztosan szükség lesz ebben a nehéz időszakban, de valószínű, hogy jellemzően nem Fabinho posztján fogjuk látni.
Amikor a meccs előtt kiderült, hogy újra összeáll a Barca-alázó Shaqiri, Origi, Mané csatársor, már sejthettük, hogy nem lesz gond az Everton ellen sem.
Divock Origiről eddig is tudtuk, hogy hihetetlen hatékony tud lenni azon a néhány, baromi fontos meccsen, amikor komolyabb szerephez jut, és eddigi anfieldi karrierjét tekintve Xherdan Shaqiri is kezd felnőni hozzá ebben a tekintetben. Ki tudja, még az is lehet, hogy december második felében nekik kell cipelniük a csapatot (bár az elég komikus látvány lenne, ha amúgy bármit együtt kellene cipelniük).
Curtis Jones-ból minimálisat láttunk még csak a Premier League-ben, de végre megvolt a bemutatkozása. Kelleni fognak az emberek, és ő embernek tűnik, nem fiúcskának.
Végül pedig a legfontosabb dolog: nemcsak a világ legjobb kapusa, de a világ legjobb cserekapusa is nálunk focizik, ez pedig olyan tartást és magabiztosságot adhat a csapatnak, amely hozzásegíthet minket ahhoz, hogy végre elérjük a célunkat.
Letudva: 16, hátravan: 22.
